DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az intézkedési javaslatok 3., 12. és 13. pontjához szeretnék néhány megjegyzést fûzni. Szûcs képviselõtársam az imént említette, hogy a gazdasági bizottság az indoklásával a 3-as ponttal és feltehetõen a 12-es ponttal nem ért egyet, mivel úgy tûnik, mintha az állam kivonulna a mûszaki fejlesztés és a kutatás területérõl. Én idézek két mondatot: "A mûszaki fejlesztés elsõdlegesen vállalkozási kategória, e területen az állam központi szerepvállalásának csökkennie kell, ehhez igazodóan 2 milliárd forintot indokolt átcsoportosítani a költségvetésbe." Vagy a másik: "Saját célra végzett kutatási-kísérleti-fejlesztési tevékenység közvetlen K+F ráfordításai 10 százalékának megfelelõ adókedvezmény megszüntetését javasoljuk." Megmondom õszintén, hogy nem tudom ezt másképp értelmezni: hogy nemcsak a látszat, hogy kivonul, hanem valóságban kivonul az állam, vagy legalábbis erõsen szûkiti ezeket a ráfordításokat. Minden gazdaságnak talpköve az, hogy új termékeket támogasson, az új termékek megjelenjenek és profitábilissá váljanak. Tévedés, óriási tévedés az... A világ fejlett részeiben éppen ellentétes tendencia tapasztalható. A bevezetés idõszakában jelentõs és növekvõ állami szerepvállalás van ezen a területen. Az Egyesült Államokban az új termékek bevezetésénél 50 százalék körül van az állami részesedés. Japán gépkocsiiparát, számítógépiparát, biotechnológiáját több mint 50 százalékos állami hozzájárulással alakította ki. Az NSZK-ban az átlagos állami kutatás-fejlesztési hozzájárulás 35 százalék körül van. Nem is beszélek a "tigris"-államokról, amelyek úgy nõttek fel szinte egyik napról a másikra, hogy óriási állami támogatás volt - szigorúan abban az idõszakban, amikor a bevezetés történt. Mit jelent az, hogy bevezetési idõszak? Ez a legkülönbözõbb. A gyógyszergyártásban általában 6-8 év, az elektronikában 3 év, a gépiparban 2-4 év között van az az idõszak, amelyet bevezetési idõszaknak tekintenek. Ebben az idõszakban tehát nélkülözhetetlen a támogatás, ebben az idõszakban sehol a világ fejlett országaiban - de különösen ott, ahol fejleszteni akarnak -, nem piaci kategória. Szó sincs arról, hogy ez vállalati, illetve piaci kategória! Ezután jön a profittermelésnek, a termõre fordulásnak az ideje, amikor az állam valóban már kivonul a támogatásból, sõt többszörösen visszanyeri azt, amit befektetett ebbe! Egy negatív piaci helyzetben - abban, amiben jelen pillanatban vagyunk - ezt a tevékenységet éppen támogatni kell, nem pedig kivonulni ezekbõl a tevékenységekbõl. Mi a megvonásnak a következménye? Ennek a 2 milliárd forint megvonásnak közvetlen következménye, hogy százas nagyságrendben kell felbontani a már érvényes szerzõdéseket, tudniillik nincs már szabad pénz, érdemben valamennyi pénz le van kötve a különbözõ tárcák által megkötött szerzõdések keretében. Tehát fel kell bontani kutatás-fejlesztési szerzõdéseket, meg kell szüntetni és le kell állítani bizonyos kutatásokat. Ezen belül különösen problémát okoz, hogy valószínûleg áldozatul fog esni két speciálisan kiemelt cél: a kisvállalatok alakítása és az exportfejlesztõ mûszaki fejlesztésnek a kérdése, amely célra a kormány másfél milliárd forintot szándékozott elkülöníteni. Magyarul: ez egy lehetetlen helyzetet fog teremteni. Ebben az esetben számos komoly fejlesztést ennek érdekében le kell állítani. De ugyanez a probléma a 10 százalékos adókedvezmény-megvonással is. Az elõbb említett 30 és 50 százalék között mozgó állami támogatás esetén ez egy jelképes értékû volt szinte, hogy a magyar állam a saját kutatás-fejlesztési tevékenységnél egy 10 százalékos adókedvezményt adott vállalatoknak. Ennek is a megvonása: miként lehet ezt másként értékelni, hogy még ezt a jelképes értéket is visszavonja, és tulajdonképpen azzal jelzi, hogy nem kíván ezekbe belemenni. Az indoklása pedig különösen furcsa, hiszen azt mondja, hogy azért van ez így, mivel ezek a kutatások függetlenek attól, hogy sikeres, vagy sikertelen-e a fejlesztés eredménye. Márpedig természetes, azért vállal az állam kockázatot ezekben, mert lehetséges, hogy ezek a kísérletek, kutatások netalántán negatív eredménnyel járnak. Ez a világon mindenütt magától értetõdõ, hogy ilyenkor a kockázatot az állam részben átvállalja magára. Ennek következtében ilyen mértékû jelzése annak, hogy az állam nem kíván hozzájárulni, vagy legalábbis szûkíteni kívánja a hozzájárulását; a magam részérõl ezt nem tudom elfogadni, és ezért semmiképpen nem tudom támogatni. A másik terület, amelyet már érintett Tellér, illetve Békesi képviselõtársam, ez a 13-as pont, amelyik azt mondja, hogy az állami tulajdon utáni osztalék mértékét 7 százalékponttal, vagyis 18 százalékról 25 százalékra kell emelni. Én azt hiszem, nem volt egészen világos, hogy mi is ez. Itt arról van szó, hogy miután már a 40 százalékos nyereségadót kifizették a vállalatok, amikor már túl vannak a világ legmagasabb színvonalú társadalombiztosítási hozzájárulásának a kifizetésén, és még egyében - lásd a beruházási áfának a kérdését -, ezek után, miután mindent leadóztak, a maradék tiszta nyereségnek az egynegyedét ezen kívül be kell fizetni. Kérem szépen, én beszéltem legalább nyolc-tíz vállalatvezetõvel az utóbb idõben. Mindegyik azt mondta, hogy már eddig sem volt érdemes nyereségre termelni. Ez egy abszolút ellenérdekeltséget teremtõ, nyereségességet kiküszöbölõ intézkedés, amelynek semmi értelme nincs. Ebben az esetben ugyanis ma már túlnyomórészt veszteséges, vagy minimálisan nyereséges vállalatokkal állunk szemben, amelyeknek nincs ilyen kötelezettsége. Tehát csak abból lehet fizetni, ami van, ennek következtében kizárólag a nyereséges vállalatokat fogjuk sújtani ezzel az intézkedéssel. Azok mit fognak csinálni ezután? Már közölték is nagyjából. Minimalizálni fogják a nyereségüket: nem érdemes nekik a negyedét leadni a nyereségbõl, inkább kifizetik valamilyen formában; vannak lehetõségek, hogy bér formájában ezt kifizessék. Tehát nyereségnövelés helyett egy inflációs faktort építettünk be, ami bérnövekedést, ennek következtében áremeléseket fog okozni. A másik probléma, hogy hozzájárul, vagy ösztönöz a spontán privatizációra. Pont afelé tendál, amit a kormánypártok olyan mértékben kritizáltak; hogy nem szabad a spontán privatizáció felé menni. Számos ilyen spontán privatizáció volt éppen ennek következtében, mert a nyereségellenes ösztönzési rendszer van jelen pillanatban. Mindennek tekinthetõ ez, csak nem versenysemlegességnek. Ennyi bõrt már nem lehet a rókáról lehúzni. Valóban teljesen nyereségszegények lettek gyakorlatilag a magyar vállalatok, alig-alig van valahol, ahol egyáltalában be tudják fizetni ezt a bizonyos 25 százalékos osztalékot. Összefoglalóan: továbbgyûrûzõ hatásában beláthatatlan, mérhetetlen inflatorikus hatása lesz ennek. Ennek következtében a magam részérõl ezeket a pontokat nem tudom elfogadni a programból. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)