BALÁZSI TIBOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt fél-Ház! (Derültség.) Kétszeresen is sajnálom, hogy nem a menetrend szerint, dr. Kósáné Kovács Magda után következtem hozzászólásra. Egyrészt én igen - mondhatni: nagyon - rövid leszek, s ez már önmagában is oka lehetett volna a sikernek, másrészt én is az úgynevezett kétharmados törvények problematikájával szeretnék foglalkozni - igaz, némileg más aspektusból. Pozsgay Imrétõl kezdve, Fodor Gáboron át, egészen Czoma László független képviselõtársamig terjed azoknak a személyeknek - illetve az elõbb említett személyek által reprezentált pártoknak - a sora, akik finoman szólva, aggályosnak tartják a kétharmados többséggel elfogadott törvények nagyarányú csökkentését. Kimondva-kimondatlanul a demokráciát féltik, amikor a hatalommegosztás mikéntjére vonatkozó konkrét elképzelések kidolgozását sürgetik a képviselõtársak. Talán ugyancsak a demokráciát félti Pozsgay Imre, amikor a politikai egyezkedések állandósulásának hiányát, a többoldalú politikai alkuk szükségszerûségét hangsúlyozza a kétoldalú megállapodások ellenében. Ezek a vélemények még mindig a rendszerváltozásnak, mint egy természetszerûen fölöttébb kockázatos történelmi folyamatnak a perspektívájából fogalmazzák meg aggályaikat. Pedig a politikai rendszerváltozás a választással megtörtént, s most a parlamenti-kormányzati modell megalkotása, mûködésbe hozása zajlik. Amit a FIDESZ és az MSZP hiányol, tehát az állandó egyezkedési kényszer - akár a kétharmados többséggel elfogadott törvények számának helybenhagyásával vagy csak kis mértékû csökkentésével -, nem annak a parlamenti-kormányzati formának sajátja, amit éppen kialakítunk, hanem az úgynevezett - elnézést az idegen szóért - konszenzusos parlamenti modellé. Ilyen konszenzusos parlamenti modell mûködik például Svájcban vagy Belgiumban. A konszenzus, tehát az állandó egyezkedési kényszeren, azaz a közmegegyezésen alapuló parlamenti modell a nagykoalíciós kormányzati forma parlamenti modellje. Talán köztudott: ez a magyar kormány nem nagykoalíciós alapon szervezõdött. Ezt legfeljebb csak szerették volna egyesek - mint például a FIDESZ. Amikor tehát a FIDESZ a kétharmados többséggel elfogadott törvények nagymérvû csökkenését kárhoztatja, akkor nem csinál mást, mint nosztalgiával emlékezik korábbi, meg nem valósult nagykoalíciós javaslatára. Nálunk most a többségi-kisebbségi alapon mûködõ parlamenti modell és az úgynevezett kiskoalíciós kormányzati forma kialakítása folyik. Ebbe a folyamatba - ha úgy tetszik, politikaelméleti megfontolásokból is - tökéletesen beleillik a kétharmados szabály már említett megváltoztatása, illetve korlátozása. A többségi-kisebbségi alapon mûködõ - idegen szóval: westminster-típusú - parlamentben a többség kiváltságainak megfelelõ államvezetés mûködik, s ez közelebb áll a demokratikus eszményképekhez, mint a kisebbség igényeinek megfelelõ államvezetés. A Pozsgay Imre által is hiányolt egyezkedési kényszer, politikai alkusorozat ebben a parlamenti modellben nem mûködhet igazából. Csak a másik, a közmegegyezésen alapuló parlamenti modellben nem lehet eltekinteni az állandó politikai egyezkedésektõl, hiszen az ennek a modellnek a sajátja. Csakhogy nálunk most éppen - mondom végezetül és még egyszer - nem ilyen parlamenti modell alapjait rakjuk le. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)