CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ebben a kérdésben egy-két rövid gondolatot újólag kifejtsek! Egyik az, hogy azt hiszem, nem közömbös egyikünknek sem, hogy egy-egy parlamenti döntés hogy képzõdik le az ország közvéleményének a tudatában. A múltkori szavazás után én ezt úgy éreztem, hogy az utca embere úgy fogta fel, hogy a magyar Parlament úgy döntött, hogy marad a Kádár-címer. (Igen, igen, úgy van!) Sajnos ezzel azonosulni nem tudtam, mert tudom, hogy egyetlen képviselõtársam sincs, aki ezt akarta volna. (Zaj.) Emlékezetemben van a szavazás, amikor három szavazatkülönbséggel a koronás címer majdnem életbe léphetett. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban még egy-két gondolatot elmondjak! Amikor a koronás címert javasoljuk, és amellett törünk lándzsát, azzal nem a monarchiát vállaljuk, nem azzal azonosítjuk magunkat, hanem a magyar történelemmel. Az ezeréves magyar történelmet a koronás címer fejezi ki a legjobban. Engedjék meg, hogy három dátumot idézzek fel nagyon röviden! 1673-ban I. Lipót király vetette le a koronát a címerrõl. Utána következett az elnyomás és az ellene való lázadás, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. A másik dátum 1849. március 4-e, amikor szintén az önkényuralom vette le a koronát a címerünkrõl. Utána következett a magyar szabadságharc. A harmadik dátum, amelyet ki szeretnék emelni, 1946, amikor szintén megfosztották a magyar címert a koronától. Utána következett az az elnyomás, amelynek mindannyian részesei voltunk. Azért idéztem ezt a három dátumot, mert valamiképpen összefüggés van közöttük, és összefüggés van a mi történelmünk szomorú eseményei között. Azok a szabadságharcosok, akik II. Rákóczi Ferenc, meg az 1848/49-es szabadságharc zászlai alatt harcoltak és meghaltak, valamint az 1956-os szabadságharcosok - én úgy érzem - mindannyian azért küzdöttek, hogy a magyar történelem tovább mehessen, fennmaradjunk, a magyar szabadság átélje ezeket a viharokat. Nekem az a meggyõzõdésem, hogy most is arra van szükségünk, hogy valamiképpen egység legyen. Arra kérem valamennyi képviselõtársamat, vegye figyelembe - bár az elõbbi, ezzel kapcsolatos döntésünknél majdnem megszületett az a bizonyos egység, a majdnem teljes egység - ennek a rendszerváltásnak azt a történelmi jelentõségét, amely mindenképpen megvan, mert én ezekhez az általam említett eseményekhez sorolnám, habár vértelen forradalom volt. Ennek a rendszerváltásnak valamiképpen kell hogy legyen egy, az ezeréves magyar történelemhez kapcsolódó, érzelmi szimbóluma is, amely túlmutat az érzelmeken. Legalábbis az utca embere ezt így éli meg. Amikor komoly nehézségek között így éli le mindennapi életét, van benne egy olyan igény, hogy elvárja ettõl a Parlamenttõl, hogy végre ebben a kérdésben szülessék döntés. Ha már a szélirány ilyen döntés irányába beállt a múltkori szavazás alkalmával, nagyon remélem, hogy most aki esetleg nem is tudja elfogadni ezeket a történelmi jellegû érveket, úgy fog szavazni, hogy a Parlament egysége végre megszülessék. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy - az én meggyõzõdésem szerint - a népnek a történelemmel, az ezeréves magyar történelemmel való összeforrottságát, egységét ez a koronás címer fejezné ki. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)