SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõház! Mint egy ritka tanúhegy a korai Kádár-idõszakból, úgy maradt ránk és úgy van velünk a bányatörvény, vagy hogy pontosabb legyek, az 1960. évi III. számú törvény és annak végrehajtási utasítása, a 9/1961. számú kormányrendelet. Hogy egy kicsit pontosabban értsék tisztelt képviselõtársaim, hogy mire gondolok, engedjék meg, hogy idézzek ebbõl a törvénybõl, mely meglehetõsen árulkodó lehet a törvény egész szellemére. Mindjárt idézem a törvény 1. §-át. Ez így hangzik: "Ez a törvény a szocializmus építése érdekében és a népgazdaság szükségleteinek kielégítése céljából az ország ásványi nyersanyagkészletének legbiztonságosabb és leggazdaságosabb kitermelését szabályozza. A törvény rendelkezéseit a Magyar Népköztársaság társadalmi és gazdasági rendjével összhangban kell értelmezni." Vagy például a 3. § - ez nagyon tömör - így hangzik: "A bányászat joga az államot illeti meg." - és így tovább 66 paragrafuson, 55 oldalon keresztül. Ez a törvény - ma már mondható, hogy - élõ anakronizmus. Ez az a törvény, amely a bányászati tevékenységet kizárólag az állami tulajdonú gazdálkodó egységeknek tartja fenn, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a bányászat privatizációja akár meg is kezdõdjék, vagy például, hogy a külföldi tõke magáévá tehesse és esetleg így megmenthesse a pécsi uránércbányát. Ez az a törvény, amelyik nem szabályozza, sõt szót sem ejt a bányászat alapvetõ közgazdasági jogintézményeirõl, a bányászati kutatási koncesszióról, a bányajáradékról, az ásványvagyon-értékelésrõl, vagy éppenséggel a megszûnt bányák nem bányászati célú felhasználásának a kérdéskörérõl. Ez az a törvény, amelyik nem teszi lehetõvé, hogy a bányászat a piacgazdálkodási gazdasági rendszerbe, amely remélhetõleg minél elõbb kialakul nálunk, bekapcsolódjék. Ez az a törvény, amelyik nem engedi meg, hogy a bányászatban is megtörténjék a rendszerváltás. Ez a törvény tehát úgy rossz, ahogy van! Ezt korrigálni, reformálgatni lehetetlen vállalkozás, ezt fel kell váltani egy újra. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen új törvény megalkotása nem rövid idõ kérdése. Az nem megy végbe egyik napról a másikra, és egyelõre éppen ezért ideiglenesen vagy átmenetileg meg kell elégednünk azzal, hogy csak a leganakronisztikusabb paragrafusait, a bányászat talpraállításának útjában álló legakadályozóbb pontokat módosítsuk, változtassuk. Ez evidens, és így épp ezért a kormányzatnak azon szándéka, hogy nem sokkal hivatalba lépése után és tengernyi más gondja mellett mindjárt gondolt a bányászati törvény bizonyos megváltoztatására, önmagában dicsérendõ. A kérdés csupán az, tisztelt képviselõtársaim, hogy vajon éppen e két paragrafus - az Országos Bányamûszaki Felügyelõség felügyeletére és bizonyos beszámolási kötelezettségére vonatkozó két paragrafus - megváltoztatása, módosítása a legszükségesebb, a legsürgetõbb és a leghalaszthatatlanabb-e? Én úgy gondolom, hogy nem, sõt úgy gondolom, hogy - mint most - elnézést a kifejezésért, de "vakondtúrásokkal" vagyunk kénytelenek foglalkozni, és legfeljebb bízhatunk abban, hogy idõközben a hegyek majd csak ellesznek maguktól is. Értékelve a kormányzat szándékát, én mégis azt mondom, hogy az felett érzett örömöm, hogy a bányatörvénnyal egyáltalán elkezdtünk foglalkozni, épp ezért és épp így, az elõbb elmondottak okán távolról sem teljes és távolról sem felhõtlen. A törvény módosításának javaslata, amely önök elõtt fekszik, azt hiszem, önmagáért beszél, de ha lesz alkalmam, akkor a részletes vitában egy-két mondatot, egy-két gondolatot még ahhoz is hozzáfûznék. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)