Horváth Balázs Tartalom Elõzõ Következõ

HORVÁTH BALÁZS belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A Belügyminisztérium a nép, illetve a Parlament döntésének megfelelõen a népszavazást megszervezi, és képes lebonyolítani. Szeretném azonban közölni Önökkel azt, hogy az egy hónapon belüli népszavazás lebonyolításának milyen anyagi konzekvenciái vannak, az milyen szervezési nehézségeket okoz. Körülbelül fél milliárd forintba kerül a népszavazás egy hónapon belüli lebonyolítása (Közbeszólás: majd Király Zoltán fizeti). Ez pontosan ellenõrizhetõ. Ez az összeg azonban nem tartalmazza azokat a kiadásokat, amelyek abból fakadnak hogy ezt követõen rövid idõn belül az elsõ helyhatósági választásokat meg kell tartani. Ugyanis a Belügyminisztérium a felkészülés során az ütemtervét úgy készítette el, hogy az ott dolgozó munkatársai, a tanácsi dolgozók, alkalmazottak, augusztus elejéig kivegyék a szabadságukat, lévén idõ arra, hogy felkészüljenek, a szükséges tanfolyamokon részt vegyenek, illetve képesek legyenek megszervezni a helyhatósági választásokat és azokat lebonyolítani. Ez tartalmilag azt jelenti - az én álláspontom szerint és a Belügyminisztérium vezetõinek álláspontja szerint-, hogy a hozzávetõleges félmilliárd forintos költségkihatáson túl a közigazgatás hivatali apparátusa oly módon roppan meg egy hónapon belüli népszavazás során, hogy kérdésessé válik a sima és bonyodalom-mentes elsõ szabad helyhatósági választások lebonyolítása. Ezért a Belügyminisztérium - tiszteletben tartva értelemszerûen a törvény és az Önök döntését - mégis azt kéri az idõpont megválasztásakor fontolják meg az ott dolgozó embertömegek, százak és ezrek tûrõképességét egyrészt, másrészt az ország anyagi teherviselõ képességét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Eleje Homepage