Tartalom Elõzõ Következõ

KIRÁLY ZOLTÁN (független képviselõ): Tisztelt Ház! Hadd kezdjem magam is azzal, amit az idõpont kérdésében már többen szóvá tettek, miután mostani, népszavazás elrendelését tartalmazó országgyûlési határozattervezet az idõpontról is szól, röviden kitérnék arra. Már sok minden elhangzott pro és kontra a megelõzõ vita során, csak azokat érinteném, ami eddig talán nem hangzott el. Nem kívánok arra hivatkozni, amit mások már megtettek, akár Kónya Imrének, akár másoknak címezve. Azt is megértem, amit Kónya Imre mondott, hogy ez egy kompromisszum a részünkrõl és a másik fél részérõl, ami a július 29-i idõpont dolgában történt. Csupán egyetlen dologra szeretnék hivatkozni, és ez ügyben Kónya Imre gondolatának a lényegét idézném: az idõjárással nem lehet kompromisszumot kötni. Július 29-e ugyanúgy a legvadabb nyári idõszak - ahogy azt Kónya Imre joggal megfogalmazta. A szükséges mezõgazdasági munkákkal nem lehet kompromisszumot kötni, és ez ugyanúgy érvényes - ahogy Kónya Imre szólt - a július 29-i idõpontra is (zaj) és ugyanúgy érvényes az is, hogy az emberek szabadságon vannak, és az állampolgároknak igen nagy részével ugyancsak nem lehet innen szabadságuk ügyében, tehát a Parlamentbõl kompromisszumot kötni. Én tehát úgy gondolom, továbbra is fennáll az a helyzet, hogy itt egy kiírt népszavazás gyakorlatilag arra íratik ki, hogy ne legyen eredményes, hogy a választópolgárok ne tudjanak elmenni és részt venni azon. Ezt tényként állapítom meg, mert még csak feltételezni sem szeretném, hogy itt a népszavazás bojkottjáról van szó. A másik kérdésben: a kérdés megfogalmazásában az érveket elmondta már Vastagh Pál, én magam is az általunk kezdeményezettnél elég egyértelmûen tudom: +a választópolgárok közvetlenül választják-e meg" kérdés szerepelt. Én úgy gondolom, nyugodtan ragaszkodhatom magam is ehhez, hiszen ez az eldöntendõ kérdés. Ha már arról is szólt Oláh Sándor a részletes vitában - ámbár felszólalása nem illik a részletes vita kívánalmaihoz és követelményeihez -, de hadd tegyem azt hozzá (és akkor megismétlem én is, hiszen õ is ezt tette: a két héttel ezelõtti mondandóját citálta), egyetlen egy párt sem volt a márciusi választások során vagy ezt megelõzõ választási kampányban úgy állt volna ki - bocsánat: tán közvetve a FIDESZ-t kivéve, elnézést! - a választópolgárok elé, hogy elsõ dolga lesz megváltoztatni az Alkotmányt a köztársasági elnök közvetlen megválasztása dolgában. Tehát tegyük hozzá tisztességgel - és ez fontos -, a kezdeményezés nem arra vonatkozik, hogy kiket kívánnak a kezdeményezõk Göncz Árpáddal szembeállítani, errõl szó sincs, hanem, azt hiszem, elég világosan és nyilvánvalóan arra irányul, hogyan válaszszon az ország vagy a polgárok köztársasági elnököt: A Parlament által és útján, avagy az állampolgárok közvetlen részvételével? Úgy gondolom, hogy ezt külön nem kell vitatnom és igazolnom. A kérdés magyarázatát illetõen, pontosan azért, mert arról van szó, hogy hogyan válasszon köztársasági elnököt az ország, tartom helyesebbnek azt a megfogalmazást, amelyet a kérdés alá fûzött megjegyzéshez Fodor Istvánnal tettünk; világos és tiszta arra vonatkozóan, hogy eldönthesse a választópolgár, közvetlenül kíván-e elnököt választani vagy rábízza a mindenkori Országgyûlésre és a mindenkori Országgyûlés képviselõire. Meg kell mondanom õszintén, hogy számomra a józan gondolkodásmóddal ellentétes egyébként is az, ha "igen"-t mondok, akkor valamit tagadok. Ha "igen"-t mondok valamire, akkor azt azért "igen"-lem, mert támogatom. Ebben az esetben egy furcsa logika szerint az "igen"-emmel gyakorlatilag megtagadok valamit. Ehhez a magyarázathoz az is hozzátartozik, a népszavazásról szóló törvény valóban úgy szól, hogy törvények megerõsítésére vagy törvénykezés elhatározására írható ki országos népszavazás, illetve más, országos jelentõségû, de nem törvényt jelentõ kérdésekben. Tegyük hozzá világosan, hogy a kezdeményezés akkor indult el, amikor még nem volt módosítva az Alkotmány, és a hatályos Alkotmány szerint az állampolgárok közvetlenül választhattak volna maguknak köztársasági elnököt. Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, magam is részt vettem a délelõtti alkotmányügyi bizottsági vitán, itt is végighallgattam a vitát, hadd hivatkozzak megint Oláh Sándorra, annak elkerülése végett, hogy azt mondja, fû alatt kívánnak bárkik bármilyen érdekeltséget vagy érdekviszonyt becsempészni a helyhatósági választások ürügyén. Nem kívánunk, sõt megteszem a második lépést is - Fodor Istvánnal együtt -, kiindulva Antall József miniszterelnök úr két héttel ezelõtti felszólalásából, amelyben a legjobbnak ebben a helyzetben, a rossz közül a kisebbik rossznak - õt idézem pontosan - azt tartotta volna lehetségesnek, hogy decemberben legyen a népszavazás, ezért élve az ügyrend 32. §-ában, a (7) bekezdésében megfogalmazottakkal, Fodor Istvánnal együtt megváltoztatjuk indítványunkat, és javasoljuk, hogy a népszavazás kitûzését december 2-ára tegye meg az Országgyûlés. Ugyancsak az ügyrend hivatkozott helyei alapján azt kérem az elnök úrtól, hogy ezt a bizottsághoz véleményezésre kiadni szíveskejék, azt a bizottság tárgyalja meg. Mi el tudjuk készíteni ennek alapján a javaslatunkat, egy új változatot, én itt és most - a vitát is végiggondolva és a vitát is figyelembe véve - csak a lényegi részét tettem meg a változtatás érdekében. Köszönöm a figyelmüket.

Homepage