DARVAS IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Hangos a város egy olyan kijelentéstõl, amely, úgy érzem, mélyen sérti a jogaimat, és alapjaiban kérdõjelezi meg ittlétemet, sõt mindnyájunk jelenlétének jogi és erkölcsi alapját. Hisz' elhangzott a napokban a vád, hogy úgymond egyesek ismét a nép feje fölött óhajtják döntéseiket meghozni. Úgy értsük-e hát ezt a kijelentést, hogy mi itt - mindahányan - korántsem a nép által választott testület tagjai vagyunk; nem is a nép nevében tanácskozunk itt, nem a nép érdekeit képviseljük, hanem csupán valamely szûk magánérdekek szószólói vagyunk? Fejbólintó jánosok, mamelukok, akiket, mint már megannyiszor, ismét egyszer puccsszerûen ültettek a sokat tûrt nép nyakába? Úgy értsük hát, hogy jogosítványunk korántsem terjed ki arra, hogy ilyen sorsdöntõ kérdésben, mint amilyen például a Magyar Köztársaság elnöke személyének a kiválasztása, hangunkat hallathassuk? Mire terjedjen ki hát eszerint a magyar Országgyûlés tisztelt tagjainak a hatásköre? Hogy idegtépõ, izgalmas harcok árán végül is kompromisszumos döntést hozzanak egy-egy parlamenti bizottság elnevezése körüli vitában? Vagy abban a kérdésben, hogy egy-egy hozzászólás három percig tarthat-e csupán, vagy kivételes esetben esetleg öt percig is? Vajon mindössze annyi-e a dolgunk, hogy lehetõleg okos pofát vágva úgy tegyünk, mintha véleményünk lenne az eseményekrõl, mihelyt azonban csakugyan messzire ható döntést kell hozni, azonnal meghátráljunk, és "hadd döntsön a nép!" - felkiáltással kivonjuk magunkat a felelõsség alól? Hát nem azért küldtek ide minket a választópolgárok milliói, hogy természetesen az õ érdekeiket szem elõtt tartva, az õ nevükben, de igenis éppenséggel õhelyettük hozzunk itt országos jelentõségû döntéseket? Különben mi másért lennénk itt? Ha az én választóim egyértelmûen értésemre adnák, hogy én itt úgymond az õ fejük felett politizálok, kötelességemnek érezném, hogy azonnal visszalépjek, és lemondjak a mandátumomról. És azt remélem, hogy a jelenlévõ képviselõtársaim is mind hasonlóan cselekednének. Amíg azonban nem rendült meg a választóim belém vetett bizalma, éppenséggel kutya kötelességem, hogy igenis levegyem a vállukról a mindenkori politikai döntések, valamint az ezekkel járó felelõsség terhét. Azt hiszem, épp itt van a kutya elásva. Akik amellett érvelnek, hogy az elnök személyét közvetlen népszavazással kellene megválasztani, egyszerûen nem merik vállalni a saját döntésükkel járó felelõsséget. Egyszerûen át akarják hárítani ezt a terhet másra. Aki pedig fél a felelõsségtõl, az szerintem ne menjen képviselõnek. (Taps.) Igen. Nekünk viselnünk kell ennek a népnek a képét. Ez nem mindig könnyû - elismerem -, de minket ezért fizetnek, nem is rosszul. Ne könnyítsük meg hát a dolgunkat különféle praktikákkal! Hallgatva ezt a mind parttalanabbá váló vitát, óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés: vajon mi is e vita tulajdonképpeni tétje? Hiszen eltekintve a dolog elvi, elméleti mozzanataitól, van ennek a tanácskozásnak igen gyakorlati, kézzel fogható tárgya is. Úgy tûnik, lényegében mégiscsak arról az igen egyszerû kérdésrõl vitatkozunk itt, amely így hangzik: ki legyen a Magyar Köztársaság elnöke? Göncz Árpád vagy valaki más? Ha másvalaki, akkor végül is ki legyen az? Jól tudjuk, hogy itt ebben a teremben olyanok is helyet foglalnak, akik éppenséggel a népszavazás révén remélnek a maguk számára valamiféle politikai felemelkedést, legalábbis egyfajta felértékelõdést. Önmagában véve talán nincs is mit kifogásolni az effajta egészséges ambíción, végül is az effajta karriervágy természetes, sõt politikusnál merõben dicséretes emberi tulajdonság. Kérdés azonban, vajon épp a köztársasági elnök pozíciója-e a megfelelõ terület az efféle becsvágyak kielégítésére? (Taps.) Önkéntelenül is felvetõdik ugyanis a gyanú, vajon az egész népszavazási kampány mögött nem ez az egyetlen indok húzódik-e meg, a köztársasági elnök széke utáni mérhetetlen vágyódás? (Derültség a teremben.) Vajon az effajta önjelöltek helyett nem inkább olyan politikust kellene erre a posztra emelnünk, akihez semmiképp nem férhet a személyes becsvágy ambíciója, aki politikailag megállapodott, kiszámítható, jellemileg szilárd és megingathatatlan? Nevén nevezve végül is a problémát. nem inkább Göncz Árpád személye jelenti ebben az esetben az ideális megoldást? Olyan megoldást, amely integráló ereje folytán egyaránt elfogadhatónak bizonyult a kormánykoalíció legnagyobb ereje és ugyanakkor az ellenzék legerõsebb frakciója számára is. A magam részérõl semmi kivetnivalót nem találok abban, ha egyesek az MDF és SZDSZ közötti megállapodást tudatosan, következetesen paktumnak nevezik, azt remélve, hogy a lepaktál igébõl áradó, valamelyest dehonesztáló felhangokból ráragad majd valami a bírálat tárgyát képezõ politikai megállapodásra is. Én amondó vagyok, használjuk csak nyugodtan a paktum szót. Fõleg abban az eredeti latin értelmében, ahogy azt mondjuk: "pacta servanda sunt". Most ezt a paktumot szem elõtt tartva teszem fel hát a kérdést a mélyen tisztelt Háznak: vajon nem akkor járunk-e el a legbölcsebben, ha minden további teketória nélkül, itt és most nekilátunk az alkotmánymódosítás vitájának, lefolytatjuk azt, és utána nekilátunk az elnök személyének megválasztásához? Emlékeztetni szeretném Önöket a tényre, hogy a közelmúltban egy roppant éles hangú, a társadalmat mélyen megosztó választási kampányt folytattunk le. Alig ültek el ennek hullámai, máris itt vagyunk a roppant kockázatos, de mégis elkerülhetetlen helyhatósági választások elõtt. Helyesnek tartanám, mélyen tisztelt képviselõtársaim, hogy mindezeken felül egy újabb választási küzdelemnek tegyük ki a sokat tûrt honpolgárokat? Azt már fel sem vetem, hogy egy népszavazás és az azt követõ esetleges elnökválasztás több száz milliós költségének nem lenne-e másutt jobb helye! Azt sem firtatom itt, vajon hasznos lenne-e a Köztársaság számára, hogy esetleg az év végéig elhúzódjék az elnök személyének végleges eldöntése. Mélyen meg vagyok gyõzõdve arról, hogy mindahányan, akik részt veszünk a vitában, önzetlen és tiszta szándékkal állunk itt, akármennyire egymással homlokegyenest ellentétes nézeteket valljunk is folyton. Mégis a szubjektív igazságon kívül felmerülhet ebben a vitában érvként az objektív hasznosság elvének a védelme is. Ez pedig megköveteli, hogy az egyéni becsvágy soha ne érvényesülhessen a közérdek rovására, még akkor sem, ha a közakarat mezébe burkolózik. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Hosszan tartó taps.)