DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Hölgyeim és Uraim! Nem irigylem Antall József miniszterelnök úr kormányát. Nem irigylem, mert egy olyan helyzetben vette át a kormányzati tevékenységet, amilyen helyzetben az ország, a társadalom szinte minden színtere mély válságba került. A válságból kivezetõnek szánt döntések pedig népszerûtlenek. Különösen akkor népszerûtlenek, ha pontosan úgy néznek ki a rendszerváltás után, mint ahogyan a rendszerváltás elõtt is kinéztek. Éppen ezért nem is értem ezt a Kormányt. (Gyér taps.) Nem értem, hogy most, az önkormányzati törvény kapcsán lehetõsége lett volna egy népszerû, egy önkormányzatbarát, igazi rendszerváltó törvény beterjesztésére, miért nem ezt tette. Nem értem a Kormány tagjait, akik nemrég maguk is ellenzékként éppen ezért harcoltak, most miért nem építenek a civil társadalom önszervezõdõ képességére, úgy, hogy a társadalmi találékonyságnak teret biztosítsanak. Teret, ha az ország gazdasági helyzetét ismerve mást már egyébként sem tudnak. Lehetõséget adhatnának, elindíthatnának egy olyan folyamatot, amely egy nyugodt és energikus, öngyógyító korszak lehetne, a társadalmi regenerálódás korszaka. Olyan korszak, amelyben ismét feltámadhatna a társadalmi szolidaritás és újraéledhetne az egészséges lokálpatriotizmus. Mivel nem értem, ezért el kell fogadnom a vitában már elhangzott érvelést, hogy ez a Kormány bizalmatlan a civil társadalommal szemben. Legalábbis azóta, hogy kormányzati hatalomra tett szert. Azt hiszem, hogy az alulról szervezõdõ önkormányzatok tevékenysége majd állandóan a központi érdekek sérelmét hozza magával, ezért jobbnak látja, ha az önkormányzatiságot maga fogja, és felûlrõl megszervezi. Vigyáz arra, hogy a központi hatalmat már most - burkoltan vagy nyíltan - beépítse a törvényjavaslatába. Szemforgató módon ugyan az általános indoklásban megjegyzi, hogy olyan önkormányzati rendszert akar, amely képes arra, hogy korlátokat állítson a központosítás túlzott törekvéseivel szemben, de a figyelmes olvasónak hamar feltûnik, hogy a részletes keretszabályok nem a központosításnak, hanem éppen az önkormányzatiságnak állítanak túlzó korlátokat. Az ilyen korlátállítási módszerek változatos módjait tapasztalhatjuk, ha végigelemezzük a törvényt. Szerencsére a pártállami jogszabályokon csiszolódott jogászoknak ezek a módszerek ismertek, éppen ezért könnyen fel is ismerhetõk. Mindig is közkedvelt korlátállító módszer volt a túlszabályozás, ami ebben a törvényben is tettenérhetõ. A képviselõtestületek mûködésére és szervezésére vonatkozó szabályok olyan terjedelemmel és részletesen foglalják el a törvény néhány szakaszát, hogy ez a szabályozás gyakorlatilag feleslegessé teszi a szervezeti, mûködési szabályokat, de ezen túlmenõen azt is megakadályozza, hogy a testületek valójában eldöntsék, hogy milyen keretek között és feltételekkel tudnak majd mûködni. A korlátállítás másik módja az elhallgatás. Például jelentõs alapelvek elhallgatása. Azon túlmenõen, hogy a törvényben is szükséges lenne rögzíteni, hogy a helyi önkormányzat önálló hatalmi ág, vagy azt, hogy az önkormányzatok tulajdona a település lakosságát illeti meg, lényeges és meghatározó elvként kellene rögzíteni, megfogalmazni azt a polgári jogból ismert, de az önkormányzatiság lényegét is kifejezõ alapelvet, jogelvet, hogy az önkormányzat mindent megtehet, amit a törvény a részére kifejezetten nem tilt. Ezen alapelvek nemcsak megfogalmazásukban, de szellemükben is hiányoznak ebbõl a javaslatból. Az ilyen korlátállítási sorba sorolható az is, hogy a javaslat nem épít be magába fékeket a centralizációval szemben. Sõt, jelentõs tartalmi kérdések megválaszolását késõbb megszületõ törvényekre bízza, úgy, hogy ezeknek a törvényeknek a koncepcionális elemeit sem rögzíti. Ezzel annak a reális veszélynek teszi ki az önkormányzatokat, hogy a munka- és hatalommegosztás súlypontjai számukra az egyszerû kormánypárti többséggel hozott törvényekkel kedvezõtlenül eltolódhatnak. A törvénybõl számomra két vonulat emelkedik ki szemléletesen. Az egyik: azon törekvése a Kormánynak, hogy az irányítást centrálisan kézben tartva az önkormányzatok a központi akarat és érdek végrehajtói is legyenek, a másik pedig, hogy a Kormány alapvetõ koncepcionális gondokkal küszködik. Erre a két vonulatra szeretnék rámutatni a fõispáni intézmény kritikájával és az önkormányzati tulajdonra vonatkozó vázlatos rendelkezések problematikájának felvetésével. A fõispáni intézmény kapcsán én nem akarok itt semmiféle elnevezési vitába bonyolódni. Azt jósolom, hogy a köznyelv majd komisszárra fogja magyarosítani, de ez jellemzi, de nem érinti a tartalmi lényeget. Az nyilvánvaló, és a törvényben sem titkolt, hogy a fõispán a Kormány bizalmi embere. Olyan személy, aki önmagában megtestesíti a megyei elsõ titkár, a megyei tanácselnök és a megyei vb-titkár összes jól ismert "erényét". (Taps.) Azt nem tudjuk meg a javaslatból, hogy lesznek-e, és milyenek lesznek az alkalmazási feltételek a fõispánnal szemben, éppen ezért tisztelettel javaslom a miniszterelnök úrnak az úgynevezett hármas követelménynek továbbra is való alkalmazását. (Taps.) Azt viszont tudjuk, hogy a fõispán hierarchiába beépített törvényességi ellenõrzése milyen veszélyeket rejthet magában. Bízva abban, hogy felvetésem csak elméleti, és ilyen a gyakorlatban soha nem fordulhat elõ, kérdezem, hogy ugyanolyan lojalitás várható-e el a kormánypárti fõispántól az ellenzéki polgármesterrel szemben, mint a kormánypártival szemben. Még mielõtt bárki szóvá tenné: végigolvastam a törvényt, tehát tudom, hogy a döntést a független bíróság fogja majd meghozni, ugyanakkor azt is tudom, hogy a mindennapi mûködésben milyen zavarokat lehet okozni az ellenõrzés módjával, idejével, vagy éppen taktikájával. Különösen akkor, amikor a laikus polgármester, mint az államigazgatási ügyek címzettje, ezen a téren így is, úgy is függésben van a fõispántól! Nem biztos, hogy mindenhol sikerül majd olyan skizoid polgármestereket találni, akik mindig és minden körülmények között el fogják tudni határolni magukban, hogy "amikor államigazgatok, akkor függök a fõispántól - amikor önkormányzok, akkor viszont nem!" Én úgy gondolom, hogy fõispánra csak a Kormánynak van szüksége, az önkormányzatnak nincs! (Taps.) A törvényességi ellenõrzést az ügyészség, - mint közvetlenül a Parlamentnek alárendelt szerv - elláthatja. A hatósági ügyek elsõ- és másodfokú intézésére pedig tökéletesen alkalmas lehet a képesített megyei fõjegyzõ is. A társulások ellenjegyzése felesleges, bürokratikus és nem önkormányzat-barát; azok a szerzõdési rendelkezések, amelyek jogszabályba ütköznek, a jogszabály erejénél fogva semmisek. A szakmai segítségnyújtás pedig felkérés esetén is erõteljes beavatkozást jelenthet az adott feltételek között. Amennyire soknak és túlzottnak tartom a centrális irányításra irányuló szabályokat a javaslatban, olyan kevésnek látom azokat a szabályokat, amelyek az önkormányzatok gazdasági alapjait lennének hivatva meghatározni. Abszolút igazolt tétel, hogy az önkormányzati jelleg kinyilvánítása semmire sem elég, ha nem teremtjük meg a mûködtetéshez szükséges gazdasági alapokat. E javaslatból nem derül ki számomra, hogyan és mibõl történik az önkormányzatok finanszírozása, és csak egészen szûk ismereteket nyerek arról is, hogy mi lesz a majdani önkormányzati tulajdon. A Kormány e kérdések szabályozását külön törvényre utalta, és még arra sem vette a fáradságot, hogy a külön törvényekben szabályozandó részletes szabályokhoz itt a koncepcionális elemeket rögzítse. Pedig ezeknek a kérdéseknek az elodázása a rendszerváltás elodázását jelenti. A rendszerváltás leglényegesebb kérdése ugyanis az, hogy az állami tulajdon lebontása hogyan, miként, milyen formában fog megtörténni. Egyes szakértõk szerint az önkormányzati tulajdoni forma megteremtése az egyetlen lényeges garancia arra, hogy a társadalom egésze által létrehozott, gyarapított állami vagyon metamorfózisa valódi közösségi és azzal egyenrangú magántulajdonná az állampolgárok közvetlen beleszólásának lehetõségével menjen végbe, és ne valamilyen hatalmi elit diktátuma alapján. Más szakértõk szerint az önkormányzati tulajdon kisebb léptékekben ugyan, de ugyanolyan személytelenné válik, mint az állami tulajdon. A koncepciókon lehet vitatkozni, a koncepciótlanságon nem! A javaslatban tükrözõdõ koncepciótlanság pedig annál inkább meglepõ, mert ha emlékezetem nem csal, akkor a Magyar Demokrata Fórum választási kampánya során igen nagy hangsúlyt fektetett a közösségi tulajdon megteremtésére. A tulajdoni kérdésekre a részletes vitában még vissza kívánok majd térni. Most csak annyit szeretnék még megjegyezni e kérdésben, hogy a Kormánynak egyéb, már javasolt intézkedései, így például a Vagyonügynökségrõl szóló törvény módosítása, a lehetséges önkormányzati vagyon szûkítésére törekszik. Ebbõl pedig számomra az a következtetés adódik, hogy a Kormány az önkormányzatok feletti hatalmát nemcsak jogi, de gazdasági eszközökkel is fenntartani kívánja. Visszakanyarodva felszólalásom kiinduló pontjához: a szabad demokraták megértik, hogy ebben a nehéz helyzetben nem lehetett, vagy nem tudott ez a Kormány egy jó és véglegesnek minõsíthetõ önkormányzati törvényt elõterjeszteni. Azt is tudjuk, hogy a helyhatósági választásokra feltétlenül szükség van. Ezért a szabad demokraták képviselõcsoportja - átérezve a konstruktív ellenzék felelõsségét - három módon kívánja elõsegíteni a valódi önkormányzatok létrejöttét. Elõterjesztünk egy teljesen új törvényjavaslatot (taps), olyan törvényjavaslatot, amely koncepciójában és logikájában alkalmas a tényleges önkormányzatiság megszületésére. (Zaj.) Másodszor: benyújtunk egy olyan módosítási javaslat-sort, amely a Kormány javaslatából kiszûri a centralizációt lehetõvé tevõ elemeket. Harmadszor: felkészülve arra a nem várt dologra is, hogy az elõbbi javaslatainkat a tisztelt képviselõtársak nem fogadják el, kísérletet teszünk arra, hogy módosító indítványainkkal a Kormány által beterjesztett javaslatot jobbítsuk egy kicsit, amenynyire ezt még lehet! (Derültség és zaj.) A Kormány által elõterjesztett törvényjavaslatot azonban csak akkor tekintjük tárgyalási alapnak, ha annak címét megváltoztatjuk. Ha annak címe úgy fog hangozni, hogy "Átmeneti rendelkezések a helyi önkormányzatok kialakítására." Ez a cím szerintünk nemcsak arra jó, hogy magyarázatot adjon arra, hogy a Kormány miért menti át a tanácsrendszert, hogyan menti át a tanácsrendszer elemeit, de reméljük, hogy arra is jó lesz, hogy a Kormány legalább ebben az egy kérdésben ne helyben toporogjon, hanem lépésváltásra kényszerüljön! (Nagy taps.)