DR. MÉSZÁROS ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az elmúlt hetekben több levél érkezett a Parlamenthez a büntetés-végrehajtási intézetekbõl, több száz aláírással. Ezeket a leveleket a tisztelt Elnök Úr a bizottságunk elé utalta észrevételeink megtétele céljából. Ezek kapcsán az elmúlt héten a bizottság egy külön csoportja meglátogatott két büntetés- végrehajtási intézetet. Személyes tapasztalatok szerzésére is mód nyílt az ottani hangulatot illetõen. A bizottság az elmúlt heti ülésén összegezte a levelekbõl leszûrhetõ tapasztalatokat. Ezen kívül emberiességi szempontok alapján véleményezte az elõttünk fekvõ törvényjavaslatot is. A bizottsági ülésen ebben a tárgykörben vita bontakozott ki, hogy vajon a bizottság illetékességi körébe tartozik-e ebben az ügyben állást foglalni. A bizottság többsége három ellenszavazat és három tartózkodás mellett úgy foglalt állást, hogy - tekintettel az emberiességi szempontokra, másrészt azon nyilvánvaló tényre, hogy a leveleket amúgy is a tisztelt Elnök Úr a bizottsághoz továbbította - mindenféleképpen illetékességébe tartozik állást foglalni ebben a kérdésben. Felszólalásom elsõ részében röviden azokról a tapasztalatokról szeretnék beszélni, amelyek a levélbõl, illetve a látogatásból leszûrhetõek. Teljesen nyilvánvaló, hogy az amnesztiatörvény megalkotását feszült várakozás elõzi meg. Egyrészt feszültség érezhetõ a lakosság körében. A társadalom ugyanis attól tart, hogy az amúgy sem túlságosan szilárd közbiztonsági viszonyaink rendülnének meg akkor, ha nagyobb számú elítélt kerülne egyik napról a másikra szabadlábra. Másrészt feszültség tapasztalható - sõt robbanásveszély - az elítéltek körében. Ez a leszûrt tapasztalatok alapján három okra vezethetõ vissza. Az egyik feszültségforrás az a bizonytalanság, melyet e kérdés megvitatásának állandó halogatása okozott. A közkegyelem kérdése ugyanis már két hónapja forog közszájon. Az elõzõ Kormányt politikai felelõsség terheli abban a vonatkozásban, hogy annak ellenére tett közzé amnesztiatervezetet, hogy nagyon jól tudta: ennek a megalkotása, elfogadtatása már nem az õ feladata lenne. Azt is tudta, hogy az új Parlamentnek valószínûleg nem ez lesz a legfontosabb, legsürgõsebb dolga akkor, amikor a nemzetnek még Kormánya sincs. A másik ok az - ez a levelekbõl kitûnik -, hogy az új Kormány halogatja az egyértelmû állásfoglalást az elszámoltatás kérdésében. Így a vagyon elleni bûncselekmények elkövetõinek egy széles köre nem érti, miért ne vonatkozhatna rá szélesebb amnesztia, ha azok, akik az országnak húszmilliárdos adósságot halmoztak fel, vagy azok, akik a nemzeti kincsünket, a Duna-kanyart brutálisan megrongálták s ezzel milliárdos károkat okoztak, vagy azok, akik a csernobili atomkatasztrófa elhallgatásával az egész nemzet egészségi állapotát sodorták veszélybe, vagy azok, akik a közvagyont kétes értékû jogi manõverekkel sajátítják ki maguknak, most is zavartalanul készülõdhetnek a nyári üdülésükre. A feszültség harmadik forrása: feszülten várják az elítéltek, hogy vajon a rendszerváltás érzékelhetõ lesz-e az amnesztiatervezetben is. Mindezek alapján a bizottság a törvénytervezettel humanitárius szempontok alapján foglalkozott, és az alábbi megállapításokat tette: Egyrészt szerencsétlennek tartja, hogy az egy évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítéltekkel szemben a végrehajtási kegyelem nem terjed ki a visszaesõkre. Azt a visszaesõt ugyanis, akit egy bíróság egy évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztésre ítélt, olyan, csekélyebb súlyú cselekmény elkövetése terheli, amely egyáltalán nem rendítené meg a közbiztonságot olyan módon, hogy ne lenne indokolt ebben az esetben az amnesztia szélesítése. A második megállapítás az volt, hogy szerencsétlen az, miszerint a három évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtása alól mentesülõk köre nem terjed ki a fiatalkorúakra. Elhangzott, hogy bizonyos humanitárius szempontok indokolják például, hogy a nyugdíjkorhatárt elért személyek körére kiterjedjen. Amennyiben ezt elfogadjuk - ez nagyon helyes -, ugyanilyen indokok miatt ez másik korcsoportra is vonatkozhatna. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a súlyosabb cselekményeket elkövetõk ennek hatálya alá esnének. Õket kizárná a miniszter úr által fel nem sorolt kizáró körülmények valamelyike. Volt még egy megállapítás, mely a hûtlen kezelésre vonatkozott. Minthogy a módosító indítványt a Kormány támogatja a törvény-elõkészítõ bizottsággal együtt, erre nem térek ki. Még két észrevételt szeretnék ismertetni. Az egyik, hogy nem terjed ki a mellékbüntetésekre és az intézkedésekre. Ezek gyakran súlyosabb következményeket okoznak, miként maga a fõbüntetés. Hivatkoznék itt a közügyektõl eltiltás, a gépjármûvezetéstõl eltiltás vagy a vagyonelkobzás kimondására. Köztudott a büntetõperes gyakorlatból, hogy az elmúlt években több gazdasági bûncselekményben mondtak ki bûnösnek elítélteket. Ezek vagyonának nagyobb részét elkobozták. Elõfordulhat, hogy most mentesülnek a törvényjavaslat folytán. Ugyanakkor ennek a hatálya fönnmarad, szabadulnak olyanok, akik mentesülnek a törvényjavaslat folytán, de nem szavazhatnak az önkormányzati választásokon, mert kiterjed rájuk a közügyektõl eltiltás hatálya. Hivatkoznék itt arra, hogy az a bizonyos Nagy Imre-féle törvényerejû rendelet a közügyektõl eltiltás körére is kiterjedt. Az utolsó észrevétel az volt, hogy az egynyolcados általános csökkentést valamilyen módon lehetett volna differencálni. Magyarán: ennek a szimbólum- jellegét oldani azzal, hogy esetleg valamivel alacsonyabb mértékben határozzák meg, a másik oldalról viszont szûkíteni a kört, akikre ez kiterjed. Természetszerûen ez nem terjedt volna ki az élet elleni és a legsúlyosabb cselekményt elkövetõk körére. A tapasztalatok összegzésénél hangsúlyozni kell, hogy bizottságunknak nem feladata részletes szabályok kimunkálása. Felvetõdhet a kérdés: vajon miért nem módosító indítvány formájában teszi meg a bizottság ezeket az észrevételeket? Ennek az az egyszerû magyarázata, hogy a bizottság ülésének az idõpontjáig már lezajlott a törvény-elõkészítõ bizottság ülése, ezért egy esetleges módosítás beterjesztése e kérdés megoldásának további eltolódását eredményezte volna. Ennek csak akkor lett volna értelme, ha valószinûsíthetõ, hogy a halasztás eredményeként megváltozik az eredeti javaslat. Mindenki beláthatja, hogy erre csak akkor van esély, ha ezek a Kormány részérõl születnek meg. Ezzel a felszólalással is a bizottság lehetõséget kíván nyújtani, hogy a Kormány, az elõterjesztõ fontolja meg ezeket az észrevételeket. Amennyiben tõlük indulna ki egy ilyen irányú módosítás, bizonyára nem váltana ki lázadást, megértenék az elítéltek is, hogy ez nem a kérdés további céltalan halogatását jelenti. Egy ilyen megoldás azt is elkerülhetõvé tenné, hogy június 16. kapcsán eszünkbe jutó miniszterelnök, Nagy Imre neve mellett eszünkbe jusson egy amnesztiatörvény is, amely szélesebb körû volt, mint a mostani; kiterjedt mellékbüntetések egyes kategóriájára is. Én tisztelettel még azt szeretném megjegyezni a közvélemény felé - ugyanis a laikusok arra gondolnak, hogy amikor egy ilyen javaslatot tárgyal a Parlament, hogy holnap azután több ezer elítélt szakad a nyakukba. Egyáltalán nem errõl van szó, talán pár százan, ha kiszabadulnak fokozatosan, a többieknek csak a büntetésük tartama csökken, és majd amikor eltelik, és eljutnak addig az idõpontig, akkor szabadulnak. Tehát nem kell attól tartani, hogy az országot elözönlenék a bûnözõk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)