Tartalom Elõzõ Következõ

SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Elnézést kérek a késésért. Volt még egy napirendi pontunk, aminek ugyancsak én lettem volna az elõadója: a társadalmi szervezetek költségvetési támogatása. Nem tudom, annak megtárgyalására esetleg nem kerül sor? Akkor elmondom interpellációmat a miniszterelnök úrhoz. A június 19-e és 22-e közötti németországi miniszterelnöki látogatás során június 20-án a Kormány képviselõi a magyar gazdaság fontos belsõ problémáinak kezelésére vonatkozóan olyan nyilatkozatot tettek, amely a Kormány eddig itthon nem ismertetett, lényeges intencióit taglalta. Az ilyen nyilatkozat adása a Grósz Károly által meghonosított, rossz hagyomány folytatása. A kérdéses bejelentésekhez hasonlókat nem külföldön, hanem itthon, mégpedig az Országgyûlésben kell tenni. Ez az körülbelül, amit az interpellációm benyújtása után már a sajtó is megírt. Ehhez még az interpellációmban a következõ dolgokat teszem hozzá. Nem külföldön, hanem itthon kellene ilyen bejelentéseket tenni, éspedig az Országgyûlésben, mert csak itt vizsgálható meg, hogy a bejelentett kormányintenciók összhangban vannak-e a törvényekkel és a Kormány más intencióival. Az adott esetben ez kétséges, hiszen például a vállalati sorbanállás kezelésének keretében csak akkor tud a Kormány, mint Matolcsy Gyögy miniszterelnökségi államtitkár utalt rá, 30-40 vállalat ellen törvényesen csõdöt indítani, ha ezeknek adótartozásuk vagy más köztartozásuk van - márpedig ezt az adótartozásukat nyilván kifizetik. Ugyancsak utalás történt az állami tulajdonosi jogok egy részének a helyi önkormányzatokhoz való telepítésére. Ez ellentmondani látszik a Kormány azon, az Állami Vagyonügynökségrõl szóló törvény javasolt módosításában szereplõ szándékának, hogy az önkormányzatok mai, igen csekély üzleti vagyonát is központi ellenõrzés alá vonják. Ugyanakkor - legalábbis amennyire ez a sajtó tudósításaiból megállapítható - nem esett szó Németországban a helyszínnek megfelelõ kérdésekrõl. Nem pontosították például azt - a külföldi befektetõket felettébb érdeklõ - a kormányprogramban megfogalmazott szándékot, hogy a külföldi befektetõk adókedvezményeit csökkentik. Pedig erre a pontosításra feltétlenül sürgõs szükség lenne, hiszen addig, amíg nem ismeretes, hogy milyen változtatást milyen határidõvel kíván bevezetni a Kormány, ez a bizonytalanul megfogalmazott szándék kifejezetten elriasztó hatású a potenciális külföldi befektetõk számára. Annak alapján, amelyeket itthon kellett volna megtenni - nem hangzottak el olyan bejelentések, amelyeket külföldön kellett volna megtenni -, kérdezem a miniszterelnök úrtól: milyen intézkedéseket kíván tenni annak érdekében, hogy a Kormány intencióival való kapcsolatos tájékoztatást javítsa, hogy a megfelelõ témáról a megfelelõ helyszínen legyen tájékoztatás. (Az SZDSZ padsoraiban taps.)

Homepage