Tartalom Elõzõ Következõ

HARASZTI MIKLÓS: Kérem! Hadd olvassam fel az interpellációm. (Közbeszólás: Csak azt!) A magyar sajtóban mindeddig meg nem cáfolt értesülések és tiltakozások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy személyesen Ön, illetve az Ön vezetése alatt álló Kormány a Kormány számára politikailag elfogadhatónak tûnõ ajánlkozó érdekében óhajt közbelépni. Szeretném bizonyítani állításomat! Ez a három megnevezett személy azzal fordult a Magyar Nemzet Szerkesztõségéhez, felajánlotta, hogy részvényeket vásárol a Magyar Demokrata Fórum valamilyen módon ebben a lapban. A Magyar Nemzet Alapítvány elutasította ezt alapszabályára hivatkozva, ezután a Magyar Demokrata Fórum azt ajánlotta fel a Magyar Nemzet Szerkesztõségének, hogy különleges kapcsolat épüljön ki az immár kormánypárti MDF, a Kormány és a Magyar Nemzet között. Ezt az általános objektivitás kötelezõ kategóriái közé utalta a Magyar Nemzet alapítványa. Ezek után a Magyar Demokrata Fórum lapjaiban, a Magyar Fórumban és a Hitelben - késõbb a Magyar Nemzet által visszautasított - vádak jelentek meg arra nézve, hogy az a cég, amellyel a Magyar Nemzet a legelõrehaladottabb tárgyalásokat folytatja, MDF-ellenes és magyarellenes volna. (Horváth Balázs belügyminiszter jelentkezik). Ezután következett az, hogy Antall József miniszterelnök úr telefonon fordult a Magyar Nemzet szerkesztõbizottságának az elnökéhez, arra kérve õt, hogy egy másik céggel folytassa le elõbb a tárgyalásokat, és azokkal próbáljon megállapodni, egy francia, nevezetesen a Hersant céggel, amellyel a Magyar Demokrata Fórum közismerten jó kapcsolatokat ápol, amint ezt a sajtóból is tudjuk. (Zaj.) (Közbeszólás: Ügyrend!) (Közbeszólás: Az interpellációra! Nem azért jöttünk ide!)

Homepage