Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tõlem már a tisztelt Ház hozzászokhatott ahhoz, hogy jogtörténeti dolgokról mesélek, 300 éves habeas corpusról és hasonlóról. Nem a Háznak a türelmét akarom igénybe venni most, hanem egy olyan jogtörténeti dologról kell beszélnem, ami csak a néhány héttel ezelõtti, és a mostani módosításunkkal tulajdonképpen a jogtörténet részévé válik. Valamennyire szimbolikus értékûnek tekinthetõ a Parlament eddigi mûködése alapján az, hogy egy néhány hete elfogadott törvényt módosítanunk kell. Módosítanunk kell, méghozzá egy nagyon lényeges ponton. Sajnálatomat szeretném kifejezni a FIDESZ frakciója részérõl azzal kapcsolatban, hogy abban a vitában, amely errõl a törvényjavaslatról meglehetõsen részletesen szólt, és mi gyakran felszólaltunk benne, nem küzdöttünk keményebben, nem küzdöttünk határozottabban annak érdekében, hogy egy rossz törvényt ne fogadjunk el, egy olyan törvényt, amelyet azután néhány nap múlva módosítani kell. Annak idején én is felszólaltam ebben a vitában, és azt mondtam, elmeséltem a történetét, hogyan született ez a törvényjavaslat. Úgy született, hogy mindig bejött valaki, és mindig hozott be egy újabb ötletet; kiegészítve, hogy erre nem vonatkozik, arra nem vonatkozik, és mindig valamifajta új információ alapján az alatt a néhány napos története alatt metamorfózison ment át ez a törvényjavaslat. A másik javaslatom akkor az volt, hogy éppen, mert így született ez a törvény, adjuk vissza a Kormánynak - illetve nem is vissza, hiszen ez egy önálló képviselõi indítvány volt -, adjuk oda a Kormánynak, hogy nézze át, vizsgálja meg azokat a kérdéseket, amelyek ebben felmerültek. Ezt akkor a Ház nem fogadta el. Most utólag kell korrigálnunk ezt a kérdést. Sokkal jobban kerülhettünk volna ki ebbõl a helyzetbõl, ha annak idején ezt a módosítást elfogadja a Ház, szakértõi szemmel vizsgálva. A televízióból értesültem róla, hogy szakemberek összeültek a Pénzügyminisztériumban, és kiderítették ennek a törvényjavaslatnak a hibáit. Mennyivel egyszerûbb lett volna, ha ez korábban megtörténik! Azt hiszem, a Parlament komolyságát segítette volna. Az elõbb szimbolikus értékrõl beszéltem - ezt továbbra is fenntartom: egy mementó, egy figyelmeztetés a mostani Parlament számára, hogy az ilyen ütemben, ilyen módon történõ törvénykezés milyen károkkal jár. Ezt elmondtuk az Alkotmány vitája kapcsán is, az Alkotmány azonban nem szól bele az emberek hétköznapi életébe. Ez a törvényjavaslat azonban nagyon is! Az elmúlt napokban tömegével kerestek meg emberek azzal kapcsolatban, hogy milyen hátrányokat okoz számukra ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása. Azon engedélyek listája, amelyek egy tranzakció lebonyolításához szükségesek, eggyel bõvült. Ez azok számára, akik ellen éppen készült ez a törvényjavaslat, lehet, nem okoz olyan különösen nagy akadályt. Azok, akik engem megkerestek, nem az e házban divatosan "zöld báróknak" nevezett urak, illetõleg más, hatalom- és vagyonátmentésen mesterkedõ emberek voltak, hanem olyanok, akik mindennapi tranzakcióik során házhelyeket vásároltak, és egyéb, hétköznapi dolgukat végezték. Azóta tudomásomra jutott, hogy a földhivatalok levelet kaptak arra vonatkozóan, hogy a tulajdoni lapokat mindenfajta ilyen állami, illetõleg szövetkezeti tulajdonban lévõ földekre vonatkozóan ne bocsássák ki részletesebb rendelkezésig. Tömegével állnak olyan egyéni lakásépítkezések, amelyeknek a szerzõdéseit már januárban kötötték, és továbbra sem tudják elkezdeni az építkezést, mert a tulajdoni lapot, most már erre hivatkozva, nem adják ki - eddig más volt az oka. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet: nagyon sok ember életét érinti, hogy ezen a nyáron el tudja kezdeni építeni a családi házát, vagy pedig várnia kell ennél jóval hosszabb ideig. Ezért emeltem ebben a kérdésben szót. A hitelekkel kapcsolatban Kósa Lajos képviselõtársam a FIDESZ részérõl szintén elmondta azokat az aggályokat, amelyeket most Botos Katalin államtitkárnõtõl hallottunk - akkor az Országgyûlés ezekre a kérdésekre nem figyelt. Én azt szeretném mondani, kicsit szálljunk magunkba. Kicsit talán örömtelibben és jobb ütemben folyik a törvénykezés ebben a Házban, de mindenképpen gondoljunk arra emlékeztetõül, hogy a saját tekintélyünknek, a Ház tekintélyének a lejáratása nélkül tudjuk ezeket a kérdéseket megoldani, alapos szakmai háttérrel; hogy ezt a Házat ismét tisztelt Háznak nevezhesse a közvélemény, ne csak Háznak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)

Homepage