ELNÖK: Kérem szépen, legyen szabad felhívnom szíves figyelmét, hogy jelenlegi formában felszólalásában módosítást kezdeményez, tudniillik az elõterjesztõ Vásárhelyi Miklós a Szabad Demokraták Szövetsége nevében is magáévá tette azt a bizottsági elõterjesztést, amely a külügyi és a honvédelmi bizottság elõterjesztésének formájában került az Országgyûlés elé. Amennyiben Mécs Imre írásban benyújtotta módosító javaslatát, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ma határozathozatalra nem kerülhet sor, mert módosításnak számít - nem az elnök önkényébõl, hanem a fennálló szabályaink értelmében -, ha az elõterjesztõvel ellentétben egy korábbi szöveghez való visszatérést javasol. Ezt szíves figyelmébe ajánlom, úgyhogy ennek fényében legyen szíves, nyilatkozzék, hogy be kívánja-e most írásban nyújtani ezt a módosító javaslatát. A vitát folytathatjuk ugyan, de határozathozatalra csak akkor kerülhet sor, ha a két bizottság ismét összeül és állást foglal az õ indítványával kapcsolatban.