Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tudom, hogy a részletes vitában vagyunk, de itt kifejezett formában elhangzott egy korábbi álláspontomra való utalás, úgyhogy kénytelen vagyok erre reflektálni. A magam részérõl nagyon méltánylandónak tartom, hogy az MSZP részérõl aggodalom nyilvánul meg a kormányzó párt iránti szavazói bizalomra vonatkozóan, nagyon köszönjük ezt, de azt hiszem, hogy nem szorulunk rá, ezt majd a szavazók fogják eldönteni négy év múlva, hogy vajon megszolgáltuk-e azt a bizalmat itt a Parlamentben, amelyet belénk vetettek a szavazók március 25- én és április 8-án. Azt gondolom, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja nevében én egyértelmûen leszögeztem minden alkalommal, amikor ez felmerült, hogy a Demokrata Fórum a helyhatósági választások mielõbbi megtartását tûzte ki célul, az ország érdekével összhangban. Mi mindig hangoztattuk, hogy a legfontosabb, hogy ezeket a helyhatósági választásokat a lehetõ legkorábbi idõpontban megtartsák. Ebbõl a szempontból teljesen másodlagosnak tartjuk azt a kívülrõl, a választásokon kisebbségben maradt politikai erõk által szervezett akciót, a népszavazási kezdeményezési akciót, amelyet politikailag mindig elítéltünk, mindig úgy foglaltunk állást, hogy ez a parlamentarizmus elleni támadás, ezt változatlanul így értékeljük, ugyanakkor a törvények iránti tiszteletbõl, a magyar nép iránti tiszteletbõl és a több mint százezer aláírás, aláíró iránti tiszteletbõl természetesen elfogadtuk, hogy ezt a népszavazást ki kell tûzni. Hangsúlyoztuk, hogy jó megoldás nem lehetséges. A népszavazás, akár a helyhatósági választások elõtt lesz, akár utána lesz, mindenképpen rossz, az ország érdeke szempontjából rossz, az egész magyar nép szempontjából rossz és elítélendõ kezdeményezés. Ha már választani kell, mi úgy foglaltunk állást, hogy a helyhatósági választások utáni népszavazást tartanánk kedvezõbbnek, és amikor a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl oly módon merült fel ez a kérdés, hogy döntsön a nép, és hogy a nép döntését és döntési jogosultságát próbálnánk kétségbe vonni akkor, ha a helyhatósági választások után tûznénk ki ezt a népszavazást, akkor határozottan leszögeztük, hogy ez az álláspont hamis, nem megfelelõ, mert a korai népszavazás ellen bizony komoly és súlyos aggályok állíthatók fel. De ugyancsak komoly és súlyos aggályok hozhatók fel a helyhatósági választások utáni népszavazás ellen, ezt egy percig sem vitattuk, különös tekintettel arra, hogy ezzel ez az ideiglenes szituáció, ami az országban uralkodik, szinte a végletekig elhalasztható. Ezért változatlanul fenntartva azt az álláspontot, hogy a mi véleményünk szerint, ha önmagában vizsgáljuk a kérdést, akkor a helyhatósági választások utáni népszavazás talán kedvezõbbnek látszik, de összefüggésben a helyhatósági választásokkal - mert ezt tartjuk a legfontosabbnak - elfogadható az az álláspont is, hogy meglegyen a népszavazás, nem július 14-én, ami elfogadhatatlan lett volna számunkra, hanem egy késõbbi idõpontra. Sikerült megteremteni, illetõleg most van folyamatban, hogy megteremtsük ennek a késõbbi idõpontnak a lehetõségét, ez már elfogadható. Fenntartjuk azt a korábbi álláspontunkat, hogy a legfontosabb a helyhatósági választások elõrehozatala, és kifejezetten politikai sikernek értékeljük, nem elsõsorban a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja politikai sikerének, hanem a koalíciós partnerek politikai sikerének, hogy sikerült megnyernünk a Szabad Demokraták Szövetségének az egyetértését is abban, hogy hozzuk elõre ezeket, helyesebben kezdeményezzük a helyhatósági választások elõrehozatalát, és nem tartjuk ehhez képest nagy árnak azt, hogy korábbi álláspontunkat némileg felülvizsgálva hajlandók vagyunk hozzájárulásunkat adni, hogy nem az eredeti július 14-ei idõpontban, hanem július 29-én legyen a népszavazás. Úgy érzem, hogy ez a politikai kompromisszumok körébe tartozó, megengedhetõ kompromisszum, hogy ha az egyik oldalon az ország érdeke van, a másik oldalon pedig egy olyan politikai vélemény, amely politikai vélemény nem alapvetõ; azért nem alapvetõ, mert mindkét megoldás mellett - hangsúlyozom - vannak érvek, mindkét megoldás ellen vannak érvek, és a fõ kérdés az, hogy tulajdonképpen mindkét megoldás rossz, tehát jó megoldás a népszavazás kérdésében nincs; azért nincs, mert az egész népszavazás alapjában véve politikailag elhibázott, nemhogy elhibázott, hanem az ország érdekei ellen szól. És ezt kérném, hogy figyelembe vegye az az MSZP-s képviselõtársam is, aki aggodalmát fejezte ki a Magyar Demokrata Fórum és a Kormány politikai hitelével kapcsolatban. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

Homepage