KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Egyetlen témáról szeretnék szólni, az elõterjesztett módosító javaslat 3., a hatályos Alkotmány 8. szakaszával kapcsolatos kérdéskörrõl, az alapvetõ jogokról és kötelességekrõl. Nagyon nehéz ellenállni annak a kísértésnek, hogy a beterjesztett javaslat 3. szakaszának a szövegét is történetiségében próbáljam áttekinteni. A történet azonban oly hosszú és bonyolult, hogy a felszólalásomat lerövidítendõ, engedjék meg, hogy egy idézetet használjak. Bár az elmúlt idõszakban alkalmam volt tapasztalni, hogy a citátum kiválasztása igen kényes politikai terep, hiszen a szocialista képviselõ számára tiltott a biblia, tiltottak az egyházi szerzõk, nem ajánlottak a választói levelek, ezért én szeretnék ma biztos terepen maradni, és Tölgyessy Pétert fogom idézni.(Taps.) Az ellenzéki kerekasztal címû portrévázlatok interjúkötetbõl való az idézet. A parlamenti bizottságok elõtt az Igazságügyi Minisztérium vezetõi további olyan módosításokat indítványoztak, amelyeket a politikai egyeztetõ tárgyalások során elmulasztottak megtenni. Így néhol javították az általunk elõkészített szöveget, illetve olyan megfogalmazások is bekerültek, amelyeket mi sohasem fogadtunk volna el. Kérdés: melyek voltak ezek? Válasz: például az a megfogalmazás, amely kimondja, hogy az alapjogokat korlátozni lehet, ha az állambiztonság, a közrend, a közbiztonság, a közerkölcs, a közegészségügy szempontjából indokolt. A történetiségtõl eltekintve hadd utaljak arra, hogy az ellenzéki kerekasztal eredeti javaslata, amely most a módosításra ajánlott 8. szakasz második bekezdése, az Szájer József módosító indítványában szerepel, és egyezik az én módosító indítványom elsõ mondatával. A korlátozás ténye, amelyet Tölgyessy Péter az interjúban nagyon helyesen elutasít, a 34. és a 69. számon beterjesztett módosító indítványokban szerepel, ez az, amelyet Szájer József opponált és amelyhez én is csatlakozni szeretnék, és az az idézet, amely az interjúban megjelenik és amelyet Tölgyessy Péter elutasít, az egy "Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya" címre hallgató poszt-sztálinista tákolmányból való, és ezt a szöveget egyébként a 69-es számú módosító indítvány be is emeli a javaslatok közé, egyetlen különbséggel, hogy a "demokratikus államban" kifejezést is átveszi az idézett nemzetközi egyezségokmányból. A hatályos Alkotmány a tavalyi õszre nem prejudikálta a demokratikus állam minõsítést. Hogy ez a minõsítés ma prejudicium-e, azt - azt hiszem - nem ennek a Parlamentnek a genezise fogja eldönteni, hanem a mûködése. Miután érvényes módosítás ma elõttünk a 69-es számú, én ehhez szeretnék kapcsolódni, bár tudom, hogy az illetékes parlamenti bizottság eközben már állást foglalt. A parlamenti bizottság által javasolt szöveghez majd a részletes vita során kívánok szólni. Úgy gondolom, hogy az általam kifejteni kívánt témában az alkotmánymódosításnak két kérdésre kell választ adnia. Az egyik az, hogy melyek az alapvetõ jogok. Tölgyessy Péter felszólalásában utalt arra, hogy a nem pontos - hát én szakszerûtlenül talán mondhatom azt, hogy maszatos - alkotmányszöveg a jogalkalmazás során bizonytalanságot teremthet. Úgy gondolom, hogy arra a kérdésre, hogy melyek az alapvetõ jogok és kötelességek, a mindenkori Alkotmány ad választ. Az az alapvetõ jog és kötelesség, amely az Alkotmány 12. fejezetében taxatív felsorolásban benne van. Én nem állítom, hogy ez a 12. fejezet hibátlan és teljes. Átabotában készült, és meg vagyok arról gyõzõdve, hogy egy új Alkotmány valószínûleg más helyen, más szöveggel, teljesebben fogja az alapvetõ jogokat és kötelességeket felsorolni. De addig, amíg ez a hatályos alkotmányszöveg van érvényben, addig a 12. fejezetet kell iránymutatónak tekinteni. És hadd emlékeztessem - nem képviselõtársaimat, mert õk tudják, de esetleg - a televízió és a rádió hallgatóit arra, hogy nem akármilyen jogokról és kötelességekrõl van szó ebben a 12. fejezetben. Most én csak példálódzó felszólással élek: a szólás, a sajtó, a gyülekezés, a szakszervezeti szervezkedés, a lelkiismeret, a vallás szabadságáról és jónéhány olyan kulturális és gazdasági jogról, amelyet a nemzetközi egyezségokmányok rögzítenek. A másik kérdés az, hogy mit lehet és mit kell szabályozni Alkotmányon kívül. Meggyõzõdésem - és hadd utaljak megint Tölgyessy Péterre, aki ezt többször kifejtette a háromoldalú tárgyalásokon -, hogy az alapvetõ jogok tartalma adott, ezek olyan jogok, amelyeknek érvényesülését az államnak biztosítania sem kell, hiszen senki által meg nem kérdõjelezhetõk. Ebbõl következõen nem a törvények mondják meg, hogy ezeknek az emberi jogoknak mi a tartalma, ezek az emberi jogok az embert születésénél fogva megilletik. Ugyanakkor nem vitás, hogy a törvények érvényesítéséhez bizonyos garanciális elvek is kellenek. Éppen ezért a nemzetközi gyakorlatban elfogadott, és az elõidézett nemzetközi egyezségokmány is tartalmazza, hogy az alapvetõ emberi jogok gyakorlása szabályozható és szabályozandó. Ebben az esetben a gyakorlás szabályozása természetesen nem feltétlenül korlátozást jelent, hiszen a gyakorlás szabályozása éppen az érvényesítés feltételeit adhatja meg. Azok számára a képviselõtársaim számára, akiknek nem szelektív az emlékezetük, hadd utaljak a sztrájktörvény emlékezetes vitájára, hiszen éppen a sztrájktörvény olyan formában történt elfogadása - ahol egy oldalon álltam ma más szekciókban és frakciókban ülõ képviselõtársaimmal - bizonyította azt, hogy egy alapvetõ jog érvényesítéséhez, ahhoz, hogy a jog valóban mûködni tudjon, a törvényi szintû szabályozást is segítségül kellett hívni. Ugyanakkor elfogadhatatlan a módosító indítványoknak az a teljesen pontatlan és relatív fogalmazása, amely egy új szót hoz be, az alapvetõ jogok lényeges tartalmát - kiemelés tõlem -; a lényeges szóról van szó. Megint a történetiség csapdája ez a lényeges tartalom. Az egész elõkészítés során egyetlenegy dokumentumban szerepelt, abban az igazságügyminisztériumi elõterjesztésben, amelyre vonatkozóan Tölgyessy Péter az idézett interjúban elítélõen nyilatkozott. Nem vagyok jogász, de azokban a nemzeti alkotmányokban, amelyeknek utána tudtam nézni, egyetlenegy helyen találtam hasonlót, nem ugyanilyet, csak hasonlót, a portugál Alkotmányban. Szeretném hozzátenni, hogy a portugál Alkotmánynak 67 paragrafusa foglalkozik az alapvetõ jogokkal és kötelességekkel, ez a 67 paragrafus terjedelmében hosszabb, mint a teljes magyar Alkotmány, és éppen ezért ez a 67 paragrafus a garanciája annak, hogy a lényeges tartalom magában az Alkotmányban kerüljön kifejezésre. Mindebben egyetértek Szájer József képviselõtársammal, és nem szeretném, ha támogatásom számára a magyar és az észak-macaoi hagyományokban ismert titkos jelenséget indítaná be, hogy tudniillik akit egy szocialista párti képviselõ megtámogat, azt a többiek bizonyára le fogják szavazni. A másik kérdés, amelyrõl röviden szólni szeretnék, a kétharmados szabály. Többen érintették. Írt róla a sajót is. Az alkotmányerejû törvény fogalma - a módosító javaslat szerint - kiesett az elfogadásra javasolt alkotmányszövegbõl. Meggyõzõdésem, hogy sem a sajtó, sem a közvélemény nem érzékeli pontosan, hogy mirõl van szó. Hadd idézzem ezért az egyébként rendkívül szakszerûen író Népszabadság újságíróját, aki a következõket mondja: "E megállapodás lényeges eleme, hogy megszûnik az alkotmányerejû törvény fogalma, és ehelyett tételesen felsorolják, hogy mely törvények elfogadásához szükséges az ominózus kétharmados többség. Az alkotmányerejû törvény fogalmának a bevezetésére azért volt szükség, mert az átmeneti Alkotmány valóban átmeneti, és az volt a törekvés, hogy az új és teljes Alkotmányt olyan törvények bástyázzák körül, amelyek alkotmányi súllyal rendelkeznek. Végleges Alkotmány nincs, feltehetõen egy évig nem is lesz, óriási a törekvés viszont arra, hogy minél gyengébb parlamenti többséggel lehessen a korábban alkotmányerejûnek elfogadott törvényeket megszavazni. Képviselõtársaim tudják, hogy ez a kétharmad nem az a kétharmad. Az a kétharmad az összes képviselõ kétharmada, azaz 257 fõ, ez a kétharmad a jelenlevõ képviselõk kétharmada, ami szélsõ esetben a képviselõk felének plusz egynek a kétharmada. Ez - ha jól emlékszem az általános iskola IV. osztályából - pontosan az összes képviselõ egynegyede, tehát a korábbinak a fele. Meggondolandó, hogy az alapvetõ jogok és kötelességek nem érnek-e annyit, hogy ezt a gyengítést átgondoljuk és felülvizsgáljuk. Tölgyessy Péter és Baka András egyetértett abban, hogy az ellenzék így megszabadul az indokolatlan felelõsségvállalástól. Nem tudom, hogy az-e a felelõs ellenzéki magatartás, hogyha a mutatóujjunkat használjuk a politizálásra, és nem a szürkeállományunkat próbáljuk meg mozgósítani. (Nagy zúgás.) Ugyanakkor a kormányt is megszabadítja valamitõl. Megszabadítja a kompromisszumkeresés, a konszenzuskeresés kényszerétõl. Bár túlléptem az idõmet, engedjék meg, hogy erre vonatkozóan még egy rövid idézetet felolvassak! Alig több mint egy perc. Nagyon kérem, hallgassák meg! Azt mondja egy neves író, hogy egy olyan pártélet, amely azután szám szerint többséggel uralja és terrorizálja az értelmiséget, a Parlamentnek veszedelme. Ahol egy merev, numerikus többségre bazírozott parlamenti eljárás van folyamatban, ott az alkalmas mindent pótolni, minden fáradságot, diszkuszsziónak, kapacitálásnak a szükségét tönkreteszi, azzal szemben felesleges idõpazarlás minden további vitatkozás, hiszen "Roma locuta est". A pártklubban a kormány elõadja a maga javaslatát, azt a párt jóváhagyja. De hogyan? Ott is a többség dönt. Akinek nem meggyõzõdése a törvényjavaslat pártolása, azt mondják, az lépjen ki. Nem fognak kilépni, mert - amint látjuk - ez ritkán történik. A tisztelt kormány behozza azután a javaslatot a képviselõházba. Akkor mindenki tudja, hogy ez a többség határozata. Arra vonatkoznak az imént felolvasott sorok: "Roma locuta est". Felesleges dolog itt minden vitatkozás, hogy egymást kapacitáljuk, mert a kormánypárt eldöntötte, hogy a javaslatot a Ház ma elfogadja. Amint látjuk, komoly vitának a Házban, amint nem volt, a jövõben sincs helye. Sokan megbotránkoznak azon, hogy a mi képviselõházunk miként tanácskozik. Ezen nincs mit megbotránkozni. Az ellenzék igazán heroikus dolgot cselekszik, hogy mégis feláll és beszél olyanoknak, akik már a klubban elhatározták, hogy bármi történjék ebben a Parlamentben, ha az Úristen jön is és hozza ide Jézus Krisztus Urunk érveit, rajtuk az sem fog, mert õk a javaslatot elfogadják. (Derültség.) Én úgy gondolom... (Nagy zaj. Elnök: Kérem képviselõtársaimat, hallgassuk meg a szónokot!) +Mielõtt valaki megintené a FIDESZ egyik képviselõjét az illetlen szavak használatáért, az idézet nem tõlük való, Szederkényi Nándor mondta el 1903-ban a Parlament november 8-án tartott házszabályi vitájában. Úgy gondolom, hogy okos ember más kárán tanul, de ha okos, akkor saját történelmi múltjának a tanulságait is levonja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)