SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném képviselõtársaim figyelmét felhívni arra, hogy alig száradt meg megalakulásunkkor a mandátumon a tinta, amikor már rögtön elkezdtünk az Alkotmány módosításával foglalkozni. És íme, egy hónapon belül most meg egész csokorra való módosítás áll elõttünk. Attól félek, hogy az elkövetkezendõ idõszakokban ez folytatódni fog. Ha pedig egy törvény folytonos módosításra szorul, akkor az a törvény elvesztette eredeti funkcióját, akkor az a törvény rossz. Azt hiszem, ebben mindnyájan egyetértünk. A legkönnyebb az lenne, ha most elõvennénk az új Alkotmányt, ami nincs, és azon vitatkoznánk, és ezt az új Alkotmányt fogadnánk el az elkövetkezendõ idõszakban Magyarország alaptörvényének. Mivel azonban ez nincs, azért csak egyetlen egy lehetõségünk van, hogy megpróbálunk a fából vaskarikát csinálni, a régi rossz Alkotmányt valahogy a modern és demokratikus Magyarország mûködéséhez átalakítani. Azon lehet vitatkozni, hogy ezek a most beterjesztett cikkelyek esetleg többet akarnak annál, mint ami szükséges. Valóban vannak sarkalatos pontok, amelyeknek a megváltoztatása a kormányzásnak, a demokratikusan mûködõ Parlamentnek a szempontjából szükséges, és ezt el kell fogadni. Ahogy nézem itt a Parlament vitáját, hallva és figyelve az elmúlt napok eseményeit, attól félek, hogy a törvényjavaslat vitája hosszú idõre elhúzódik, és talán szeptemberben sem fog véget érni, hiszen még csak az általános vitánál tartunk,kezdenek érkezni, és megítélésünk szerint a jövõ hétre csak dagadni fog a módosító javaslatok nagysága. Ezért azt kérem az MDF-tõl, a javaslat beterjesztõitõl, hogy gondolják meg, hogy esetleg csak azokat a javaslatokat, azokat a cikkelyeket módosítsuk, amelyek az alkotmányos mûködéshez feltétlenül szükségesek, a többieket pedig vegyük tudomásul, és majd egy késõbbi, esetleg nyugodtabb idõben térjünk rá vissza. Ennyit szerettem volna az Alkotmányról általánosan elmondani. Ami a paktumot illeti, bár sok mindent elmondtak róla, én is szeretnék elmondani egy pár gondolatot ezzel kapcsolatban. A paktum megkötése - megítélésem szerint - szükséges volt, mert ez tette lehetõvé, hogy az ország kormányozható legyen. Az más kérdés, hogy módszereivel és mikéntjével nem értek egyet, de magával a paktum megkötésével igen. Amit most beszélek róla, azt csupán azért teszem, hogy a jövõben a nyilvánosság, a közvélemény és a parlamenti pártok figyelmét felhíva egy ilyen paktum megkötését elkerüljük. Remélem, hogy a jövõben ezek a demokrácia nagyobb dicsõsége érdekében nemigen fognak a magyar Parlament gyakorlatává válni. Máskülönben, mint említettem, mint szükséges módszerrel és a benne foglaltakkal - az átmeneti idõszakot és a körülményeket figyelembe véve - egyetértek. Egy gondolatot szeretnék még a nemzetiségi kérdéshez hozzátenni. A nemzetiségi törvény részletes kifejtésével majd akkor foglalkozom, ha a részletes vitára kerül sor. Most általánosságban szeretném a véleményemet elmondani. A nemzetiségi kérdés megoldása Magyarországon nemcsak belpolitikai kérdés, hanem a nemzetiségi képviselet és minden olyan dolog, ami a nemzetiségi problémát érinti, kihatással lesz a Magyarországot körülvevõ szomszédos országokra, tehát nekünk ezeket úgy kell megoldanunk, hogy ezeket szem elõtt kell tartanunk. Mi, magyarok az elmúlt pár évben büszkék voltunk arra, hogy Közép- és Kelet-Európában a változás éllovasai lettünk. Arra kérem a tisztelt Házat, hogy a nemzetiségi kérdést is úgy oldja meg, hogy az példamutató legyen Közép- és Kelet-Európában, mert ez öregbíti presztízsünket itt e térségben. Köszönöm türelmüket. (Taps.)