Tartalom Elõzõ Következõ

DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Balás képviselõtársam iménti felszólalásában az alkotmányügyi bizottság munkájáról ejtett szót. Ennek kapcsán, a pontosság és a történetiség miatt szeretném elmondani, hogy a bizottság vitájában a módosító javaslatok megtárgyalásában a szocialista párti képviselõk részt vettek. A múlt hét csütörtök délutánján azért nem folytattuk a vitát, mert álláspontunk többszöri kifejtése után is teljesen feleslegessé vált további jelenlétünk. A Parlament mai plenáris ülésére vonatkozó megállapítását pedig azzal szeretném még pontosabbá tenni, hogy mi három módosító javaslatot nyújtottunk be, ezen túlmenõen más politikai pártok ennél nagyobb számban - ami az ülést indokolttá tette. Ami pedig a vita jelenlegi menetére vonatkozik, nem hiszem, hogy a népszavazás politikai megítélésében a Ház tagjai újat tudnának egymásnak mondani az elhangzottak alapján. Én azt az álláspontot képviselem a szocialista párti képviselõcsoport nevében, hogy alkotmányos eszközhöz nyúltak a kezdeményezõk, alkotmányos eszközt használtak fel. Errõl kinek-kinek meglehet a politikai véleménye. Ennek az alkotmányos eszköznek az igénybevételével alakult ki ez a helyzet, amelyet fel kell oldanunk. Ez azt a megközelítést követeli meg, amit tegnapi hozzászólásomban volt szerencsém összefoglalni: olyan feltételeket, olyan idõpontot és olyan eljárási rendet, amely ennek az alkotmányos rendnek a megvalósításához méltó és érdemes. (Taps az MSZP soraiban.)

Homepage