DR. RABÁR FERENC pénzügyminiszter: Tisztelt Képviselõ Úr! Tisztelt Ház! Az interpelláció tartalmával nem tudok mindenben egyetérteni, hiszen a tisztelt képviselõ úrnak az érvelése szerint az elvonások a nyereség 90 százalékát teszik ki. Ebben azonban benne vannak olyan tényezõk is, amelyek nem a vállalkozó jövedelmét terhelik, hiszen a vevõ az árban közvetlenül megfizeti: például ilyen az ÁFA, amit a képviselõ úr is felsorolt. Van azután egy olyan része ezeknek az elvonásoknak, ami költségként számolható el, mint például a TB-járulék. Az elvonás mértéke tehát nem egyezik meg azzal, amit a képviselõ úr elmondott. Az sem helytálló, hogy a beruházási költség csak hosszú évek alatt amortizálódik, ha csak nem tekintjük "hosszú évek"-nek a két évet, mert a ványa rendszerében ennyi idõ alatt írhatják le a magánvállalkozók vásárolt gépeiket, berendezéseiket, jármûveiket. A személyijövedelemadó-rendszerben ez valóban három év. Amit elmondtam, nem azért mondtam, mert nem értek egyet a képviselõ úrnak azzal a kérésével, hogy felülvizsgálatra szorul ez a törvény. Én sem állítom azt, hogy a nyugtaadási kötelezettséget teljes körben úgy kell fenntartani, ahogy a jelenlegi törvényben szerepel. A valóság az, meg is kíséreltük volna ennek a módosítását, de csak sürgõsséggel lehetett volna beadni a júliusi idõszakra, és július 1-jétõl pedig lehetetlen volt a változtatás. Éppen ezért azt javasoljuk a képviselõ úrnak az elõterjesztésére, hogy a Pénzügyminisztérium vizsgálja felül - lehetõleg az érdekeltek bevonásával, az érdekképviseletek bevonásával - ezt a kérdést, és nézze meg, hogy a nyugtaadási kört milyen módon lehet szûkíteni és értelmes terjedelemben alkalmazni. Kérem a tisztelt Házat, fogadja el javaslatomat. (Taps a jobb oldalról.)