Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt hét keddjén ünnepi ülésre ült össze a Parlament, mert hiszen az alaptörvényünkön igyekeztünk olyan módosításokat végrehajtani, amelyek az ország kormányozhatóságának körébe tartoznak, és el kívántuk érni, hogy végre a nép által gyûlölt Kádár-címer helyett a koronás címer kerülhessen Magyarország minden hivatalára és minden okmányára. De ezt a törekvésünket, igen tisztelt Ház, igen tisztelt Elnök úr, egy súlyos provokáció zavarta meg, nevezetesen az MSZP padsoraiból jelezték, hogy olyan szavazatot adtak le, amely szavazat leadásánál a hely nem volt foglalt, magyarán mondva üres hely szavazott. Súlyosbítja a helyzetet az - ismétlem -, hogy az alaptörvényünk megváltoztatásáról volt szó, tehát a népszuverenitás körében egy olyan kérdés eldöntésérõl, amely minõsített többséget igényel. Hadd említsem meg külön azt is, hogy a Házszabályunk nem ismer ilyen esetet. Nem ismer ilyen esetet egyszerûen azért, mert a Házszabály alkotói elképzelhetetlennek tartották, hogy a Ház tagjai közül bárki is okirat- hamisítást kíván a képviselõi helyrõl elkövetni. (Taps!) Mert hiszen bárhogy is ragozom a kérdést, jogilag ilyennek minõsül az a tett, ha valaki más helyett szavaz, és ismétlem, alaptörvényünk kérdésében történt ez a szavazás. A Független Kisgazdapárt megvitatta az ezután elõállott helyzetet. Elvárta volna, hogy az MSZP tájékoztassa a közvéleményt, vajon hogy fordulhatott az elõ, hogy egy üres hely szavazott. A Kisgazdapárt nem gondol arra, hogy Hámori Csaba képviselõtársunk lett volna az, aki ilyen módon visszaélt volna a helyzetével. (Derültség!) Sokkal inkább gyanakszunk arra, hogy nyilvánvaló, akkor, amikor az üres hely szavazott, itt valamiféle gépi visszaélésrõl van szó, a gonosz gépre gyanakszunk, amely az MSZP-t ilyen nehéz helyzetbe akarta hozni. (Derültség!) De bárhogy is volt ez a történet, az elvitathatatlan, és valamennyi képviselõtársunk tanúsíthatja, hogy 5 óra 44 perckor történt szavazás az ügyben, a második szavazás 6 órakor történt. 5 óra 50-kor, tehát az elsõ szavazást követõ 6 perc múlva jelezte Eörsi Mátyás képviselõtársunk, hogy Demény Pál helyérõl olyan szavazatot adtak le, ahol nem volt jelen képviselõ, és hogy jelezték egyesek azt is, hogy Hámori Csaba képviselõtársunkat látták, vélték ebben a szavazásban közremûködni. Ismétlem, mi nem hisszük el, hogy Hámori Csaba képviselõ volt az, aki szavazott (derültség), és ezért mi kiállunk Hámori Csaba mellett (derültség), megvédjük Hámori Csabát (derültség). Magam külön is megvédem, miután 35 éven keresztül büntetõjogász voltam, és miután Hámori Csaba úrra semmi konkrét bizonyíték nem merült fel, azt kell hogy kérjem az igen tisztelt MSZP- frakciótól, hogy miután mégiscsak szavazott az üres hely, döntsék el õk azt, hogy Hámori Csaba képviselõtársunk vagy más volt az, aki szavazott, de végtére is nekik ebben a kérdésben állást kell foglalniuk. Ami viszont feltétlenül ennek a kérdéskörnek a megítélésébe tartozik, azt közvetlenül Hámori Csaba képviselõtársunkhoz intézem. Ugyanis a hétvégén nekem számos kérdést tettek fel ezzel az üggyel kapcsolatban. Én mindenkinek megmondtam, hogy kérem, én Hámori Csaba urat olyan magas erkölcsi színvonalú embernek ismerem (derültség), elképzelhetetlennek tartom, hogy ez a bejelentés megfelelt volna a valóságnak, hiszen emlékezzék a tisztelt Ház, és ezt az ügy megoldása kapcsán mint lehetõséget említem fel, hogy amikor én ez év tavaszán egy Parlamenten kívüli beszédemben egyes kommunista visszásságokat egy rokon mozgalom által elkövetett visszásságokkal hoztam egy kalap alá, akkor Hámori Csaba képviselõtársunk felállt, és azt mondta itt a Parlament sorai között mint parlamenti képviselõ, hogy kérném, ez a kifejezés maga olyan súlyú, hogy Torgyán urat ezért vissza kell hívni az Országos Választási Bizottságból. Ismétlem, a Független Kisgazdapárt nem kíván ilyen tanácsot adni, de meg van gyõzõdve arról, hogy az a képviselõtársunk, aki más vonatkozásában ilyen magas mércét alkalmaz (derültség), tehát Parlamenten kívüli felszólalás esetén is parlamenti közbeavatkozást lát szükségesnek, mert etikailag kifogásolható tényekre jön rá, ítélje meg õ maga azt a helyzetet, amibe került, és vallom, ebben az esetben lehetségesnek tartja-e a képviselõi mandátum megtartását vagy sem. Ezt hangsúlyozom: mi nem feltétlenül Hámori képviselõ úrtól kívánjuk, hogy elbírálja, hanem kérjük az MSZP frakcióját arra, hogy a népakarat ilyen súlyos meghamisításával járó magatartást értékeljék, bírálják felül, és a saját erkölcsi mércéjüknek megfelelõ módon hozzanak döntést ebben a körben. Köszönöm. (Taps.)

Homepage