DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Bár a válaszadás elõtt kérhettem volna szünetet; nem kértem, ismerve a tisztelt Ház szünetekre vonatkozó gyakorlatát. Szeretném, ha ma még valamiféle érdemi munkát is tudnánk végezni. Ez az egyik megjegyzésem. A másik az, hogy lehet hogy a ma elhangzott vitához képest kicsit meglepõ dolgokat fogok mondani ugyanis nem fogok semmiféle politikai vitákba, deklarációkba, mások sértegetésébe belebonyolódni, hanem csak és kizárólag a dolgunkról (nagy taps), az Alkotmány módosításáról szeretnék beszélni. Elhangzott, ugye, itt ma jónéhány politikai deklaráció arról, hogy döntsön a nép. És talán furcsa volt, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselõi ebbe nem igazán szóltak bele. Azért nem szóltak bele, mert az a véleményük, hogy döntsön a nép, de ezt nem bizonyítgatni kell szavakkal (mozgás és zaj - az elnök csenget.), hanem ennek érdekében valamit csinálni kellene. És mi alapvetõen itt ezt úgy tudjuk elérni, hogy ha a munkánkat végezzük, ez pedig bizonyos, az ország érdekében fontos, sürgõs döntéseknek a meghozatala. A törvényjavaslathoz, az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslathoz számos módosító indítvány érkezett. Ez várható volt az elején is. E javaslatokat az alkotmányügyi bizottság megvizsgálta, és egy részét e javaslatoknak elfogadta, más részét maga az alkotmányügyi bizottság módosította, és megint más részüket elvetette. A törvényjavaslat elõterjesztõi az alkotmányügyi bizottság véleményével az esetek többségében egyetértenek, azt elfogadják, és csak és kizárólag azon technikai szempont miatt nem vonjuk vissza az eltérõ javaslatokat, mert nagyon nehéz lenne szavazni. Tehát csak és kizárólag technikai szempontok indokolják azt, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslatunktól eltérõ állásfoglalásait elfogadjuk, de nem vonjuk vissza az eltérõ javaslatokat. Ez igaz, ez az egyetértés, az alkotmányügyi bizottság véleményének a nagy részére; ahol nem igaz, azt szeretném mondani. Tehát elfogadjuk a jelentésben szereplõ alkotmányügyi bizottság véleményét - ez a 123-as számon lett közzé téve -, ahol nem fogadjuk el az alkotmányügyi bizottság véleményét, azt szeretném most mondani. A jelentés 29. pontja szerint az alkotmányügyi bizottság támogatja dr. Daróczy Zoltán képviselõtársunk 89-es szám alatt benyújtott módosító javaslatának azt a részét - nem az egészet, azt a részét -, amelyben a jelenlegi helyzethez képest a köztársasági elnök nem megbízza és felmenti az egyetemek rektorait, hanem csak megerõsíti tisztségükben. A mi javaslatunk erre a részére az Alkotmánynak nem terjedt egyébként ki. Tehát ez egy, a mi javaslatunk által érintett körön kívüli esetben kívánná módosítani az Alkotmányt. Ezzel az indítvánnyal és az alkotmányügyi bizottság véleményével nem értünk egyet - ennek az oka borzasztóan egyszerû. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk fogadni - és elméletben el tudjuk fogadni - módosítani kellene az oktatásról szóló 1985. évi I. törvény különbözõ szakaszait, ha jól emlékszem, talán a 125. és 127. szakaszokat. Mi igyekeztünk az alkotmánymódosítás körét a lehetõ legszûkebben megvonni, olyan esetekre megpróbháltunk nem kiterjeszkedni, ahol más törvényeket is érinteni kellene, és nagyon elágazódhatna a vita. Csak megjegyzem, így is az a vád ért bennünket, hogy túl sok helyen akarjuk módosítani az Alkotmányt. Daróczi képviselõtársunk nem tett javaslatot az oktatási törvény módosítására. Ilyen javaslatot nem terjesztett elõ az alkotmányügyi bizottság sem. Tekintettel arra, hogy rendkívüli ülésszak van, nem is igazán várható, hogy az elkövetkezõ néhány hónapon belül az oktatási törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat beérkezik. Így aztán a módosító javaslat elfogadása esetén az a képtelen helyzet állna elõ, hogy az elkövetkezendõ hónapokban egyetlen egyetem élére sem lehetne új rektort állítani. Nem hiszem, hogy a javaslat elõterjesztõjének ez volt a szándéka - inkább az lehetséges, hogy elfelejtette megnézni hozzá az oktatási törvényt, ami pedig elvárható lett volna ha nem egy egész Alkotmányt, hanem egyetlen szabályt akar valaki módosítani. A lényeg, hogy ez nem történt meg. Ezért és csak ezért kérem képviselõtársaimat, hogy ezt a módosító javaslatot ne fogadjuk el, ne tegyük lehetetlenné a rektorcserét az egyetemek élén. Az alkotmányügyi bizottság - ez a jelentés 51. pontjában olvasható - nem támogatja Zétényi Zsolt és Szabó János képviselõtársunk állami zászlóra vonatkozó javaslatát. Ennek a módosító javaslatnak a kérdésében való döntés - úgy gondoljuk - mindenkinek az egyéni lelkiismeretére tartozik, tehát mi ezért nem csatlakozunk az alkotmányügyi bizottság döntéséhez. Ugyanez a helyzet Török Ferenc képviselõtársunk módosító indítványával is. Itt sem támogatjuk az alkotmányügyi bizottság döntését: ez minden képviselõnek az egyéni lelkiismeretére tartozik. Nem akarok minden, az alkotmányügyi vitában felmerült kérdésre reagálni. Nem a mai napon, hanem az elõzõ napokon annyi felszólaló részérõl és annyi oldalról támogattak vagy vetettek el különbözõ javaslatokat, hogy úgy gondolom: mindenkinek módjában állt kialakítani megfelelõ véleményét. Én itt csak néhány kérdéssel szeretnék foglalkozni, az egyik ezek közül a bizalmatlansági indítványra tett módosító javaslat. A bizalmatlansági indítványra vonatkozó javaslatunk három irányban változtatja meg a hatályos szabályozást. Az egyik, hogy a bizalom megvonásához az egyszerû többség helyett abszolút többség kell. A másik: a bizalmatlansági indítványban meg kell jelölni az új miniszterelnöknek javasolt személy nevét, és az indítvány elfogadásával egyben a Parlament megválasztja az új miniszterelnököt is. Bizalmatlansági indítványunk ez utóbbi javaslatunktól "konstruktív" bizalmatlansági indítvány. A harmadik, hogy egyes miniszterekkel szemben nem lehet bizalmatlansági indítványt benyújtani. A kormány stabilitását az elsõként megjelölt - tehát az abszolút többséget megkívánó - szavazási mód biztosítja, és nem a konstruktivitás. Ezzel kapcsolatban - vagyis az abszolút többség megkívánásával - azonban, mint ahogy az indítvány harmadik részével kapcsolatban - amely arra vonatkozik, hogy egyes miniszterekkel szemben nem lehet bizalmatlansági indítványt elõterjeszteni -, nem érkezett semmiféle módosító indítvány. Ennek jogosultságát senki nem kérdõjelezte meg. Ezért én ezzel a kettõvel - vagyis az elsõvel és a harmadikkal - nem foglalkozom, csak a másodikkal. A második változtatás, ami a konstruktivitást jelenti, a Parlament jogait, de egyúttal felelõsségét is növeli. Itt engedjenek meg nekem egy kitérõt. Az egész Kormányt, annak minden tagjával együtt, az úgynevezett szocialista államokban szokta a Parlament választani, vagyis azokban az államokban, ahol a választás csak látszat volt, ahol az egy párt döntött ténylegesen minden kérdésben, és ahol a politikai felelõsség helyett a politikai felelõtlenség érvényesült. A demokratikus berendezkedésû európai országok többségében - és erre felhívnám képviselõtársaim szíves figyelmét - a miniszterelnököt sem a Parlament választja. A demokrácia nem ezen múlik. Ott azonban, ahol joga van a miniszterelnök megválasztására a parlamentnek - így van ez az NSZK-ban és Spanyolországban - érdekes módon pont ott, konstruktív a bizalmatlansági indítvány. Ez az intézmény nyilvánvalóan nem alkalmazható egy olyan rendszerben, ahol a Parlament csak utólagos kontrollt gyakorolhat a kormányelnök fölött. Ezért aztán igaz, hogy kevés helyen konstruktív a bizalmatlansági indítvány, de ez azzal együtt igaz, hogy kevés helyen választ miniszterelnököt a Parlament. Lehetett volna egy másik megoldást is választani. Lehetett volna egy olyan megoldást is választani, ahol a Parlament nem választ miniszterelnököt. Mi azonban, tisztelt Képviselõtársaim, nem egy ilyen rendszert fogadtunk el - és alapos a gyanúm, hogy akik május 9-én az alkotmánymódosítás ellen szavaztak, nem azért tették, mert azt szerették volna, hogy a miniszterelnököt ne a Parlament válassza meg, hanem azért, mert még a miniszterek megválasztását is a Parlament hatáskörébe akarták vonni. Ez a rendszer, amit mi választottunk - és amelynek elsõ elemét már elfogadtuk - az európai demokratikus államok többségéhez képest növeli a Parlament jogait. Nem arról van szó, amit egyik elõzõ alkalommal Áder János mondott, hogy a gombhoz varrjuk a kabátot hanem arról, hogy egy elemeiben egymáshoz illeszkedõ rendszert kívánunk kialakítani. Mint ahogy azt május 9-én már elmondtam, ki lehet alakítani egy másik rendszert is. Lehet. De egymáshoz nem illeszkedõ elemek kusza halmaza sok jóval nem kecsegtet. Való igaz hogy itt egyszerre, egy szavazással történik a bizalmatlansági indítvány elfogadása és az új miniszterelnök megválasztása, a programról pedig nem kell dönteni. Pontosan úgy, mint az NSZK Alkotmányában. Csak megjegyzem, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítványba csak úgy lehetne becsempészni a programot is, ha valakinek lenne kinevezési joga. A mi konstrukciónkban nincs. Az eredeti javaslatunkban, meg kell mondanom, volt. De az alkotmányügyi bizottság azt nem fogadta el. Mi eredetileg úgy képzeltük, hogy az Országgyûlés választ, és a köztársasági elnök kinevez. Ezt a megoldást az alkotmányügyi bizottság nem fogadta el. Ott ültek a FIDESZ igen tisztelt képviselõi. Május 9-i elõterjesztésemben elmondtam, hogy - tessék figyelni - ez a konstrukció egy egységes egész! Direkt ezért utaltam a konstruktív bizalmatlansági indítványra. Tessék visszaolvasni a jegyzõkönyvet! Senki nem mondta, hogy egy másikféle rendszert szeretne. Ezt lehet, csak akkor az egészet tessék megváltoztatni! Orbán Viktor, nem ma, hanem az elõzõ vitában, azt mondta, hogy a német és a spanyol alkotmányos megoldást követõ konstruktív bizalmatlansági indítványra nincs szükség, mert más a történelmi helyzet. Nem a jogi érveire gondolok, hanem a politikai és szociológiai érveire. Azt mondta, más a történelmi helyzet: itt nincsenek a Parlamentben szélsõséges politikai tényezõk. Megjegyzem még egyszer, hogy amikor az európai demokráciákban ugyancsak szokatlan miniszterelnökválasztásról döntöttünk, akkor senki nem mondta, hogy ezt a megoldást csak a német és a spanyol alkotmány ismeri. Szélsõséges politikai elemek valóban nincsenek, de attól tartok, hogy van ebben az országban a szélsõséges politikai elemeknél egy sokkal komolyabb ellenség, ez pedig az elmúlt rendszertõl örökölt gazdasági csõd. A csõdbõl való kijutáshoz stabilitásra van szükség, többek között arra is, hogy akkor buktassa meg a Parlament a Kormányt, ha tud helyette jobbat. Ez a megoldás politikai indoka, és nem a szélsõségektõl való félelem. A köztársasági elnök megválasztásának módjára vonatkozóan szeretnék még néhány mondatot mondani. Mielõtt még egyszer megindokolnám az általunk választott megoldást, hadd fûzzek egy megjegyzést Király Zoltán nem mai, hanem múltkori választási propaganda szövegéhez. Azt mondta akkor Király Zoltán, hogy "általam felsorolt francia, portugál és osztrák alkotmányon kívül a török és a finn is úgy rendelkezik, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül kell megválasztani." A török alkotmányt feltehetõen felületesen olvasta el Király Zoltán, azt ugyanis nem feltételezem, hogy szándékosan akarta megtéveszteni az Országgyûlést. Ezen Alkotmány 101. és 102. §-a szerint a köztársasági elnököt a török nagy nemzetgyûlés választja titkos szavazással, Finnországban valóban elektorok választják az elnököt és nem a Parlament de itt az elnök - ugyanúgy mint az általam felsorolt országokban - erõs elnök. Például korlátozás, indokolás nélkül feloszlathatja a Parlamentet - ez a finn Alkotmány 27. §-a. Õ nevezi ki az államtanács tagjait, a miniszterelnököt is. Ez a finn Alkotmány 34. §-a Ebbe a Parlamentnek beleszólása nincs, törvényerejû rendeletet adhat ki, amelyben meghatározhatja a közigazgatási és közintézmények mûködését, szervezeti formáit. Tessék megnézni a finn Alkotmány 28. §-át - de hadd ne soroljam tovább, hogy milyen erõsjogosítványai vannak a finn köztársasági elnöknek. A lényeg ez, és ez már javaslatunk indokolásához tartozik, hogy lehet egy olyan megoldást választani, ahol a nép közvetlenül választ államfõt, és lehet egy olyan megoldást is választani, ahol nem közvetlenül, hanem a Parlament maga. De a példák azt mutatják hogy legalábbis a demokratikus országokban, ahol közvetlenül választják az államfõt, az mindig kivétel nélkül erõs államfõ. Ahol pedig nem közvetlenül választják, legyen az az államfõ öröklés útján ebbe a pozicióba jutott király vagy a Parlament által választott köztársasági elnök, a lényeg az, hogy nem közvetlen választással került az államfõi posztra, kevésbé erõs. Vagyis a választás módja és a hatáskör között összefüggés van. A hatáskörhöz kell ugyanis igazítani a megválasztás módját, különben a gyenge hatáskör és az erõs legitimáció között feszültség keletkezik, ami aztán a késõbbiek során egyéb politikai, társadalmi feszültségek forrása lehet. Azt világosan ki kell mondani, hogy itt nem az a kérdés, hogy melyik típusú rendszer a demokratikusabb, mert mindkét rendszer az, tehát elvileg választhatnánk egy prezidenciális vagy afelé hajló rendszert is. Lényeg az, hogy a kétféle rendszert ne keverjük egymással, mert ebbõl csak feszültségek keletkezhetnek. Mi azért választottuk a javasolt megoldást, mert semmivel nem kevésbé demokratikus, mint egy prezidenciális rendszer. Jogilag tiszta, ez felel meg történelmi hagyományainknak és a jelenlegi gazdasági helyzetünkben ezt láttuk célszerûnek. Úgy gondoltuk, hogy minden erõnket a gazdasági felemelkedésre kell összpontosítani. Úgy gondoltuk, nem nehéz belátni azt, hogy az elnökválasztással törvényszerûen együtt járó választási kampány elvonja az energiát és az idõt a gazdasági kérdések megoldásától. Gondolom a közvetlen elnökválasztás pártolói sem úgy képzelték, hogy választási kampány nélkül válasszon az ország köztársasági elnököt. Gondolom nem úgy gondolták, hogy kijelölünk egyszem elnökjelöltet, akirõl majd lehet dönteni hogy õt választom vagy õt választom. Ha pedig két jelölt van, ott törvényszerûen választási kampány van. A választási kampány pedig pénz, idõ és energia. És én nem arra az 540 millióra gondolok, amibe a népszavazás került a szakemberek szerint, hanem arra a sokkal több millióra, amit egyrészt a kampány fog felemészteni - nem a népszavazás hanem az elnökválasztási kampány -, és arra a sok millióra, amit azzal fogunk elveszíteni, hogy ezen idõ alatt - vagyis a választási kampány idején - törvényszerûen el fog fordulni a figyelem a gazdasági kérdésektõl, pedig úgy gondoljuk, hogy itt és most elsõdlegesen erre kell fordítanunk minden figyelmet és minden energiát. Kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy erre is gondoljanak, mielõtt döntésüket meghozzák, és kérem tisztelt honfitársaim, hogy mielõtt a mi javaslatunkat megítélik vagy elítélik, erre a lehetõségre is legyenek tekintettel. Természetszerûleg azzal, hogy azt mondom, hogy fogadják el a javaslatunkat, és azt itt és most, ma úgy szavazzuk meg, ahogy elõterjesztettük, nem azt jelenti, hogy állást foglaltunk a népszavazás kérdésében. A népszavazás kérdésében nem lehet állást foglalni, annak a kérdésérõl törvény dönt. Ha százezer aláírás összegyûlt, akkor senki sincs abban a helyzetben, hogy döntsön, ott egyetlen lehetõség van, a törvénynek megfelelõen ki kell írni a népszavazást, és a népszavazás eredménye az majd kötelezõ lesz a Parlament számára. A népszavazás eredményét a Parlamentnek tiszteletben kell tartania és tiszteletben is fogja tartani. De hangsúlyozni szeretném, hogy a Parlament döntési jogát csak és kizárólag a népszavazás eredménye korlátozza, nem pedig a kiírás. Nem tudjuk, hogy mi lesz a népszavazás eredménye, és egy nem tudott dologhoz nem is köthetjük magunkat. Döntésünket a lelkiismeretünkhöz köthetjük - úgy gondolom, hogy ma ennek alapján kellene szavazni, természetszerûleg azzal, hogy bárhogy is döntsön a nép a népszavazáson, a nép döntésének kötelezõen alávetjük magunkat, de csak akkor, ha tudtuk már, tudjuk már, hogy hogyan döntött a nép. (Jobb oldalon és középen taps.)