TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, nagyon veszélyes útra lépett az Országgyűlés elnöke. Ebben a Házban ez már megtörtént régebben. (Erős taps és hurrogás.) Igen szomorú ellenben a magyar történelemben erre visszaemlékezni. A Magyar Köztársaság Alkotmányának az Ügyrendje előírja, hogy minden országgyűlési képviselőnek joga van szólásra emelkedni. Az elnök megtagadhatja a szó megadását, ugyanakkor, ha a képviselő óhajtja, az Országgyűlésnek meg kell szavaznia ezt. Ha az Országgyűlés nem szavazza meg, akkor az elnöknek nincs joga a szót meg nem adni.
Orbán Viktor úr, a FIDESZ frakcióvezetője szót kért, és az elnök úr az Ügyrenddel ellentétesen, megtagadta a szót. (Nagy zaj, közbekiabálás, taps.) A leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy az elnök úr az Ügyrend ellenében ne adja meg a szót a képviselőknek, illetve ne bocsássa szavazásra ezt a kérdést. Utóbb ez megtörtént, de az elnök úr ennek ellenére elkövette az Ügyrend megsértését, és kérjük, hogy ebben a dologban az elnök úr foglaljon állást, hogy megtörtént-e ez. (Közbeszólás: Az időt húzza, az ország pénzét fogyasztja!) Azt kérjük, hogy a továbbiakban a legkövetkezetesebben. Összegezve: két kérésünk volna. Az elnök úr ezután tartsa be az Ügyrend előírásait. (Nagy zaj.)