DR. BALSAI ISTVÁN igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Mint Önök is tudják, a közvélemény is foglalkozik ezzel. A bíróságokról szóló törvény - az 1972. évi IV. törvényrõl van szó - felülvizsgálata folyamatban van. Ez egy hosszabb eljárás, a bírósági szervezetnek, valamint a kapcsolódó polgári és büntetõeljárási jognak a kor követelményeinek megfelelõ átdolgozásáról van szó. Ennek a befejezéséig azonban szükséges megtenni egy olyan azonnali intézkedést, amelynek az a célja, hogy a bíróságok mûködését folyamatosan biztosítsuk. Nyilván az is közismert, hogy a bíróságokról szóló törvény 74. szakasza szerint a bíróságok népi ülnökeinek, valamint a katonai bíróságok hivatásos és továbbszolgáló ülnökeinek a választás útján betöltött megbízatása öt éves idõtartamra szólt. Legutóbb 1985. július 31-ig kellett megválasztani azokat az ülnököket, akiknek a mandátuma a napokban fog ezek szerint lejárni. A törvény az ülnökök jelölésének jogát a bíróság területén mûködõ különbözõ vállalatok, szövetkezetek, társadalmi szervezetek és állami intézmények dolgozói számára, másrészt pedig a munkaügyi bíróság, illetve a fiatalkorúak ügyében eljáró bíróságok számára a Szakszervezetek Megyei Tanácsa számára biztosítja. A választás joga részben az illetékes helyi tanácsokat, részben pedig a megyei tanácsokat illetné meg. A népi ülnökök választási ciklusa a tanácsi választásokhoz igazodott, a választás a tanácsok alakuló ülésein történt meg. Nyilvánvaló tény, hogy a közelmúlt alapvetõ társadalmi változásai a törvény rendelkezéseit teljes mértékben meghaladták, meghaladottá tették. A jelölésre vonatkozó szabályok megtartása gyakorlatilag lehetetlenné is vált, hiszen a szakszervezetekkel kapcsolatos rendelkezések már nem is lennének alkalmazhatóak. Nyilvánvaló érdek fûzõdik ahhoz is, hogy a népi ülnököket már az új önkormányzati testületek válasszák meg. Ugyanakkor az is felmerül: az általunk javasolt megoldás alapján arra is lesz lehetõség, hogy a bíróságokról szóló törvény ülnökbíráskodással kapcsolatos rendelkezéseit, valamint a polgári és a büntetõeljárás erre vonatkozó szabályait is átfogó módon felülvizsgálhassuk, és az új szabályozást elõkészítsük. Mindezekre figyelemmel, elsõsorban természetesen a bíróságok ítélkezõ tevékenységének a folyamatos biztosítása érdekében szükséges, hogy a népi ülnökök megbízatása a törvényben megszavazott idõ lejártával ne szûnjék meg. Az átmenet úgy biztosítható, ha a tisztelt Országgyûlés a jelenlegi ülnökök megbízatását legalább 1990. december hó 31-ig meghosszabbítja. Tisztelt Országgyûlés! Az elmondottak alapján kérem a törvényjavaslat elfogadását.