DR. TÖLGYESSY PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én abban a reményben jöttem ma a parlamenti ülésre, hogy nem lesz egy ilyen hosszú és szinte teljesen hiábavaló, napirend elõtti vita. Most mégis úgy érzem, hogy meg kell hogy szólaljak, mert az történt, ami Magyarországon az utóbbi idõben igencsak szokásos, hogy vannak politikai személyiségek, akik súlyos bûnöket követnek el, és azonnal, ahelyett, hogy elismernék ezeket, vádaskodni kezdenek. Nagyon jól ismerjük ezt a taktikát, ez a Magyar Szocialista Párt bevett gyakorlata, ez történt a lehallgatási botránynál is (taps balközépen); bebizonyosodott, hogy Pozsgay úr asztalán alkalmanként mindig ott vannak a lehallgatási anyagok, Pozsgay úr mégis azonnal vádaskodni kezdett ebben a témában, azt vádolta meg, aki a leleplezést végrehajtotta. (Taps balközépen.) Én nagyon fájlalom, hogy ezt el kellett mondanom. Pozsgay úr azt állította, hogy szabad demokrata képviselõk is vád alá helyezhetõk. Ezért én bátorkodnám fölolvasni azoknak a személyeknek a listáját, illetve a pártjuk megnevezését, akik egyáltalán szóba jöhetnek, mint akik ilyen típusú hibákat elkövettek. Ez a lista - hangsúlyozom, és nagyon határozottan rögzítem - nem jelenti azt, hogy ezek a személyek mások helyett, illetve õhelyettük más nyomta a gombot. Egyáltalán ez egy gyanúokot jelent, hogy ezeknél a személyeknél bekövetkezett az, ami nagyon valószínûen megtörtént Hámori Csaba ügyében. Mégis, hogy világosan lássunk, nagyon fontos, hogy a nyilvánosság elé kerüljenek ezek a nevek. Az elsõ név Bokros Lajosé, a Magyar Szocialista Párt képviselõje. Egy megjegyzés: én õt régóta ismerem, hetek óta nem találkoztam vele a magyar Parlamentben, mégis szavazott a címervitában. A második név Demény Pál neve, egy MSZP-s politikusnak a neve, õ a Hámori Csaba-üggyel kapcsolatos. A harmadik név Derdák Tiboré, Szabad Demokraták Szövetsége, õ a szavazás közben elutazott Koppenhágába, most is ott tartózkodik, a szavazás elején részt vett, és utána eltávozott. A negyedik név Für Lajos miniszter úré, Magyar Demokrata Fórum. Õ itt ült egész közel hozzám, egészen bizonyosan az történt, hogy idõnként nem nyomta a gombot. De vizsgáljuk ki a dolgot, hogy ha a Magyar Szocialista Párt konkrét váddal él az õ esetében. A következõ név Hámori Csabáé, Magyar Szocialista Párt. Az ezt követõ név Huszár Tiboré, Magyar Szocialista Párt. Ezután váratlanul Jakab Róbertné következik, Magyar Szocialista Párt. (Derültség, taps balközépen.) A következõ név Kósa Ferencé, a Magyar Szocialista Párt képviselõje. Ezt követõen Medgyasszay László, Magyar Demokrata Fórum; Nagy István, Magyar Demokrata Fórum; Sipos Imre, Független Kisgazdapárt; Szabó Lukács, Magyar Demokrata Fórum; Török Gábor, Magyar Demokrata Fórum és Vincze Kálmán, Független Kisgazdapárt következik. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy ez a lista önmagában nem jelent semmit. Ez azt jelenti, hogy voltak olyan emberek, akik egyszer szavaztak, máskor nem - vagy azért, mert elmentek végleg, vagy azért, mert felületesen szavaztak, vagy azért, mert kimentek valahova. Bizonyíték csak akkor van, ha más bizonyító eszközök is léteznek. Ez történt meg, a magyar sajtóban látták, hogy az MSZP esetében mások szavaztak, itt tanúk bizonyítják a megtörténteket. És volt más, karzaton jelenlévõ személy is, aki hasonlóképpen a Magyar Szocialista Párt képviselõit látta hibásan szavazni. Senki mással kapcsolatban konkrét vád nem merült fel, csak a Magyar Szocialista Párt frakcióját illetõen. Ezen túl történt egy nyilatkozat, amely azt állította, hogy nem történt visszaélés. Visszaélés nyilvánvalóan történt, tanúk azt állítják, hogy Hámori Csaba tette. De el tudom képzelni, hogy feláll most más, magyar szocialista pártbeli képviselõ, aki bejelenti, hogy õ volt a tettes. Ez esetben Hámori Csaba feje fölül elhárulnak a felhõk, és a dolog megoldást talál. Összegezve, én azt javasolnám, hogy azoknak az ügyekben, ahol konkrét vád történt - én ilyen dologról csak egyrõl tudok, Hámori Csabáé -, fejezzük be a vitát, és zárjuk le azzal, hogy a kellõ vizsgálat után a Házbizottság, illetve a tisztelt Ház hozzon döntéseket. Az összes többi esetben, hogyha nem következik be vádemelés, akkor ne hozzunk ezekben döntést, hiszen nincs ok rá, hogy döntést hozzunk. Hogyha konkrét vádemelés következik be tanúbizonyítékokkal, akkor természetesen ugyanúgy, mint Hámori Csaba ügyében, járjunk el. És ami a legfontosabb: hagyjuk abba a vádaskodást; hogyha vádat akarunk emelni, akkor az konkrét legyen, világos, tanúkkal alátámasztott és ne általános! Köszönöm szépen. (Taps.)