Tartalom Elõzõ Következõ

DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arról kívánok beszélni, hogy miért nem tartjuk elfogadhatónak azt az álláspontot, azt a módosító indítványt, hogy a népszavazás a helyhatósági választásokkal egy napon történjék. Ezt az álláspontunkat nem olyan régen kifejtettem itt a Parlamentben, de azért kell megismételnem, mert Gál Zoltán arra hívatkozott, hogy a bizottsági üléseken csak leszavazzák a jó indítványokat, nem érvelnek ellenük. Ez annyiban nem felel meg a valóságnak, hogy ezt ma délelõtt hosszan tárgyalta a bizottság, és érveltünk az ellen a megoldás ellen, hogy egyidõben legyen a két szavazás: a népszavazás és a helyhatósági választás. A hatályos népszavazási törvény szándékosan zárja ki azt, hogy a helyi választás, illetõleg az országos választás a népszavazással együtt legyen. Ennek az intézménynek az a felismerés az alapja, hogy a két jogintézmény céljaiban alapvetõen eltér egymástól. Pusztán azért, mert mind a két alkalommal urnákhoz kell járulni, még nem lehet a kettõt együtt kezelni. Azt is látni kell, hogy ez a felismerés nagyon valós alapból indul ki, hiszen nemcsak a mostani politikai helyzetben, hanem bármikor lehet népszavazási kezdeményezéssel egy helyhatósági választást, illetõleg országos választást manipulálni. Én ezzel nem azt állítom, hogy a mostani erre irányul, csak azt mondom, hogy ez bármikor megtehetõ, hiszen bármikor össze lehet gyûjteni kellõ számú aláírást egy népszerû téma mellett, amely téma elviszi a figyelmet a tényleges választásról. Nem arról fognak vitatkozni az emberek, hogy ki legyen a polgármester vagy ki ne. Ez volt az indok arra, amikor még az MSZMP többsége által uralt Parlament elfogadta azt a törvényt - véleményem szerint helyesen -, hogy ne lehessen a kettõt egyszerre lebonyolítani, a két kampány ne fedhesse át egymást. Ebbõl értelemszerûen következhet az is, hogy a két szavazás sem lehet egy napon. Nyilvánvalóan nem arról van szó, amit Fodor úr mondott, hogy technikai akadályai lehetnek, hiszen valamennyien tudjuk, akik itt töltöttük az idõnket ebben az országban az elmúlt évben, hogy kéthetes különbséggel minden további nélkül meg lehet rendezni általános választásokat. Ez történt most áprilisban, illetõleg április elején. Tehát nem technikai okok vezették a jogalkotót arra, hogy ezt a három hónapos idõközt beiktassák, hanem komoly tartalmi érvek. Ha elõtte három hónappal nem lehet, illetõleg utána három hónappal nem lehet, akkor nyilvánvaló, hogy az érvek alapján azon a napon sem lehet. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a szabad demokraták álláspontja a július 14-i idõponttal kapcsolatban az akkori ülésen az egyetlen jogszerû álláspont volt. Ez volt az egyetlen álláspont, amely megfelelt az akkori jogszabályoknak, tekintettel az akkori állapotnak megfelelõ október 14-i dátumra. Hozzáteszem, hogy akkor még ki is lehetett volna tûzni. Ez most már nyilván irreális, most már nem követelhetjük azt, hogy két héten belül legyen meg ez a népszavazás. A mi álláspontunkat tehát ez vezette, hogy a hatályos jogszabályoknak megfeleljen a népszavazás lebonyolítása. Még egy dolgot szeretnék ehhez hozzátenni. Az az álláspont, mely szerint a választások napján meg lehet tartani a népszavazást, nemcsak jogilag abszolút lehetetlen, hanem egyszerûen politikailag is kizárja azt a lehetõséget, hogy az elnökválasztás kérdésében hamar végeredmény szülessék, hiszen ebben az esetben - mint ahogy az MSZP állítja -, ha a tömegek a közvetlen választás mellett voksolnak, akkor újabb bonyodalmakat okoz a tényleges választás kiírása, és ezt megint csak esetleg karácsony napjára tûzetnék ki, ami lehetetlen állapotot eredményezne. Az MSZP, illetõleg Fodor úr és Király úr által javasolt megoldás rövidre zárja azt a lehetõséget, hogy ezt a kérdést még ebben az évben rendezni lehessen, mindenki számára megnyugtató módon. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Homepage