SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Elõttem van a 127-es számú elõterjesztés, és ezt akárhogy nézem is, ebben két paragrafust látok. A 2-es, tehát az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium elõterjesztésének 2.§-a arról szól, hogy a törvény, illetve annak végrehajtási utasításának egy pontja eltörlésre kerül: méghozzá egy olyan pontja kerül eltörlésre, ami véleményem szerint egyáltalán nem másodlagos vagy harmadlagos jelentõségû. Mindannyian tudjuk, hogy a bányászat veszélyes üzem. Veszélyes üzem még konszolidált körülmények között is, még gazdasági békeidõben is. Azt is jól tudjuk ugyanakkor, hogy a bányászat az elmúlt idõszakban a továbbéléséért, a túléléséért harcol, ezért folytat kemény napi küzdelmet. Márpedig ott, ahol a lét a tét, ott bizony könnyen elõfordulhat, hogy minden, egyébként szintén alapvetõen szükséges dolog másodlagossá degradálódhat. Így van ez a biztonsággal is. A bányászat egy idõ óta a saját biztonságán spórol, a saját biztonságát éli fel. Elmaradnak kutatófúrások, elõkészítõ vágathajtások, feltáró vágathajtások, elmaradnak mezõbekapcsoló vágatok, szóval a saját biztonságunkon spórolunk. Ebbõl tulajdonképpen törvényszerûen jelentkezik, hogy könnyen elõfordulhat, hogy a bányabiztonság kérdése rendkívül kiélezetté válik rövid idõn belül. Nos, ez az a helyzet, amiben nekünk ez a törvénytervezet vagy elõterjesztés azt javasolja, hogy az Országos Bányamûszaki Fõfelügyelõség elnökének eddig elõírt rendszeres beszámolási kötelezettségét a Kormány felé töröljük el. Nem állítva helyébe semmit. Én úgy gondolom, hogy ebben a szituációban ezt nem engedhetjük meg. Egy ilyen lényeges elõírást nem lehet simán eltörölni. Sõt, azt - véleményem szerint - annyiban pontosítani kell, hogy a rendszeres tájékoztatási és beszámolási kötelezettség helyébe szükség szerinti, de legalább félévenként egyszeri sûrûséggel elõ kell írnunk egy ilyen beszámolási kötelezettséget. Amit képviselõtársam említett, az természetesen magától értetõdõ, katasztrófaesetben természetes, hogy nem ennek alapján fog eljárni az OBF elnöke, és nem fogja kivárni, hogy leteljen a féléves jelentéskötelezettségi határidõ. Nyilván nem errõl van szó. Arról van szó, hogy a bányabiztonság, a bányavagyonhelyzet, az üzembiztonság helyzetének általános tendenciáiról tartsa meg tájékoztatóját a Kormány felé egy bizonyos, az általam javasolt, például féléves idõközönként. Ezért kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy a javaslatot megfontolni és esetleg támogatni is szíveskedjenek! Köszönöm szépen. (Kis taps.)