DR. DORNBACH ALAJOS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Nyilvánvaló mindannyiunk számára, hogy a politikai és a gazdasági átalakulás kezdetén vagyunk, és az átalakulás idejére másfajta követelményeket kell támasztani a kormányzati munkával szemben, mint egy már kiforrott, stabilizált helyzetben. Az alkotmánymódosítás is ezeket a speciális igényeket tükrözi. A két legerõsebb párt egymás közötti megállapodása a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményében ennek a speciális igénynek kívánt megfelelni. Az a véleményünk, hogy az átmeneti idõben, amikor a gazdasági nehézségek alig felmérhetõek, a kormányzati munka - hangsúlyozom: a kormányzati munka - stabilitását és folyamatosságát biztosítani kell. Nem feltétlenül a Kormány pozícióját kell erõsebbé tenni az ellenzékkel szemben, tehát nem az ellenzéket kívánja gyengíteni ez a paktum, hanem a folyamatos kormányzati munka stabilitását növelni. A teremben ülõk számára nyilván világos, de a hallgatók közül talán nem mindenki számára világos, hogy mi az a különbség, amin vitatkozunk. Ezt világosan látni kell. Az egyszerû bizalmatlansági indítvány - amire módosító javaslat is érkezett - azt jelentené, hogy a képviselõk egy csoportja, ha bizalmatlansági indítványt terjeszt elõ, és az Országgyûlés egyszerû többsége ezt megszavazza, akkor a kormány elveszíti a legitimitását, új kormányt kell kinevezni. A régi kormány hivatalában marad a kormányalakítás 40 napos idõszakára. A köztársasági elnök az általános szabályok szerint, megfelelõ mechanizmusokat követve - konzultálva a parlamenti frakcióvezetõkkel -, megbízást ad egy kiszemelt új miniszterelnöknek, aki 40 napon belül kormányprogrammal lép az Országgyûlés elé, s az Országgyûlés 40 napon belül dönt, hogy megválasztja a miniszterelnököt és elfogadja a programját. Ebben az esetben 40 napig ügyvezetõ kormányként a régi kormány tölti be a tisztségét. Álláspontunk szerint ez az átmeneti idõben nem szerencsés dolog. Egy ügyvezetõ kormány nem tud úgy megfelelni a követelményeknek, mint egy hivatalban lévõ, minden tekintetben legitim kormány. Felvetõdik a kérdés - okos érveket hallottunk -, hogy a konstruktív bizalmatlanság milyen nem kívánt tüneteket hordoz. Nevezetesen a konstruktív bizalmatlansági indítvány lényege az: egyidejûleg kell döntenie az Országgyûlésnek arról, hogy megvonja a bizalmat a hivatalban lévõ kormánytól, s egyidejûleg megválasztania az új miniszterelnököt. Ebben az esetben programról késõbb már nem lehet és nem kell döntenie az Országgyûlésnek. Ez inkluzíve azt is jelenti, természetesen: akkor fogja megválasztani az új miniszterelnököt, ha a programjával egyetért. Igaza van Orbán Viktornak: itt lényegében három kérdésrõl szavaz az Országgyûlés. Az a kérdés, hogy valóban lényegesen megnehezíti-e az ellenzéknek netán a kormány megdöntésére irányuló törekvéseit. Véleményem szerint nem, csupán némileg lassítja, mert körültekintõbb munkát igényel. Olyan érveket hallottunk, amely szerint a konstruktív bizalmatlansági indítvány elõterjesztése elõtt titkos tárgyalásokat kell folytatni - ráadásul a Parlament olyan tényezõivel is, akik a kormányalkotó koalíció tagjai. Ez gyengíti a Kormány pozícióját, mert olyanokkal kell egy asztalnál ülnie, akik közben a háta mögött titkos tárgyalásokat folytatnak egy leendõ koalíciós partnerrel. Szerény véleményem szerint ez soha, sehol nem zárható ki. Ha nem konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal buktatnak meg egy Kormányt, akkor is meg kell elõznie - józan ellenzék esetében - a teljesen azonos, titkos vagy nem titkos - mert nem szükségszerû, hogy titkosak legyenek - tárgyalásoknak, amelyben a majdani koalícióalkotó tényezõk nézeteiket egyeztetik. Az is nyi1vánvaló, hogy akár konstruktív, akár egyszerû bizalmatlansági indítvány elõterjesztésére akkor kerülhet sor, ha van realitása annak, hogy a Parlament többsége egyetért az indítvánnyal. Ez repedéseket - ha kell, szakadékot - tételez fel a koalícióalkotó tényezõk soraiban. Az is nyilvánvaló, hogy repedések mindig, minden koalícióban vannak. Hogy ezek mikor válnak krízist alkotó repedésekké, természetesen mindig esete válogatja. Az én véleményem - s azt hiszem, mondhatom, hogy a szabad demokraták véleménye is - az a jelenlegi bizonytalan - nem is bizonytalan: érzékeny - helyzetben (amikor igen sok változásnak kell folyamatosan történnie, különösen a gazdasági életben), fontos, hogy teljes parlamenti támogatást élvezõ, nem ügyvezetõ, hanem hivatalban lévõ kormány kormányozzon. Nem kívánatos, hogy olyan helyzet állhasson elõ, amelyben megbuktatja a Parlament a kormányt, amely 40 napig ügyvezetõként ugyan a helyén marad, de a 40 nap alatt nem sikerül új kormányt alakítani. Ismeretes, hogy a IV. Köztársaság idején Franciaországban, vagy Olaszországban miként váltották egymást. Ezt a rémképet, azt hiszem, felidézni nem kell, ennek nincsenek is meg a feltételei. De mindenesetre nem az a célja az ellenzéknek, hogy a kormány helyzetét, pozícióját erõsítse, csupán az a célja, hogy a kormányzati munka folyamatosságát biztosítsa. Nem látok igen lényegbevágó különbséget a bizalmatlansági indítvány elõterjesztése reális lehetõsége tekintetében az egyik vagy a másik módszer esetében. Konstruktív bizalmatlansági indítvány esetében legfeljebb valamivel hosszabb tárgyalásokat kell folytatni a koalíciós partnerekkel, mert a kormányprogram fõbb kérdéseiben is egyet kell érteni. De kérdem én: hiteles-e az az ellenzék, amelyiknek nincs eleve programja? Legalábbis olyan szintû programja, mint amilyen programmal akár a közelmúltban is találkoztunk. Tehát az a véleményem, hogy a jelen helyzetben a konstruktív bizalmatlansági indítvány megfelel a követelményeknek. A történelmi analógia, ami elhangzott, az arra való hivatkozás valahol hiányos. A Német Szövetségi Köztársaságban nem egy ízben próbálkoztak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, hanem kétszer. Az elsõ eset sikertelen volt 1972-ben, de nem azért volt sikertelen, mert konstruktív bizalmatlansági indítványt terjesztettek elõ, ha egyszerû, sima, komplikációktól mentes bizalmatlansági indítványt terjesztettek volna elõ, annak ugyanaz lehetett volna a sorsa, hiszen parlamenti patthelyzet állt elõ, azért nem volt eredményes, mert teljesen azonos szavazatarány alakult ki a Szövetségi Köztársaság Parlamentjében. Viszont Helmut Schmidt kormánya egy eredményes bizalmatlansági indítvány kapcsán adta át a helyét a jelenleg is hivatalban lévõ nyugatnémet kormánynak. Ezt csak azért mondom, hogy igenis vannak szép példák arra, hogy igenis, a konstruktív bizalmatlansági indítvány tud mûködni. Köszönöm szépen. (Taps.)