Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Valóban kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy hallgassák meg képviselõtársukat! Ráadásul egy nõrõl van szó. Kérem! (Derültség.) Kérem a férfiakat, legyenek úriemberek! Köszönöm szépen. G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (MDF): Történelmünk bizonyítja ugyanis, hogy milyen súlyos tragédiák származtak abból, amikor a vezetés a nemzettel a közvetlen politikai összeköttetést megszakította. Maradék reményébõl, maradék önbecsülésébõl csak úgy válhat emelkedõvé az a nemzet, ha a szólamok helyett egyre több és több valódi jogokat biztosítunk számára. Szellemi jobbágyfelszabadításra van szükség. Az én korosztályom jól tudja, hogy az elmúlt évtizedekben igyekeztek összekuszálni bennünk minden tiszta gondolatot. Mennyi mindent elfeledtettek, mennyi mindent nem tanítottak meg velünk. De mégis úgy kell tennünk, mintha ismernénk a harangöntés titkát. Indítványozom, hogy az Alkotmányban népszavazás kiírása nélkül rögzítsük: a magyar nép örökös, elidegeníthetetlen joga, hogy magának a saját elsõ számú vezetõjét, a köztársaság elnökét mindenkor közvetlenül megválassza. Mennyit emlegették mostanában, hogy 1956-ban a nép itt vérzett ez elõtt a ház elõtt. Mostani csendes forradalmáraink sokat szónokoltak a köztereken. Nekünk nem az a dolgunk, hogy ezt a jogot - amit a nép kivívott magának - adományozzuk, elvitassuk; csupán szentesítenünk kell. És ha a nép által választott Parlament ezt nem teszi meg, véleményem szerint történelmi bûnt követ el, és ennek én részese lenni nem akarok. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Homepage