DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ígérem, két percben fogom elmondani, bár 30 másodpercig nem beszéltem, ez az elnök úr számláját terheli. (Derültség.) A kétperces hozzászólásra az elõttem lévõ két, ennél sokkal hosszabb hozzászólás indított. Kónya Imre azt mondta, hogy farizeusi álláspont az, hogy július 14-én legyen a népszavazás. Mi úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen törvénytisztelõ álláspont, hiszen a törvényt meg kell sérteni egy ennél késõbbi népszavazás kiírására. Azt hallottuk a kezdeményezõktõl, hogy itt tömeges igény van arra, hogy ebben a nép állást foglaljon; nem feltételezzük, hogy nem mennének el az emberek erre a népszavazásra. Tehát, amikor július 14-ét javasoltuk, azt szerettük volna elérni, hogy meglegyen ennek a kérdésnek az eldöntése, és még egy dolgot szerettünk volna elérni, és ez valamennyi párt számára és az egész nép számára is alapvetõ érdek, hogy minél hamarabb véget érjenek a választási kampányok. A mi javaslatunk lehetõvé teszi azt, hogy az õsz folyamán az önkormányzati választásokkal befejezõdjön a kampányidõszak. A Fórumnak a javaslata azt eredményezi, hogy amennyiben a népszavazás a közvetlen választás mellett dönt, valószínûleg jövõ májusig egyfolytában kampányidõszak zajlik. Ez pedig senkinek nem kívánatos. A másik kérdés, amelyben egy mondatot szeretnék mondani: Pozsgay Imre azokat vádolta, akik lelepleztek egy csalást. Ezt megszoktuk már a frakció azon részétõl, hogy állandóan azokat próbálja sárral dobálni, akik felhívják a figyelmet egy visszaélésra, egy csalásra, egy lopásra vagy egy hazugságra! Itt a múltkori alkalommal Hámori Csabához intéztek egy kérdést nem a karzatról, hanem innen a "patkóból": Eörsi Mátyás kérdezett valamit Hámori Csabától. Hámori Csaba erre válaszolt, a válasza után nyilvánvalóvá vált a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy nem mondott igazat! Ezzel kapcsolatban hangzott el Torgyán József kérdése, ha nem is ilyen formában, és ezzel kapcsolatban hangzott el az, hogy Hámori Csaba nem kívánja- e levonni ebbõl a következtetést, nem kívánja-e meggondolni, hogy lemondjon a mandátumáról. Senki nem akarta a szocialista frakciót megbélyegezni; úgy gondolom, hogy ez a közmondás: "Akinek nem inge, nem veszi magára!", ebben az esetben is áll. A mi véleményünk is az, hogy nem azokat kell szidni, akik felhívják a figyelmet arra, hogy valaki hamisan szavaz és hamisan vall egy kérdésben, hanem azoknak kellene gondolkodniuk a válaszon, akik tetten kapattak! Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps.)