DR. BALÁS ISTVÁN, az alkotmányügyi, törvényelõkészítõ és igazságügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársak! Gál Zoltán, aki sajnálatos módon éppen most kiment a terembõl, az elõbb úgy nyilatkozott, hogy a bizottságokban komoly vita nélkül szavazzák le az MSZP módosító indítványait. Nem szeretném a hallgatásommal magam is azt a látszatot alátámasztani, mintha ez megfelelne a valóságnak. Tájékoztatnom kell ezért a tisztelt Házat arról, hogy a múlt hét csütörtökjén két és fél órán keresztül vitatkoztunk a jogi bizottságban az MSZP egyik álláspontjáról, ami ezek szerint, álláspontom szerint, meglehetõsen komoly vita volt, és igen sajnáltuk, hogy miután a bizottság leszavazta az MSZP álláspontját, eltávozott, és csaknem határozatképtelenséget eredményezett a távolléte annak az MSZP-nek, amelyik egyébként kezdeményezõje volt ennek a népszavazásnak. Végül sikerült a bizottságot kiegészíteni és tudtuk folytatni a munkát. Miután a szövegezésben az MSZP nem vett részt, adta be utólag azokat a módosító indítványait, amely miatt többek között a tegnapi napon nem tudtuk ezt a kérdést lezárni és amely miatt a rendkívüli ülésszakon belül rendkívüli ülésnapot kellett kitûzni. Köszönöm szépen. (Jobb oldalon taps.)