Tartalom Elõzõ Következõ

DR. PÁRIS ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Végtelen örömmel tölt el az, hogy a napirend elõtti felszólalások valóban csak rendkívül fontos ügyben, tömören, velõsen hangzanak el, hiszen egy hete én magam voltam, aki a folyosón viccelõdtem azzal: dél körül az elnök úrnak fel kell tennie a kérdést, ki nem jelentkezett még napirend elõtti felszólalásra. Úgy hiszem azonban, komolyra fordítva a szót, miután Parlamentünk munkarendje is kezd e tekintetben is határozott formát ölteni, és remélem, az én felszólalásom sem szakítja meg ezt a sort, hogy végre a Parlament munkája, ha lassan is, de megfelelõ mederbe kerül. Ugyanakkor arról, hogy a parlamentarizmusunk, az általunk elképzelt gyönyörû, demokratikus rend végleges formát öltene, errõl sajnálatos módon nem vagyok meggyõzõdve, legalábbis nem azzal a gyorsasággal történik, ahogy tõlünk, ettõl a Háztól a választók igénylik. Konkrétan és nevezetesen a népszavazás kérdésérõl van szó, tisztelt Ház! Nem kérdéses, azt hiszem, e helyrõl többen minõsítették azt a magatartást, a kezdeményezõknek azt a - kimondhatom - többek által politikai felelõtlenségnek minõsített magatartását, amellyel ebben az ügyben, a köztársasági elnök választása kérdésében népszavazást kezdeményeztek. Tudomásul kell venni, hogy minden demokratikus rendszer alapproblémája, alapkérdése a hatalommegosztás stabil rendjének a kialakítása. Tudomásul kell venni, hogy addig egy mocsárban úszunk, addig egy függõ jogi helyzet van, ami személy szerint engem már csak az "ideiglenes" jelzõ miatt is roppant módon zavar. Esetleg alkotmánymódosítást kezdeményezünk az ügyben, hogy Magyarország köztársasági elnöke ideiglenes köztársasági elnök - egyszer és mindenkorra. Úgy tûnik, hogy ez a helyzet kezd állandósulni. Arról van szó, hogy - mint említettem - a hatalommegosztás stabil gyakorlatának kialakítása és megszilárdítása nélkül nem tudunk a számtalan ránk váró probléma megoldásának nekiveselkedni. Nagyon sok mindenrõl szó esett már ebben a házban, de arról, hogy egyszer és mindenkorra megoldjuk a parlamentarizmus alapkérdéseit, ennyire konkrétan, ahogy azt mi, szabad demokraták szeretnénk, nem. Nem kívánom minõsíteni, hogy ez a függõ jogi helyzet, az, hogy ez minél tovább tartson, kinek és kiknek áll érdekében. Egyet viszont tudok; a kormányzatnak be kell bizonyítania, hogy ebben a kérdésben nem azok mellett áll, akik ezt a függõ jogi helyzetet tovább fenn kívánják tartani. Konkrétan arról van szó, hogy a belügyi tárca részérõl gyönyörû ígéretek hangzottak el arra vonatkozóan: a népszavazást kezdeményezõk aláírását nagyon gyorsan hitelesítik, s ennek alapján a Ház nagyon hamar abban a helyzetben lesz, hogy a népszavazást ki lehet tûzni. Én kérem, a kormányzat, a belügyi tárca bizonyítsa ország-világ elõtt, hogy nem azok mellett áll, akik továbbra is ezt a zavaros - közkeletû jelzõvel mondva -, ideiglenes helyzetet kívánják fönntartani, hanem az aláírások mielõbbi hitelesítésével jövõ hét hétfõjére a Tisztelt Házat abba a helyzetbe hozza: dönthetünk a népszavazás kitûzése tárgyában. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

Homepage