Tartalom Elõzõ Következõ

POZSGAY IMRE (MSZP): Megszoktuk már a szelektív hallás és az abból eredõ tapasztalatokat. Hack Péter figyelmét, úgy látszik, elkerülte, hogy Torgyán József egyenesen a szocialista párti frakciónak - felmentve bizonyos értelemben Hámori Csabát -, a Szocialista Párt parlamenti csoportjának címezte kérdését, kérését. Ez az egyik megjegyzésem. Ennyit a hiteles megnyilvánulásokról és az odafigyelésrõl. A másik - legfeljebb most már csak annyit, visszatérve Torgyán József szavaira -, hogy a legegyszerûbb elemi matematika is bizonyíthatja számára, hogy a címer-ügyben való szavazásnál az egész szocialista frakció más padsorokban leadott szavazatai sem tudtak volna változtatni a lényegen, a kétharmados szükséges szavazatmenynyiség megszerzésén. S a harmadik: Hack Péter megkerülte a kérdésemet, s megkerülték mindazok, akik ebben az ügyben eddig reflektáltak. Én javasoltam, zárjuk le a vitát ebben az ügyben, helyezkedjék tisztességes álláspontra a Parlament. Nem vádoltam senkit, egy tényt közöltem, amely ténynek birtokában van mindenki; ellenõrizheti, hogy itt több párt frakciója hasonló gyakorlatot folytatott. Köztük - tudomásom van róla, hogy az SZDSZ frakciójában - is elõfordult. Ez az igazi kérdés: ezek után mi az erkölcsi alapja annak a kihívásnak, amely itt elindult? Ez a kérdésem. (Zaj. - Felkiáltás: Hazugság!)

Homepage