DR. KATONA BÉLA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy Tamás Gáspár Miklós után szólhatok, aki azt mondta, hogy felelõsségteljesen vegyünk részt ebben a vitában. Korábban jó néhány hozzászólásban nem ezt tapasztaltam. Szeretnék reagálni Szokolay Zoltán korábban elhangzott hozzászólására. Teljesen igaza van, hogy õ radikálisabb, mint az SZDSZ. Remélem, hogy amit elmondott az elõzõ napirend során, az nem az MDF-nek mint pártnak, vagy az MDF frakciójának a véleménye, hanem csak az övé. Mert ha a párt véleményét mondta volna, akkor egy nagyon veszélyes régi kurzus kezdene fölelevenedni. Rám kettõs hatással volt a hozzászólás. Egyrészt kimentem és hoztam magamnak egy állást keresõ lapot, másodszor pedig nagyon örültem, hogy Horváth Balázs a belügyminiszterünk és nem Szokolay képviselõ úr. Azért kértem szót ennél a napirendnél, mert úgy érzem, hogy nagy hibát követ el a Parlament, ha a népszavazás ügyét valami átkos állampárti maradék manipulációként vagy személyi ambíció kiéléseként könyveli el, s eszerint kezeli. Valamennyiünknek tudomásul kellene vennünk, hogy itt valóban a nép egy részének igényérõl van szó. Hogy mekkoráról, ez majd kiderül. Ennek megfelelõen nekünk nem lehet az a célunk, hogy technikailag lehetetlenné tegyük az eredményes népszavazást. Ezért három dolognak kell mindenkinek felelõsséggel dönteni, amikor megnyomja a gombot. Olyan idõpontot jelölünk-e ki, ahol valóban el tudnak menni az emberek szavazni. Eddig azt hittem, hogy a nyár nem egészen jó, Szabó Lajos azt mondta - lehet, hogy neki van igaza - hogy ez jobb, mint ha õsszel lenne. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Biztosítanunk kell azt, hogy mindenki megkapja az értesítést a szavazás idõpontjáról és helyérõl, és hogy olyan egyértelmû legyen a kérdés, amelyre mindenki könnyen tud válaszolni. Ezeknek a feltételeknek a biztosítása nem önös pártérdek, hanem valamennyiünk, a Parlament érdeke. Azt hiszem, hogy a népszavazás iránti igény nem a Parlament általi általános bizalmatlanságból adódott. Úgy hiszem, itt egyszerûen arról van szó, hogy a nép úgy gondolja, hogy a demokrácia nem egyetlen módja a politikai pártokon keresztüli képviselet. Nem akarja az elnök funkcióját sem gyengíteni, sem erõsíteni. Nincs kifogásunk Göncz Árpád személye ellen, de úgy gondolják, hogy olyan elnökre volna szüksége az országnak, aki azokat a jogokat, amelyeket az Alkotmány biztosít számára, hatásosan tudja képviselni a pártok általi befolyásolás nélkül is. És erre voltak rossz tapasztalatok az elmúlt hetekben. Valamennyien emlékszünk arra, hogy a köztársasági elnök úr elsõ döntését, a helyhatósági választások kiírásánál hozta meg, ami egyedüli döntési hatásköre, és senkivel nem kell közösen aláírnia. Ezen döntés után az MDF-frakció felkérte az elnököt, hogy vonja vissza elsõ, meghozott döntését, és mit tesz Isten, a döntés visszavonásra került. Nem újdonság, amit Kónya Imre elmondott az elõzõekben, hogy ez egy megállapodás egy része. Egy olyan megállapodás része, amely a helyhatósági választásokat is magában foglalta és magában foglalta a népvszavazás kiírásának idõpontját is. Én azonban úgy gondolom, hogy meg kellett volna várni a Parlament döntését, és itt többször is hiba történt ebben az ügyben, hiszen ezt a bizonyos megállapodást maga a köztársasági elnök úr is olyan stabilnak vélte, hogy még a Parlament döntése elõtt majdnem kész tényként jelentette be a nyilvánosságnak. Nem hiszem, hogy ez azt mutatja, hogy az elnök, akit a Parlament választ, tudja magát függetleníteni a pártpolitikai befolyásoktól. Szeretném elmondani, hogy ha kell, én készséggel elismerem, hogy alkotmányjogi szempontból az a hatalmi rendszer, amely itt kialakult, annak megfelelne a Parlament által választott elnök is, és eszemben sincsen ennek a Parlamentnek a legitimitását kétségbe vonni, hogy válasszon köztársasági elnököt, de valamennyiünknek tudatában kell lennünk annak, hogy még mindig egy átmeneti politikai helyzetben vagyunk, ahol a mi egyik fontos feladatunk az, hogy helyreállítsuk a politika és a politikusok iránti teljes bizalmat. (Közbeszólás: A népszavazás ezt szolgálja!) Azt hiszem, hogy kézzelfoghatóan, mindenki számára be kellene bizonyítanunk, hogy nem akarunk a nép feje fölött politizálni, és a népet a képviselõkön keresztül is, és ha ezt igényli - a törvények adta kereteken belül -, akkor közvetlenül is megkérdezzük a véleményérõl. Ezért nem hiszem, hogy Önös pártérdek lenne, amikor azt mondom, hogy nekünk ebben az esetben az a feladatunk, hogy reálisan biztosítsuk valamennyi választópolgár számára a részvételt; azt, hogy csak rajtuk múljon, hogy eredményes vagy eredménytelen lesz a népszavazás, és az is, hogy az "igen" vagy a "nem" kerül többségbe. Kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy a Tamás Gáspár Miklós által is javasolt felelõsséggel nyomják meg a szavazáskor a gombot. (Taps.)