Tartalom Elõzõ Következõ

HORN GYULA (MSZP): Azt hiszem, hogy a Parlament május 10-i ülésén helyesen döntött, amikor a sürgõsségi javaslatot elvetette. Tudniillik ez az elmúlt több mint egy hónap lehetõségét adott nekünk arra, hogy megvitassuk az SZDSZ- frakció, illetõleg Vásárhelyi Miklós javaslatának legfontosabb elemeit. Én személy szerint úgy ítélem meg, hogy a javaslattal kapcsolatban a legfõbb gond az volt, nem minden olyan érdeket és szempontot mérlegelt, ami ilyen nagy horderejû kérdésben elengedhetetlen. Márpedig egy ilyen kis ország számára, mint Magyarország, rendkívül fontos, hogy elõbb mérlegeljen, elemezzen, és azután tegyen konkrét lépéseket. El kell mondanom - ezt Vásárhelyi Miklós is elismerte -, hogy a külügyi bizottság nemcsak nagy munkát végzett az ügyben, hanem nagyon sok konkrét korrekciós lépést, szövegezést hajtott végre. Ami a Kormány mûködését, ezzel kapcsolatos tevékenységét illeti, a moszkvai csúcson a delegációnk által képviseltekkel egyet tudok érteni, helyeselni tudom a Kormány ottani tárgyalását. Kezdeményezett, méghozzá oly módon, hogy a kezdeményezéssel nem okozott elviselhetetlen feszültségeket. Ugyanakkor az is tény, hogy a magyar Kormány így is egyedül maradt Moszkvában az álláspontjával. Ha figyelembe vesszük a többi tagállam véleményét, álláspontját, amit Moszkvában kifejtettek, egyértelmû, egyetértenek azzal, hogy korszerûsíteni kell, át kell alakítani a Varsói Szerzõdést, viszont senki sem támogat valamiféle elhamarkodott döntést - például egy olyan lépést, amely a Varsói Szerzõdés idõ elõtti vagy azonnali fölszámolását célozná. Emlékeztetni kívánok arra, hogy a haveli külpolitika megfogalmazta Varsóban, majd Koppenhágában is azt, hogy a Varsói Szerzõdésnek, illetve egész Európának érdeke, hogy a Szovjetunió benne maradjon ebben a szövetségben, mert enélkül a Szovjetunió kireked Európából. Olyan kilépést kell végrehajtanunk tehát - és ezt ténylegesen támogatja a külügyi bizottság -, amely nem okoz károkat a nemzet érdekeinek és az enyhülési folyamatnak, s nem teremt egyfajta fenyegetettséget az ország számára, különösen, ha figyelembe vesszük az egynéhány szomszédunkban mutatkozó feszültségeket és magyarellenes kirohanásokat. Rendkívül fontosnak tartom azt is, hogy a külügyi bizottság nagyon alaposan elemezte a kilépéssel összefüggõ nemzetközi politikai, gazdasági és más elemeket, tényezõket is. Tulajdonképpen nagy nehezen ebben is egyetértés volt. Én a tárgyalásokkal kapcsolatban, amit a Kormány folytatni kíván, a következõket szeretném fölvetni, illetve a Kormány szíves figyelmébe ajánlani. Elõször is: maximálisan törekedni kell arra, hogy ne rendítsük meg, ne tegyük lehetetlenné netán a magyar tárgyalási pozíciót Bécsben a huszonhármak tárgyalásán. Ez nem csupán Magyarországnak, hanem az egész enyhülési folyamatnak a létérdéke, mert enélkül sem Közép-, sem Délkelet-Európában, illetve egész Európában nem hajthatók végre azok a leszerelési lépések, amelyeket ettõl az egyezménytõl várunk. A másik. Rendkívül fontosnak tartom azt is, hogy mielõbb kezdjünk tárgyalásokat a Varsói Szerzõdéssel összefüggõ tárgyalások mellett Magyarország biztonságának a garantálására. Felhívom tisztelt képviselõtársaim figyelmét: ez többek között feltétele annak is, hogy Magyarország csatlakozhasson a nyugat-európai integrációs szervezetekhez. Csak úgy tudnak bennünket elfogadni, ha Magyarországnak megfelelõ garanciák állnak rendelkezésére a biztonsága szempontjából. Új, kétoldalú szerzõdések megkötését kell kezdeményezni, mindenekelõtt a szomszédainkkal. Gondolok arra, amit már tavaly is tettünk moszkvai partnereinknek: új, szerzõdéses alapokra kell helyezni a magyar-szovjet viszonyt. Ugyanez vonatkozik szélesebben, mindenekelõtt - a VSZ- szomszédainkon kívül - Olaszországra, amely nagyon fontos stratégiai helyzetünk, illetve Olaszország ezzel kapcsolatos rokonhelyzete miatt. Méltánylandó, illetve megfontolandó az is, hogy az érvényben lévõ és korszerûsíthetõ magyar-NDK kétoldalú szerzõdést hogyan lehet az új, egységes Németország esetében is érvényesíteni. Ehhez fûzõdõ érdekeinket, azt hiszem, nem kell külön taglalni. Arra hívnám fel a Tisztelt Kormány figyelmét, hogy ezeket a szempontokat mindenképpen építse be, érvényesítse a tárgyalások során. Még valamit. Balogh György képviselõtársam beszélt a honvédelmi bizottság álláspontjáról. Sajnálom, hogy nem hangzottak el érvek azzal kapcsolatban - bár gondolom a honvédelmi bizottság majd vitatni, elemezni fogja -, hogy mi legyen Magyarország további katonai beszerzéseivel, hadserege korszerûsítésének forrásával, és így tovább. Közismert például, hogy egyedül a légvédelem újrarendezéséhez mintegy százmilliárd forintnyi összeg szükséges. Az is nyilvánvaló, hogy nekünk a korszerûsítést nagyon körültekintõen, de mindenképpen végre kell hajtani, s a kialakult helyzetben erre nagy figyelmet kell fordítani. Arra is felhívnám a figyelmét Balogh Györgynek, hogy semmiféle elõzetes összeget ne fogalmazzunk meg a szovjet csapatkivonás ügyében. Megítélésem szerint, ha mindent egybevetnek a tárgyaló delegációk, a két fél, elképzelhetõ - sõt, ez a kívánatos -, hogy egyetlen fillér kártérítést nem kell fizetni. (Taps.) Hangsúlyoznám, hogy ezt természetesen tárgyalásokkal, a magyar érdekek nagyon határozott képviseletével lehet és kell elérni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Homepage