Szabó Miklós Tartalom Elõzõ Következõ

SZABÓ MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tisztelt Képviselõtársak idegeire fogok menni azzal, hogy a címer kérdésérõl fogok néhány szót mondani, belátásukra bízom, szabad demokrata oldalról ebben a tárgyban még nem hangzott el vélemény. Engedjék meg, hogy most megint egy történész mondjon néhány szót a Kossuth- címer mellett. A korona mint szimbólum ezer éven keresztül elkerülhetetlenül és nyilvánvalóan a különbözõ korszakokban mást jelentett. A XIII. század végén az Árpád-ház kihalásáig az országszimbólum, a dinasztia címere volt (ugye ott látjuk). A XIII. század végétõl a XVII. század végéig a szabad királyválasztás volt Magyarország akkori kormányzati rendszere, akkor került elõtérbe a korona, lényegében a szabad királyválasztás szimbólumaként. Az volt a politikai mondandója, hogy a király a koronát nem örökölte, hanem a rendek kezébõl kapta. A XIX. század elejétõl, a francia forradalom után megjelentek a világban a köztársaságok, és ettõl kezdve a korona a királyság mint államforma szimbóluma, szemben a köztársasággal, és ezt a jelentését a mai napig nem veszítette el, nem szûnt meg ennek aktualitása. Voltaképpen a két háború között a Horthy-rendszer idejében született meg az a ma körünkben újra és újra feltûnõ politikai gondolat, hogy a korona az ezer éves magyarság, az ezer éves magyar történelem szimbóluma. Ennek is megvolt a bújtatott politikai mondandója, lényegében azt akarta mondani, hogy a Horthy- királyság (?!) azonos az ezeréves Magyarországgal, az ezeréves magyar történelemmel. Nekünk magyar demokratáknak ma erre kell nemet mondanunk, nem tudhatjuk megkerülni, ha koronás címerünk lesz, hogy az országban s az ország határain kívül is sokan ezt úgy véljék, mint a 45 elõtti úri Magyarországhoz való - legalábbis - visszavágyódást, valamifajta nosztalgiát. Tisztelt Képviselõtársaim! Barátaim mondják, mikor errõl beszélgetünk - félig tréfásan, félig babonásan -, hogy a Kossuth-címer a levert ügyek szimbóluma volt. Igen! A magyar demokrácia levert próbálkozásaié:1949,1918,1946, 1956. Én éppen ezért kérem képviselõtársaimat, hogy vállaljuk a levert magyar demokrácia szimbólumát, és jelentse azt számunkra, és jelentse azt remélhetõleg nemcsak a számunkra, hanem sokak számára, hogy ez a magyar demokrácia gyõzni fog, ez a magyar demokrácia végre sikeres lesz. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Eleje Homepage