ROSZÍK GÁBOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársaim! Amint látni fogják, én egy kicsit más szemmel néztem és olvastam az önkormányzati törvénytervezetet, mint ellenzéki képviselõtársaim. Sõt, az olvasás közben meg kellett állapítanom, hogy alighanem megviselte idegrendszeremet az elmúlt egy esztendõ, mert többször elérzékenyültem. Már maga a cím rendkívüli örömmel töltött el, megdobogtatta a szívemet. Édes Istenem! Hát tényleg eljön az az idõ, amikor a helyi önkormányzat önállóan, szabadon igazgathatja, szabályozhatja a helyi ügyeket, helyi közügyekben gyakorolhatja a hatalmat? Bár egyre inkább látható, hogy nehezen fog megszületni ez a törvény, mégis hiszem, hogy ez a történelmi válasz megszületik. Igen, eljött az ideje! Újra tartalmat kapnak olyan szavak, mint települési képviselõ, képviselõtestület, polgármester, jegyzõ, ispán, vármegye és még sorolhatnám tovább. Újból szavuk lehet a városukat, falujukat szeretõ lokálpatriótáknak, a lakosság kezébe veheti környezetének, lakóhelyének sorsát. Két mondatot szeretnék kiragadni a törvénybõl, és köréépíteni mondanivalómat. Két mondat, melyek különösen is kedvesek voltak számomra, politikai jelentõségük történelemformáló, világra szóló. Az egyik így hangzik - bocsássanak meg, ha kicsit patetikusan fogom felolvasni -: "Az önkormányzati törvény hatályba lépésével hatályát veszti a tanácsokról szóló 1971. évi törvény. (Taps, derültség a jobb oldalon.) Szívet melengetõ mondat, sõt, annál is több: bátorító, reményt adó, jövõt ígérõ Hatályát veszíti valami, ami a nemzetet igyekezett veszteni. Megint elvonul egy felhõ, megint egy kis fénysugár. Elmúlik valami, amit ránk erõszakoltak, ami természetellenes, embertelen - ígér valamit, ami jó, természetes, nagyon is emberi, ami nagyrészt az emberek lakóhelyükért és egymásért érzett felelõsségén, szeretetén nyugszik. Nagyon fontos ma errõl a változásról beszélni, errõl a reménységrõl, hiszen éppen olyan idõben élünk, amikor emberek milliói szinte lehetetlen helyzetbe kerülnek az áremelkedések miatt. Érdemes arról beszélni, hogy lehet elõretekinteni, lehet jövõt látni, vannak és történnek fontos és az országot rengetõ dolgok. Ha arra gondolunk, hogy milyen eredménytelenül, hatástalanul, sokszor gátlástalanul, kommunista politikai alapra helyezve mûködött a tanácsi rendszer; s most megváltoztatjuk, megszüntetjük - most érthetjük meg azt is, hogy szükség van az áremelésekre, megszorító intézkedésekre; mert ugyanígy mûködött a gazdaság és annak minden ága. Az elmúlt évtizedek vezetõinek fontosabb volt mihaszna életük, a terroristák támogatása, a költségvetés meghamisítása, hazudozások, mint a nép élete. De most hagyjuk ezt - ámbár ehhez kapcsolódik a másik mondat, amely meghatott, és tartalmában közel áll az elõzõ mondathoz, és a törvény indoklásában található. "A helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek 1990. évi megválasztásával a tanácsrendszer - és most erre szeretném a hangsúlyt helyezni: a szovjet típusú tanácsrendszer - megszûnik." Persze, ugyanígy örülünk annak, hogy megszûnnek a magas prémiumok, a kiemelten magas nyugdíjak. Örülni fogunk, ha a politikai korkedvezményes munkásõrparancsnokok elmennek dolgozni, ha minden intézménynél, iskolában, gyárban és vállalatnál új igazgatók, új vezetõk lesznek. Mégis, meg kell mondanom, hogy a tanácsrendszer megszûnése különleges örömmel tölt el, hiszen valamennyiünket undorít, ahogy mindent eluralt az elmúlt évtizedekben a tanács, amely valójában a kommunisták végrehajtó bázisa, legfõbb támasza volt - igazi szovjet. Akkor döbbenünk rá igazán, ez mennyire igaz, ha a megszokott "tanács" szóösszetételekben a "tanács" szót a "szovjet" szóval helyettesítjük - hiszen pontosan azt jelenti. Tehát volt nálunk sokezer "szovjetháza", élükön a "szovjetelnök", mellettük a "szovjetelnök-helyettes", végül "szovjettitkárok", akik idõnként összehívták a nagy "szovjetterembe" a "szovjettagokat" "szovjetülést" tartani, az elõre elkészített "szovjetrendeleteket és -határozatokat" elfogadni. Volt persze megyei "szovjet" a hozzá tartozó "szovjet-funkciókkal" és "-funkcionáriusokkal" együtt. Emellett vannak "szovjeti" lakások, "szovjeti" lakáskiutalások, "szovjeti" szociális segélyek és 1919-ben kikiáltották a dicsõséges "Szovjetköztársaságot" Magyarországon. (Taps a jobb oldalról.} A szomorú az, hogy ez nem vicc. A vicc viszont az, hogy ellenzéki képviselõtársam azt állítja - nyilván poén kedvéért, mert komolyan nem gondolhatja -, hogy a beterjesztett törvényjavaslat felfogásában alig különbözik az 1971. évi tanácstörvénytõl. Az ugyanis, hogy az Országgyûlés törvényeit, illetve más jogszabályokat a helyi önkormányzatok nem sérthetnek meg, természetes. Ha önállóságuk birtokában mégis jogszabálysértést, törvénysértést követnek el, akkor nyilván tenni kell valamit - de természetesen ilyen esetekben sem dönthet az államigazgatási szerv, a Minisztertanács vagy a kormánymegbízott. A jogszabálysértés megszüntetésére a javaslat szerint kizárólag csak a bíróság - illetve helyi rendelet esetében az alkotmánybíróság - jogosult. A fõispán - vagy más elnevezéssel a kormánymegbízott - apparátusával csak arra jogosult, hogy a mintegy háromezer község képviselõtestületénél, a városoknál és a megyéknél feltárja a törvénysértést, és az ügyet elbírálásra a bíróság elé vigye. Ez nem nevezhetõ éppen bolsevik centralizmusnak. Éppen ellenkezõleg: a törvénynek az a célja, az az egyik célja, hogy felszámolja a szovjet típusú tanácsrendszer központi irányításának azt a rendszerét, amelyben a tanácsoknak és szerveiknek a tevékenységét a Kormány és a minisztériumok szabályozhatták. Eddig az volt a jellemzõ, hogy a tanácsi munka többségét államigazgatási központi szervek, minisztériumok, sõt, országos hatáskörû szervek jogszabályai és nem a Kormány vagy az országgyûlés jogszabályai, törvényei szabályozták. Ezzel szemben a jövõben ott, ahol egyáltalán az önkormányzati tevékenység központi szabályozására valamilyen módon szükség van, ezt csak az Országgyûlés és csak törvényben végezheti el. A központi hatalom választott testülete, a népfelség elvét központi szinten megjelenítõ Országgyûlés jogosult arra, hogy törvényeivel egységben tartsa az országot és a nemzetet. Sõt, a törvénytervezet szerint a helyi önkormányzatnak feladat- és hatáskört, illetve bármilyen szervezeti és mûködési korlátot vagy garanciát is csak az Országgyûlés - megint csak törvényben - állapíthat meg. Úgy tûnik, ebben a kérdésben is az ellenzéki pártokkal egyetértés van. Nem csoda, hiszen ennek elvetése önkormányzati anarchiához vezetne. Világos, hogy az Alkotmányban foglalt alapvetõ emberi jogoknak minden településen való egyenlõ biztosítása érdekében meghatározott esetekben - például tankötelezettség, egészségügyi ellátás stb. -, világos, hogy törvény kötelezze az önkormányzatot bizonyos tevékenységre. Ezekben az esetekben az önkormányzat nem önálló abban, hogy el kell járnia, de önálló abban, hogy a célt milyen módon, milyen formában valósítja meg. Megközelítõleg vagy pontosan így fogalmazott Wekler Ferenc képviselõtársam is egy héttel ezelõtt. Fel kell hívnom a figyelmét: mi is úgy gondoljuk, hogy a törvényileg elõírt kötelezõ önkormányzati feladat- és hatáskör megállapításával egyidejûleg az Országgyûlés dönteni köteles az ellátásukra szükséges anyagi feltételekrõl - lásd 1.§ (5) bekezdése. A törvényjavaslat tehát - a helyi önkormányzatok szabadságát elismerve - nagyon helyesen, nem törekszik az abszolút helyi függetlenség rendszerének megteremtésére. Ugyanakkor a törvényjavaslat feltételezi, hogy az országgyûlés mértéktartóan fog kötelezõ feladatokat elõírni a törvényben, és jelentõs szabad teret hagy a helyi önkormányzatoknak az önkéntes helyi feladatvállalásokra. Az utóbbi feladatkörökben az önkormányzat széles körû helyi szabályozási és egyedi igazgatási önállósággal rendelkezik. Természetesen a feladatok felvállalása nem a képviselõtestületek önkéntes ügye annyiban, hogy a helyi választópolgárok - de nem a törvény - kikényszeríthetik a képviselõtestülettõl a feladatok szélesebb vagy szûkebb körének felvállalását; mondjuk, egészen attól kezdve, hogy megváltoztassák-e a Szamuely vagy a Munkásõr utca nevét, azon keresztül, hogy mik a helyi feladatok az oktatás, kultúra, sport vagy egészségügy területén, egészen addig - most nagy dolgot fogok mondani -: mi legyen egy kiemelkedõen fontos nemzeti érték, nemzeti kincs sorsa; mint például a gödöllõi Grassalkovich-kastély sorsa. Ez ugyan országos ügy, s nem gondolom, hogy az önkormányzat egy csapásra meg tudja oldani, elõ tudja teremteni a financiális feltételeit. Azt azonban joggal hihetem, hogy az önkormányzatnak olyan szerepe lesz például a Grassalkovich-kastély megmentésében, hogy a következõ években nem marad ebek harmincadján, talán már tavasszal elkezdõdhet a komolyabb munka rajta. Itt természetesen lehet gondolni mindenféle hasonló volumenû, természetû vagy nemzeti kérdésre, kincsre. Ez csak egy példa, ami nyilvánvalóan közelebb áll az én szívemhez. Végül szeretném megemlíteni, hogy a törvényjavaslat arra az önkormányzati logikára épül, amelyet szubszidiaritás, magyarul kisegítés elvével fémjeleznek. Ennek lényege, hogy lehetõleg mindenki képes legyen arra, hogy maga, vagy szûkebb környezetével közösen, szervezze önnön dolgait. Ha erre nem képes, akkor ott van a települési önkormányzat, mely gondoskodik a közösségi szükségletekrõl, illetve a közösségi módon megoldható szükségletek megszervezésérõl. Ha nem képes valamire a települési önkormányzat, vagy valamire nem kötelezhetõ, akkor jön kisegítõként a megyei önkormányzat. Amire pedig a megye nem képes, illetve egy megyén belül adott feladatkör nem intézhetõ el, ott - és csak abban a körben - belép a központi hatalom. Gondolok itt olyan dolgokra, mint külügy, hadügy, polgári védelem, nemzeti, pénzügyi, szakmai tudományos központ ösztönzése, egyetemek, klinikák, vasút, posta, környezetvédelem és így tovább. Tisztelt Képviselõház! Európai mértékû, nagyon liberális önkormányzati törvénytervezet fekszik elõttünk. A nép sóvárogva várja, hogy minél elõtt valóság legyen belõle. Köszönöm szépen. (Taps.)