MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Elnök Úr! Elszoruló torokkal kezdek felszólalásomhoz, mert magam is résztvevõje voltam az 1956-os szabadságharcnak és forradalomnak, a megtorlásból is kivettem a részemet, és több mint nyolcvan társamnak a halálát, kivégzését kellett végigélnem, magam is halálraítélt voltam akkor. Úgy érzem, hogy tavaly, amikor június 16-án Nagy Imrének és több száz társának temetését végre megtehettük, akkor megfogadtuk, hogy igazságot fogunk nekik szolgáltatni, méltó igazságot - és úgy vélem, hogy a mai határozatunk ezt az igazságtételt fogja teljesíteni. Úgy gondolom, hogy több embert kivégeztek 56 után, mint ahányan itt ülünk az Országgyûlésben. Ez is egy Országgyûlés, a magyar hõsi halottak, a szabadságharc hõseinek Országgyûlése, és én életben maradtam, és nekem kell elmondanom azt, amit õk mondanának. De több mint 24 000 embert ítéltek el 56 után, több mint 200 000 ember volt kénytelen elhagyni az országot; és azt hiszem, nagy részüknek is a véleményét tolmácsolom akkor, amikor két javaslatot terjesztek be. Az elsõ javaslatom az, hogy az eredeti, Vásárhelyi Miklós barátom által beterjesztett preambulumot teljes egészében helyezzük oda bevezetõként. A második javaslatom, hogy az eredeti beterjesztett javaslat elsõ pontját tekintsük elsõ pontnak, és a bizottságok által kitûnõen kicsiszolt további pontokat pedig sorszámmal eltolva folytassuk. Hadd olvassam fel újra az eredeti preambulumot! "1956. november 1-jén Magyarország forradalmi kormánya a Varsói Szerzõdést azonnali hatállyal felmondta. A november 4-i katonai beavatkozás, amely a Kormányt megdöntötte, elébe vágott a kilépési nyilatkozat törvényerõre emelésének. Csak most, több mint 33 év után kerülhetett sor a szabad választásokra, amelyeket már a Nagy Imre-kormány kilátásba helyezett. Az 1989. október 23-án, a magyar forradalom évfordulóján kikiáltott Magyar Köztársaság elsõ népképviseleti Országgyûlésének történelmi kötelessége, hogy határozzon az 1956. november 1-jei kormány-nyilatkozatról, levonja annak következményeit. Az Országgyûlés ezért az alábbi határozatot alkotja: Elsõ pont: A forradalmi Kormány jogszerûen, a felkelt nép akaratának és a nemzet érdekének megfelelõen járt el, amikor 1956. november 1-jén felmondta a Varsói Szerzõdést. E döntés november 4-e utáni megsemmisítését külsõ kényszer alatt hajtották végre, s az ennélfogva törvényesnek nem tekinthetõ." Több mint 30 éven keresztül sulykolták azt, hogy ellenforradalom volt; azt, hogy a Nagy Imre-féle kormány törvénytelen volt, hogy nem volt joga a Varsói Szerzõdésbõl való kilépésre, annak felmondására. Úgy vélem, hogy ez a sulykolás valahol ott maradt az agyakban, és ezért óvatoskodott a bizottság is, amikor ezt a preambulumot megrövidítette, holott ez történelmi igazság, és azt hiszem, hogy igazságot kell tennünk. Nagy Imre és kormánya háromszorosan legitim volt. Legitim volt az ország akkori, ránk erõszakolt törvényei szerint; legitim volt a kommunista pártnak a belsõ szabályai szerint; de ami a legfontosabb: legitim volt a magyar nép elõtt, és ez rendkívül fontos. Azt hiszem, hogy határozatunkban hangot kell ennek adni. A további pontokat, amelyeket a két bizottság - de fõként a külügyi bizottság - példamutató módon kicsiszolt, hozzáigazított a jelenlegi külpolitikai helyzethez, a normákhoz, és külpolitikailag is elfogadható szövegezésbe öltöztetett, elfogadom, de úgy vélem, hogy a preambulumot és az elsõ pontot eredeti formájában kell megtartani. Úgy gondoljuk, hogy fel kellene végre állnunk, egyenes gerinccel kellene állnunk: a kis országoknak, kis népeknek, kis nemzeteknek is van gerincük (taps) - van a finneknek, az osztrákoknak, a dánoknak, a svédeknek, és folytathatnám. Itt van az ideje, hogy megpuhított gerincünket kiegyenesítsük, és vállaljuk az álláspontunkat, vállaljuk az igazságot, amelyet a Szovjetunió népei is kezdenek elfogadni. Az orosz közvélemény és a balti népeknek a közvéleménye tökéletesen egyezik azzal az állásponttal, amit elmondtam. (Taps.) És ahogy képviselõtársam is mondotta volt az elõbb, a Szovjetunió vezetõi még nem kértek bocsánatot az 1956-os durva agresszióért és beavatkozásért! Innen, e helyrõl kérem mindazoknak a nevében, akiket felsoroltam, hogy a Szovjetunió vezetõi tegyék meg ezt a lépést, nehogy túl késõ legyen. Ahogy a cseh és a szlovák néptõl is bocsánatot kértek, úgy kérjenek a magyar néptõl is bocsánatot. (Taps.) Azt hiszem, vere dignum et iustum esse volna, hogy ily módon adjunk utólag elégtételt Nagy Imrének, több száz társának és az egész magyar népnek. Köszönöm. (Taps.)