DR. MÉSZÁROS PÉTER (MDF): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr, Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az imént kissé megriadtam, amikor az elnök úr Borz képviselõtársamat enyhén figyelmeztette az 50 másodperces, általam nem ismert határidõre, de megpróbálok egy kicsit rövidebb lenni a kelleténél és a tervezettnél, mivel miniszter úr már nyilván jól ismeri interpellációmat. Súlyos örökségeink egyike a végveszélyben levõ elszennyezõdött emberi környezet. Ennek egy jellegzetes helyi vetületére, megnyilvánulási formájára szeretnék rámutatni interpellációmban. Célom azonban nem csupán egy helyi gondnak a Parlament és az ország elé történõ tárása; szeretném, ha annak tanulságai, a megoldás irányába tett lépések tapasztalatai más, várhatóan sajnos nem kis számú hasonló esetben is hasznosíthatók lennének. A konkrét ügyrõl néhány szó. Választókerületem déli részében, Nagytétényben két, hosszú évek óta mûködõ, veszélyes technológiákat alkalmazó üzem van. A nehézfémekkel foglalkozó Metallokémia, valamint a Chinoin növényvédõszereket és gyógyszereket gyártó gyáregysége. E két üzem mûködése sûrûn lakott területek térségében önmagában is aggályos lenne, de az alkalmazott technológiák színvonala és a védõberendezések hatásfoka még inkább azzá teszi. Az elsõ sokk akkor érte a térség lakosságát, amikor az elmúlt év nyarán nyilvánosságot kaptak azok az orvosstatisztikai vizsgálati eredmények, amelyek 1979-84-re vonatkoztak, s amelyek szerint a kerület e térségében a vártnál jóval magasabbak a rákos megbetegedések. Ezt az azóta végzett adatgyûjtéseink és napi tapasztalataink is alátámasztották. Kiderült az is, hogy igen komoly a talajszennyezettség mértéke, a legkritikusabb ólomból a megengedett mérték 10-12-szerese, egyes pontokon 40-szerese van a talajban. Ezek a tények aggályossá tették az élelmiszernövények termelését is a térségben. Ezért méréseket kezdeményeztünk a körzetben, és ezek eredményei május végén jutottak el hozzánk és a kerületi illetékesekhez. Ekkor fordult elõ az az országos feltûnést keltõ eset, hogy hétvége lévén, nem tudtunk mást tenni, mint rendõrautóval mentünk körbe a leginkább érintett térségben, és hangszórón kértük a lakosságot, hogy további intézkedésig ne fogyasszák el a megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, mivel a minták ólomtartalma a megengedett 10-20-szorosa volt. Tisztelt Miniszter Úr! Az alábbi kérdésekre várok választ, miképpen választókerületem lakossága is. Milyen intézkedéseket tesz a tárca az említett üzemek technológiájának feltárásában és a környezetszennyezõ tevékenység megszüntetésében? Mit tud tenni a tárca az érintett lakosság rehabilitálásában, gondolok itt egészségügyi szempontokra, szûrõvizsgálatok elvégzésére, valamint jogi-anyagi szempontokra, hiszen az itt lakókat jelentõs kár érte azzal, hogy ingatlanaikat gyakorlatilag nem tudják értékesíteni, és a kerti élelmiszernövények termelése is gyakorlatilag ellehetetlenült. Köszönöm szépen a szót.