ELNÖK: (Szabad György) Nagyon köszönöm Salamon László felszólalását. Tudniillik pontosan világos volt, hogy két szöveg: a szöveg szerint. és a másik szöveg. Ennek a tisztázása vált itt szükségessé.
A második, tehát a módosított szövegben a 44/c § helyén a következő szöveg áll: "A helyi önkormányzatokra vonatkozó részletes szabályokat törvény állapítja meg".
Tisztelt Országgyűlés! Egy pillanat. Úgy gondolom, hogy most egy olyan megelőlegezéséről van szó az előterjesztett törvény egy kiragadott részletének, amely a tárgyalásból kiszakítva aligha dönthető el. Ami itt szükséges volt: a helyzetnek a megvilágítása, mégpedig az előterjesztések sorrendjében napvilágot látott szövegek felvonultatásával.
A következő felszólalóként Balsai István jelentkezett a monitoron.