Tartalom Elõzõ Következõ

TIRTS TAMÁS (FIDESZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azzal kezdeném, amit Áder János képviselõtársam említett. Mivel nem kétfordulós, kétolvasásos a vita, azért a mostani általános vita keretében kell a koncepcionális kérdéseket, elemeket is megemlíteni. Hozzászólásomban egy témával, a fõvárosi szabályozás kérdésével fogok röviden az általános vita keretei között foglalkozni. Az önkormányzatokról szóló törvény VII-es fejezetének 4-es és 5-ös §-a foglalkozik Budapest önkormányzati rendszerének a kialakításával. Elöljáróban rögtön leszögezem, a fõvárosi szabályozás teljességgel elégtelen, és mint a törvény más részeinél, itt is hiányérzete támad a törvényhozónak. Nézzük csak meg, mi az, amit a Budapestrõl szóló fejezetében a törvény tartalmaz, és mi az, amit nem. A FIDESZ a maga részérõl elfogadhatónak tartja a fõváros esetében az igazi kétszintû önkormányzati rendszert. Ez a törvénybõl kihámozható koncepcionális elem. Ez ugyanis túllép a mai tanácsi rendszeren, amelyben a kerületeknek csak nagyon korlátozott önállósága volt és elismeri Budapest speciális helyzetét, amelyet az irányításban sem lehet figyelmen kívül hagyni, vagyis Budapest egészét és a kerületek problémáját külön kezeli. A mostani törvényjavaslat ugyan utal arra, hogy az eddigi kerületrendszert - ott ahol szükséges - felülvizsgálják majd, de ezt a kérdést inkább kerüli. A mai szabályozásnak pedig ez az egyik kulcskérdése: mi lesz a fõváros és a kerületek szerepkörének, a pontos jogosítványoknak az elhatárolása? Mi lesz az új kerülethatárok megállapításával? Az új kerülethatárok megállapítása után ehhez hozzá kell igazítani a fõváros valóságosan elhatárolódó városrészeit. Ez fõleg a külsõ kerületek esetében lenne igényelt és kivitelezhetõ változtatás. A mostani törvényjavaslat így, ebben a formában az 1950-ben kialakult nagy- budapesti koncepciót konzerválja. Tudjuk azonban, hogy a becsatolt települések egynémelyike szívesen önállósodna (Újpest, Kispest, Csepel), és a késõbbiekben társulás útján kapcsolódna a városhoz. Fontos tehát, hogy ne csak a mostani kerületekben gondolkozzunk! További viták szükségesek a városmag, az ehhez kapcsolódó részek, az agglomerációs övezet - ahogy Bibó nevezte a Budapest- vidék és magának a városnak, Budapestnek a kapcsolatáról. Elengedhetetlen a jövendõ kerületi önkormányzatok és a fõváros anyagi feltételeinek a megállapítása is, és ezt már ebben a kerettörvényben rögzíteni kellett volna, hiszen csak így látható, milyen gazdálkodási jogköre lesz a kerületeknek és milyen a fõvárosi szintnek. Összefoglalva az eddigieket, amit a mostani törvényjavaslat a fõváros szabályozásáról tartalmaz, koncepciójában elfogadható, de a szabályozás tekintetében teljességgel hiányos. Tisztelt Képviselõtársaim! Vagy most és itt elkezdi ezt kidolgozni a tisztelt Országgyûlés, vagy - ahogy ezt már korábban is jelezte a májusi törvénytervezet - külön törvényben szabályozza ezt a kérdést a tisztelt Ház. Nem tudom tehát elfogadni Horváth Balázs miniszter úr expozéjában tett utalását, miszerint a budapesti szabályozást a késõbbi jogszabályoknak kell megteremteni. Igenis, törvénynek kell szabályozni Budapet kétszintû önkormányzatát. Ezt támasztja alá mind az európai gyakorlat, mind a korábbi magyar hagyomány is. 1930-tól külön fõvárosi törvény rendezte Budapest irányítását, egészen a tanácsrendszerig, míg az európai gyakorlat is azt mutatja, hogy nem az általános önkormányzati szabályozás vonatkozik a fõvárosokra, hanem külön törvény. Ez alól csak Athén és Bonn kivétel, ez utóbbi már valószínûleg nem sokáig. Az igazi nagy fõvárosok és az állam kapcsolata külön törvényi szabályozást igényel. Ebben az új fõvárosi törvényben kell majd szabályozni 20W az ország és Budapest viszonyát, Budapest egésze és a kerületek hatáskörét, valamint Budapest és az agglomeráció problémáját. A mostani önkormányzati törvény záró rendelkezései közé fel kell venni, hogy a Kormány fél éven belül terjessze be a fõvárosi önkormányzati törvényt. Javaslatom fõ szempontja, hogy a fõváros mûködõképessége ne szenvedjen csorbát, ugyanakkor a hatalomváltás is megtörténjék, ezért az önkormányzati törvény választási szabályai a fõvárosra is vonatkozzanak. A fõvárosi önkormányzati törvény megalkotásáig pedig az új önkormányzatok a jelenlegi feladatokat és hatásköröket látnák el. Így a tulajdon és a vagyon átvétele a jelenlegi struktúra szerint történjék addig, amíg a fõváros, illetve a kerületek ezt a fõvárosi törvény alapján majd véglegesen megoldják. Mindezek fényében azt a megoldást ajánlom az Országgyûlésnek, hogy Budapest vonatkozásában külön törvényben rendelkezzen az önkormányzatokról. Ne felejtsük el, hogy a XX. század legvégének megfelelõ budapesti szabályozást kell kialakítani, és ez nem kis törvényhozói felelõsséget kíván mindannyiunktól. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage