Orbán Viktor Tartalom Elõzõ Következõ

DR. ORBÁN VIKTOR (FIDESZ): Elnök Úr! Tiszelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hozzászólásomban a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal szeretnék foglalkozni, amely szerepel az MDF által beterjesztett alkotmánymódosító javaslatban, és amelyhez én 97-es szám alatt módosító javaslatot fûztem hozzá. Mielõtt azonban rátérnék erre az alkotmányjogi kérdésre, engedjék meg, hogy két megjegyzésem legyen a vita további menetével kapcsolatban. Az elsõt Kéri Kálmán vezérõrnagy úrnak szánom és tudatom vele, hogy a FIDESZ frakciója a címer ügyében saját belátása és saját lelkiismerete szerint fog szavazni - minden egyes tagja, tehát nincs egységes frakcióálláspont ebben a kérdésben. (Szórványos taps.) Másik megjegyzésemet a köztársasági elnök választásának a módjáról folyó vitához illeszteném. Bár ma reggel a FIDESZ-frakció elhatározta, hogy ebben a kérdésben nem fog véleményt nyilvánítani, hiszen korábban már sokszor kifejtettük alkotmányjogi álláspontunkat, miszerint mi azt tartjuk helyesnek, ha a köztársasági elnököt a Parlament választja meg. (Az MDF-frakcióból közbeszólás: Helyes!) Mégis úgy gondolom, hogy szükséges az ehhez kapcsolatos vitához egy-két megjegyzést tennem. Ha felidézzük 1989 novemberét, amikor a Szabad Demokraták Szövetsége és a FIDESZ a népszavazási kampányát folytatta, akkor bizonyára emlékezhetünk arra, hogy nagyon sokan sokféle váddal illettek akkor bennünket. Amikor azok ellen védekeztünk, valójában nem azért tettük, mert ezek a vádak bennünket értek, hanem, mert úgy gondoltuk, hogy azok a vádak, amelyek az akkori kampányunkkal szemben fogalmazódtak meg, valójában nem érintik a dolog lényegét és önmagukban a vádak súlytalanok. Elég nagy sajnálattal kell tapasztalnom, hogy ezek a típusú érvek most is elõkerültek a Parlamentben, ugyanazokat a kifejezéssket hallhattuk mindegyik padsorból jószerével, amiket már akkor is megismerhettünk. Néhányat idézek: "mennyibe kerül a népszavazás", "egy hangos kisebbség próbálkozásáról van szó", "a nép kifárasztása fog megtörténni" és hogy bizonyos emberek karriervágyáról van szó". Úgy gondolom, hogy ez lehet igaz, de ennek a vita lényegéhez semmi köze nincs. A magunk részérõl éppen ezért ebbe a vitába többet nem is fogunk bocsátkozni, alapvetõ alkotmányjogi természetû és abban bízunk, hogy a mi alkotmányjogi érvelésünk mindenfajta - elõbb idézett - "megtámogatás" nélkül is elég erõs és biztos lábakon áll ahhoz, hogy a Parlament általi köztársaságielnök-választás mellett foglaljon állást. Ilyen segédeszközöket mi nem fogunk alkalmazni. Ezek után engedjék meg, hogy rátérjek mondandóm lényegére: a konstruktív bizalmatlansági indítvány problémájára. Három dologról fogok beszélni, röviden. Elõször a vitában felmerült újabb, megítélésem szerint nem helyénvaló történeti analógia, a spanyolországi Moncua Paktum miatt kell néhány szót ejtenem, amit Eörsi Mátyásnak fogok címezni. A második pontban szeretném röviden áttekinteni, hogy milyen érvek hozattak fel az általam beterjesztett módosító indítvány ellen és az eredeti javaslat mellett - és azokat miért nem tartom kielégítõnek. Harmadrészt pedig szeretném kiemelni ennek a vitának egy új elemét, ami eddig is ismeretlen volt számomra, és azt gondolom, hogy ez vetette fel a bizottsági vita során a legnagyobb veszedelmet, ami a konstruktív bizalmatlansági indítványban rejlik. Bizonyára emlékeznek arra, hogy amikor az általános vitában szót kértem, akkor hangsúlyosan foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy milyen veszélyeket rejt magában, hogyha nem megfelelõ történeti analógiákat próbálunk alkalmazni a mai helyzetre, milyen alkotmányjogi tévedésekhez vezethet az, ha a mai helyzethez nem passzoló, arra nem illõ, történelmi elõképekkel próbálunk érvelni a saját álláspontunk mellett. Akkor a weimari elõképet megítélésem szerint sikerült tisztességesen végigvenni és megcáfolni, és ugyancsak - úgy vélem - sikerült kimutatni, hogy a spanyol alkotmányban található alkotmányjogi megoldás miért nem azonos, és miért a leglényegesebb pontján tér el az ide beterjesztett konstruktív bizalmatlansági indítvány jogintézménytõl. Az általános vitában azonban elõkerült egy újabb történeti analógia, amely a Moncua Paktumra vonatkozik, amelyet - bizonyára tudják -1977-ben Franco bukása után kötöttek a spanyol Parlamentben. Úgy gondolom, hogy jó néhány érvet és tényt hozhatnék fel, amely azt igazolná, hogy a Moncua Paktum semmiféle rokonságot nem mutat az elõttünk fekvõ paktummal, amelybõl aztán az alkotmánymódosítás következik. Csak néhányat fogok kiemelni - talán ebben a körben ezek feleslegesek is, de a történelmi hitelesség kedvéért talán szükséges megtenni. A Moncua Paktum azért nem azonos az itt elõttünk fekvõ megállapodással, mert azt minden párt aláírta, mi több, még a szakszervezetek is. Azt gondolom, ez alapvetõen különbözõ attól, ami itt történt. A történelmi hûség kedvéért hozzá kell tenni, hogy egyik fejezetet az egyik párt, az Alliana Popular nem írta alá, de valójában az õ lehetõsége is megvolt, hogy részt vegyen az ilyenfajta megállapodás kialakításában. Nem szükséges talán második pontban beszélni az akkori paktum szerkezetérõl sem. Három részbõl állt -gazdasági kérdésekkel, valójában a spanyol gazdaság_szanálásával foglalkozott.Ilyen módon valójában az akkori spanyol ellenzék felelõsségbe történõ bevonásáról szólt, nem pedig a kormány irányába történõ felelõsség-áthárítást, a felelõsség világos megalapozását szolgálta. Pontosan ellentétes irányú politikai mozgást szentesített, mint amit az elõttünk fekvõ alkotmánymódosítás kíván megvalósítani. Harmadszor: azok a fejezetei, amelyek alkotmányjogi részletet érintettek, egyáltalán nem tartalmaztak olyanfajta kidolgozottságot, jogszabályszövegeket, ami az MDF-SZDSZ által kötött paktumban fellelhetõ, és bekerült ide elénk alkotmánymódosítás formájában. Ott, ahol konkrét tösrvényszövegrõl volt szó, azok általában a szabadságjogokat sértõ brutális jogintézmények megszüntetésérõl szóltak, a Büntetõ Törvénykönyv bizonyos paragrafusainak eltörlése stb. Úgy gondolom tehát, megint egy olyan érvet hoztak fel az általános vitában a konstruktív bizalmatlansági indítvány magyarországi meghonosítása mellett, amely alapvetõen egy teljesen más történelmi helyzetbõl és teljesen más jogintézménybõl merít. Azt gondolom, ez az analógia nem érv a konstrukív bizalmatlansági indítvány magyarországi meghonosítása mellett! Ezek után hadd tekintsem át néhány mondatban, hogy melyek voltak a legfontosabb érvek, amelyek a konstruktív bizalmatlansági indítvány mellett, illetve az indítványommal szemben elhangzottak. Megpróbálok szó szerint is idézni ezek közül. Elõször is olyasmi hangzott el például, hogy egy szokásos bizalmatlansági indítvány esetében hátrányos lenne, ha ügyvezetõ kormány mûködne egy hónapig, amig az új miniszterelnököt meg nem választják. Azért lenne hátrányos - és most idézem a hozzászólót -, mert "nem felel meg a követelményeknek". Ez egy olyan érv, amivel én most itt nem óhajtok vitatkozni, mert nem lehet! Úgy gondolom, azokkal az érvekkel sem lehet nagyon sok mindent kezdeni, amelyek úgy szóltak - ismét idézem az egyik honatyát -, hogy "nem látok különbséget a két bizalmatlansági indítvány között". Úgy gondolom, hogy ez önmagában csekély érv egy Magyarországon és a magyar jogrendben eddig ismeretlen jogintézmény meghonosítása mellett. Abban az esetben, ha nincs különbség a kettõ között - amivel nem értek egyet egyébiránt -, akkor nem értem, miért volna szükség egy új bevezetésére, egy eddig a Magyarországon ismertektõl eltérõ bevezetésére. Ez tehát egy olyan érv, amit szintén nem áll módomban elfogadni. De azért azt megjegyezném, az, hogy egyes képviselõk nem látnak különbséget a szokásos bizalmatlansági indítvány és a konstruktív bizalmatlansági indítvány között, nem azért van, mert ezek a különbségek nem léteznének. S ezek közül a különbségek közül most csak egy nagyon fontosat szeretnék kifejteni, amelyet valójában az alkotmányügyi bizottság ülésén adtak elõ. Talán Önök is tudják ebbõl az összegzésbõl, hogy az alkotmányügyi bizottság az én indítványomat elvetette; 4-en szavaztak mellette,10-en ellene és 7-en tartózkodtak. Ezen a bizottsági ülésen tettem föl azt a jogi kérdést, amit az elõzõ hozzászólásoban -amelyet ezelõtt talán másfél-két héttel volt módom elmondani - megemlítettem, miszerint létezik a konstruktív bizalmatlansági indítvány meghonosítása esetén egy jogi probléma. A jogi probléma abból áll, hogy valójában a hatályos magyar Alkotmány szövege szerint - eltérõen a németországi formától -, egy fizikai aktussal három jogkövetkezményt fogunk kiváltani, mert ugye arról van szó, hogy amikor a konstruktív bizalmatlansági indítványról szavazunk, akkor megvonjuk a bizalmat a régi miniszterelnöktõl és egyúttal ugyanazzal a fizikai aktussal megadjuk a bizalmat az újnak. Akkor is említettem már, hogy a magyar Alkotmány azt mondja ki, hogy a miniszterelnökrõl, annak programjának elfogadásáról egyszerre dönt az Országgyûlés! Tehát a magyar jogrend hozzá fog illeszteni ehhez egy harmadik jogkövetkezményt, vagyis hogy a leendõ miniszterelnök programjáról is döntenünk kell! Ezt a jogi problémát én kifejtettem az alkotmányügyi bizottság ülésén is, ahol azt a választ kaptam, hogy ez a probléma nem létezik - és most errõl szeretnék beszélni. Úgy gondolom, igen súlyos alkotmányjogi kérdésrõl van itt szó. Létezik-e ez a jogi probléma vagy nem? Ott az MDF és az SZDSZ képviselõje egybehangzóan fejtette ki, hogy a jogi probléma azért nem létezik, mert azáltal, hogy meghonosítjuk Magyarországon a konstruktív bizalmatlansági indítvány jogintézményét, valójában a miniszterelnöknek két különbözõ választási módját jelöljük ki. Az egyik esetben, amikor egy általános választás után a Parlament megválasztja a miniszterelnököt, akkor szükség van a program ismeretére; amikor azonban bizalmatlansági indítványról van szó, abban az esetben nincs is szükség arra, hogy a Parlament a leendõ miniszterelnök programját ismerje, mert ez egy más megválasztási módja a miniszterelnöknek. Ez tehát magyarul azt jelenti, ha elfogadjuk a konstruktív bizalmatlansági indítványt, akkor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a miniszterelnököt úgy fogjuk megválasztani, hogy elõtte nem ismerjük a programját! Egy olyan Parlament, amelynek meghatározó és nagy pártjain belül van hajlama arra, hogy kétpárti megállapodásokat kössenek, ilyen körülmények között meglehetõsen nagy veszélyeket rejt magában! Kérem, gondolkodjanak el azon, hogy valamikor még a parlamenti ülésszak megkezdése elõtt - a választások utáni elsõ vagy második ülés valamelyikén - hoztunk egy olyan alkotmánymódosító törvényt, amely arról szólt, hogy a minisztereket többé nem a Parlament fogja megválasztani, hanem a miniszterelnök fogja maga mellé emelni. Ezért azonban, ha úgy tetszik, cserébe, azt kapta a Parlament, hogy a miniszterelnök megbízásáról és programjának elfogadásáról egyszerre dönt; ha úgy tetszik, ez egyfajta kompenzálás volt azért cserébe, hogy elvesztettük vagy hozzájárultunk ahhoz, hogy azt a jogot, hogy a minisztereket mi válasszuk ki, átadtuk a miniszterelnöknek. Ezért valamiféle garanciaként kaptuk - az én megítélésem szerint legalábbis - cserébe a Kormány és a Parlament közötti alkotmányjogi egyensúly érdekében azt a lehetõséget, hogy a programot mindenkor megnézhessük és a programról is vitázhassunk itt a Parlamentben. Egy konstruktív bizalmatlansági indítvány esetén az fog bekövetkezni, hogy a két nagy párt megállapodik - vagy még több párt megállapodik -; megvonják a bizalmat az egyik miniszterelnöktõl, helyébe ültetik a másikat, és itt a Parlamentben nem lesz lehetõség arra - alkotmányjogi lehetõségünk arra -, hogy megkérdezzük a miniszterelnököt a programjáról, s programjának ismeretét támasszuk elõfeltételül a neki megszavazandó bizalom esetében. Úgy gondolom, ez igen súlyos gyengülését jelenti a most mûködõ magyar Parlamentnek; fölborítja a Kormány és a Parlament között most létezõ alkotmányjogi egyensúlyt, ezért szakmai szempontból kifejezetten aggályosnak ítéljük a jogintézményt. Ezért én a magam részérõl nem az ellenzékhez, nem a kormánytöbbség képviselõihez és nem is a függetlenekhez akarok fordulni, amikor azt kérem, hogy támogassák az indítványomat, hanem minden olyan honatyához szeretnék fordulni, aki értelmét látja annak, hogy csak azután adja meg a bizalmát bármely miniszterelnöknek, ha tudja, pontosan mi a programja és tudja, mit akar kezdeni a miniszterelnök azzal a felelõsséggel és bizalommal, ami a mi szavazatainkból, a mi voksainkból fog majd származni. Ezért nagyon kérek mindenkit, hogy ha teheti, akkor a 97-es szám alatt benyújtott módosító indítványomat - ha eljön az ideje - támogassa! Köszönöm szépen. (Taps.)

Eleje Homepage