ROSZIK GÁBOR (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor Király Zoltán, a szocialisták, a kommunisták a július 29-i, nyár közepi idõpontot kifogásolják, akkor eszembe jut néhány dolog, amit el szeretnék mondani. Tavaly július 22-én volt egy idõszakos választás, rekkenõ hõségben. Nem is egy, hanem négy. Akkor nekünk az volt a meggyõzõdésünk, hogy szánt szándékkal nyár közepére írták ki ezt a választást, azért, hogy ne sikerüljön. Ez a meggyõzõdésünk helyes volt, és némiképpen be is igazolódott késõbb. Hozzá kell tennem, hogy az idõszakos választások kiírását április közepétõl követeltük. Cservenka Ferencné április elején lépett vissza, mondott le mandátumáról, attól kezdve mi levéllel ostromoltuk az Országgyûlést, a Minisztertanácsot és minden megfelelõ fórumot, hogy minél hamarabb, májusra vagy legkésõbb június közepéig-végéig írják ki a választásokat. Addig húzták- halasztották az idõt, amíg július 22-ére, nyár közepére kiírták. Az eredmény ismeretes. Most július 29-ére szeretnénk kiírni a választásokat. Igaz, hogy nyár közepe, talán rekkenõ hõség, az emberek szabadságon vannak - de egészen más a motivációja annak, hogy ekkorra szeretnénk kiírni. Ugyanis, ha jól emlékszem, az aláírásokat csak június elején kezdik gyûjteni, és bennünket az motivál, hogy minél elõbb írjuk ki a népszavazást. Tekintettel arra, hogy a helyi választások október 30-ára ki vannak írva, nincsen más lehetõség, mint, hogy ha nyár közepére is esik, ki kell írni a választásokat. Nem az a szándékunk, hogy sikertelen népszavazás feltételeit teremtsük meg eleve - nincsen más lehetõség. Amikor pedig egy alkalommal talán két évre el szeretnék tenni az összegyûjtött aláírásokat, és néhány hónapra el szeretnék tenni az aláírásokat, akkor a leghatározottabban tiltakoznom kell, fel kell szólítanom Király Zoltánt és Fodor Istvánt, hogy most már ne játszanak több százezer ember aláírásával, ennek a Háznak a munkájával, ennek az országnak a jövõjével! Ne próbálják megakadályozni azt, amit meg kell tennünk! Nekünk az a kötelességünk, hogy összegyûltek az aláírások, akkor minél elõbb lehetõvé kell tenni a népszavazás kiírását. Felszólítom Király Zoltánt és Fodor Istvánt, hogy az újabb módosító indítványukat - mellyel lehetetlenné teszik vagy nagyon megnehezítik a Parlament munkáját, az ország rendszerváltásának befejezését - tüstént vonják vissza! (Nagy taps. Derültség.) Még egy dolgot szeretnék elmondani. Király Zoltán többször is említette, hogy a nép, amikor megválasztotta a Magyar Demokrata Fórumot, szavazott a FIDESZ-re, szavazott az SZDSZ-re, akkor nem gondolta, hogy azon nyomban alkotmánymódosítással fogjuk kezdeni. A nép, amikor ránk szavazott, bennünket megbízott azzal, hogy törvényt alkossunk, akkor azzal is megbízott, hogy új Alkotmányt készítsünk - nemhogy az Alkotmány egyik pontját, egyik paragrafusát változtassuk! Tudjuk, hogy ez nem kis változás, változtatás, de amikor a megbízatásunkat megkaptuk, amikor ezzel mindenki elõtt vállaljuk a felelõsséget, hajlandók vagyunk elszámolni, akkor bennünket úgy bíztak meg, az Alkotmányon úgy módosítsunk, ahogyan jónak látjuk, természetesen nem pártérdekekbõl kiindulva, nem egyéni érdekekbõl, hanem a közvéleményre, a nép akaratára támaszkodva. Szent meggyõzõdésem, hogy erre a népszavazásra egyébként sem lett volna semmi szükség, ez egy nagy, a néppel való játék. Meggyõzõdésem, hogy ezt a népszavazást a helyi választások elõtt kell lebonyolítani, hogy minél jobban, minél tisztességesebben, koncentráltabban tudjunk a helyi választásokra, az önkormányzatra fölkészülni. Ezért javaslom - bár nekem a július 22-i idõpont jobban tetszett volna (derültség) - hogy az Országgyûlés a benyújtott határozatot elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Nagy taps.)