MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztolt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A közvéleményben olyan hangok is felmerülnek, hogy túI sokszor változtatjuk az Alkotmányt. Egy Alkotmánynak stabilnak kell lennie, véglegesnek kell lennie. Azért gondolom, hogy pár szót szeretnék ennek szentelni, hogy mi tette ezt szükségessé, és hogy mirõl is van szó. Meg kell ismételni azt, amit elsõ üléseink egyikén mondtam, hogy ez a mostani Alkotmány is, amit módosítunk, javítunk, toldozgatunk és foltozunk, az az 1949-es sztálini Alkotmány alapjaira épült, lényegében az. Nekünk, Magyarországnak, a Magyar_Köztársaságnak egy teljesen új Alkotmányra van szükségünk. Ennek a kidolgozásához azonban idõ kell. Be kell vonni a legkitûnõbb szakembereket, történészeket, jogászokat, alkotmányjogi szakembereket, és a Parlament alkuhelyzetben lévõ képviselõinek - amely az ország valamennyi fõbb rétegét és osztályát képviseli - kell létrehozniuk egy valódi társadalmi szerzõdést. Ennek a létrehozásáig azonban mûködnie kell az országnak, mûködnie kell az államgépezetnek, és a legfontosabb kérdésekben szalonképessé kell tennünk az Alkotmányt. Ez a csomag, ami itt van, és amelynek az eldöntése ránk vár, nagyon fontos, de több kérdésben nyilvánvalóan vilatható álláspontokat is képvisel. Mint kutatómérnök, azt javasolnám, tekintettel arra, hogy egy, másfél év múlva kell meghoznunk, létrehoznunk ezt a társadalmi szerzõdést, addig a mostani alkotmánymódosításokkal együtt tulajdonképpen kísérleti bevezetésre, kipróbálásra kerülne, és mûködni tud az állam. A konstruktív bizalmatlansági indítvány, amely sok vitát váltott ki, vagy a nemzetiségek képviselete vagy nemzetiségi biztosi jogoknak a testületi gyakorlása vagy a köztársasági elnök jogkörének, megválasztási módjának és az egész állam stabilitásának a kérdései mind olyanok, amelyek még nagyon fontos vitáknak és megfontolásoknak a tárgyai lehetnek. Most azonban kormányozni kell, most azonban törvényeket kell hozni, és le kell zárnunk ezeket a kérdéseket! Azt hiszem, hogy a javaslatoknak a megszavazásával, eldöntésével pontot tehetünk erre a kérdésre, és végeredményben megalkotjuk azokat a játákszabályokat, amelyek mellett a Parlament és a Kormány a közeljövõben mûködhet. Utána pedig megkötjük majd a végleges társadalmi szerzõdést, amely, reméljük, évtizedekig nem változik meg, és nem fognak hozzányúlni. Köszönöm. ( Nagy taps.)