Tartalom Előző Következő

ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelettel egyetértek az elnök úrral abban, hogy valóban nem kell most lefolytatnunk a beterjesztett törvénytervezetnek egyetlen szakaszáról sem a vitát. Csupán azért bátorkodtam felvetésemet megtenni, mert Kónya Imre képviselőtársam egy olyan kérdést vetett fel, amely bár tartalmi, de meghatározza azt, hogy miképpen foglalt állást a mi frakciónk abban a kérdésben, hogy milyen módszer szerint tárgyaljuk ezeket a kérdéseket. Tehát úgy gondolom, hogy nem a mi frakciónk idézett ide tartalmi vitát, hanem egy olyan tartalmi vita merült fel, amelynek megválaszolása szükséges ahhoz, hogy mi állást foglalhassunk az ügyrend, vagy a módszer kérdésében. Ezért vetettem fel.

Én a magam részéről egyébiránt nem is hivatkozom és nem is hivatkoztam egyetlen olyan szakaszra sem, amelyeket a beterjesztett törvényjavaslatok tartalmaznak. Én ilyet nem tettem. Én az Alkotmányra hivatkoztam volna, ha hivatkoztam volna valamire, mert úgy gondolom, hogy abban a kérdésben, hogy az önkormányzatokról szóló törvény elfogadásához kétharmados szavazati arány, vagy egyszerű többség szükséges-e, nem a beterjesztett törvényjavaslatok az illetékesek, nem azok adják meg erre a választ, hanem a hatályban lévő, általunk elfogadott és nemrégen módosított magyar Alkotmány, amely előírja: ez kétharmados törvény. Úgy gondolom, hogy ezért van szükség most ennek a vitának a tisztázására, mert egyébként nem tudunk ügyrendi kérdésekben előbbre jutni. Felesleges vitát nem óhajtottam kavarni. Köszönöm szépen. (Nagy taps.)