SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Állami Vagyonügynökségrõl szóló 1990. évi VII. törvény módosítását szándékozó 130-as számú törvényjavaslat tervezet 3. §-át olvasva, bizony legalább úgy elcsodálkoztam és meglepõdtem, ahogy tisztelt képviselõtársunk, Torgyán József szokott elcsodálkozni és meglepõdni. Csodálkozásom és meglepõdésem még csak növekedett azáltal, amikor megtudtam, hogy a pénzügyi és költségvetési bizottság - épp úgy, mint a gazdasági bizottság - elfogadta, tulajdonképpen legalábbis elsõ olvasatban ezt a 3. §-t, keresztülbocsátotta magán anélkül, hogy érdemleges vétót emelt volna. Mirõl is van szó? Tulajdonképpen a kormányzat magatartását én nagyon is értem, hiszen olyan súlyos adósságteherrel, amivel ez a Kormány küszködik, nem csodálható, hogy mindenbõl pénzt kíván csinálni, és lehetõség szerint minél többet magához kíván vonni. Annál kevésbé érthetõ viszont egyes képviselõtársainknak az a hajlandósága, amellyel feltétel nélkül asszisztálnak mindehhez, akkor is, amikor tulajdonképpen a leendõ önkormányzati vagyon rovására történik mindez. Úgy gondolom, nekünk - képviselõknek - kutya kötelességünk itt a Parlamentben választókörzetünk leendõ önkormányzatának majdani vagyona mellett kiállni, hiszen hogyan nézhetnénk másként választóink vagy a leendõ önkormányzatok képviselõinek szemébe, mely önkormányzatok képviselõi esetleg - lehet hogy - pont barátaink, ismerõseink lesznek nagyrészt, hogyha nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy az önkormányzati vagyont megóvjuk. Rá kell döbbennünk - tisztelt képviselõtársaim - arra, hogy ha a 3. §-t mi elfogadjuk, a Parlament azt megszavazza, akkor tulajdonképpen a leendõ önkormányzatok gazdasági önállóságát fenyegetjük - legalábbis sok esetben. Ebben az esetben ugyanis csak az fog történni, hogy egyes önkormányzatok nem lesznek képesek önfinanszírozásra, és a kormányzat, a költségvetés õket támogatni kényszerül. Ez a megoldás a kormányzatnak nem lesz olcsóbb, viszont azt mindenképp el fogja vele érni, hogy az önkormányzatok tõle sokkal jobban fognak függeni, új függõségi viszony fog kialakulni. Mi a magunk részérõl azt támogatjuk, és természetesnek tartjuk, hogy privatizálnunk kell; sokkal inkább, mint a leendõ önkormányzatok szakértelmére, képességeire bízni tulajdonképpen ezen vállalatokkal való gazdálkodást, a nem közüzemi tanácsi vállalatokról van szó. Ezek az önkormányzatok sokkal inkább szedjenek adót, mint bért. Mi azzal is egyetértünk, hogy tulajdonképpen, ha már privatizáció, akkor azt csinálja a szakmailag feltehetõen sokkal profibb vagyonügynökség. Mi azzal nem értünk egyet, abszolút módon, hogy a privatizáció eredményébõl az önkormányzatok tulajdonképpen ne részesüljenek semmilyen részben. Épp ezért azt gondoljuk, hogy - általunk javasolt - legalább 50 százalékos mértékig az önkormányzatokat fel kell arra jogosítani, hogy a vagyonügynökség által privatizált - esetlegesen privatizált - nem közüzemi tanácsi vállalatok értékesítésébõl befolyó összeg felét tehát megkaphassák. Mivel sem az önkormányzati törvényjavaslat, sem a még el sem készült privatizációs törvény, sem a még el sem készült államháztartási törvény természetszerûen ezzel a kérdéssel nem foglalkozik, úgy gondolnánk, hogy a legbiztonságosabb az lenne, az a megoldás, ha a vagyonügynökségrõl szóló törvénybe - módosított törvénybe - kerülne nemcsak az belefoglalásra, hogy a vagyonügynökség fogja a privatizációt végrehajtani, hanem az is, hogy ennek eredményébõl ki milyen mértékben részesül. Enélkül ugyanis úgy gondoljuk, hogy a vagyonügynökség, a Kormány egy biankó csekket kapna, ami lehetséges, hogy örök idõkre kitöltetlen maradna. Ennek érdekében született az a módosítási javaslat, amit Tellér Gyula kollégámmal együtt beterjesztettünk, és ami természetszerûen csak abban az esetben értelmezhetõ, hogyha a 3. § elvetését célzó, Soós Károly Attila- indítvány, illetve Pál László-indítvány az Országgyûlés által elvetésre kerülne. Köszönöm szépen. (Taps.)