TÓTH SÁNDOR (KDNP) jegyzõ: Tisztelt Képviselõtársaim! Az imént ismertetett ütemtervhez képest változásokat kell bejelentenem. (Derültség.) Az alkotmányügyi bizottság holnap délelõtt nem 10 órakor, hanem 10.30-kor kezdi majd ülését, melyet szükség szerint csütörtökön is folytat, ugyancsak 10.30 órai kezdettel. A bizottsági ülés helye mindkét napon a földszinten lesz az 1-2. számú teremben. A bizottság mindkét napon tárgyalja az Alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot is, és az ahhoz érkezett módosító javaslatokat. A bizottsági tagok és az érintett képviselõk megjelenését ennek megfelelõen kérjük! Kérjük a képviselõtársakat - az elsõ felhívás a Szabad Demokraták Szövetségének szól -, hogy most, a plenáris ülés befejezését követõen a fõemelet 37-38. számú tanácskozóteremben gyûljenek össze frakcióülésre. A Magyar Szocialista Párt frakcióülése ugyancsak most, a félemelet 64. számú teremben fog kezdõdni. A Kisgazdapárt képviselõcsoportja szintén most, az ülés berekesztését követõen, a földszint 6. számú teremben fog ülésezni. Közöljük végül, hogy hétfõn reggel 9 órakor a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja ülést tart a felsõházi teremben. Köszönöm.