NAGY ATTILA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Urak! Képviselõtársaim! Én úgy érzem, ezt az alkotmánymódosítási vitát sajnos nem fogják megoldani a számunkra olyan üdítõ szellemeskedések és egymás közötti szurkapiszkák+ Ez azért komolyabb annál, semhogy viccelõdjünk felette. Azt is el kell mondanom, mielõtt a lényegre térnék, hogy nem mindig érzem felemelõnek a munkát ebben a házban. Amikor például kimondják egyik képviselõtársunk nevét, és tehénbõgés hallatszik a parlamentben, egy általános iskolában érzem magam. Azt hiszem, mi nemcsak a Parlament méltóságának tartozunk felelõsséggel, hanem a nemzetnek is, amely nagyon komoly érdeklõdéssel figyeli a munkánkat. Azt is sajnálatosnak tartom, hogy tulajdonképpen úgy érzem, kis súlya van itt a plénumon elhangzott szónak, mert egyelõre a megértõ egymásra figyelés túlságosan mélyen alá van rendelve a frakciófegyelemnek. Egyes képviselõtársaink néha olyan megjegyzéseket tesznek, mintha az õszinteség és a megfontolás bizonyos székekhez kötött privilégium lenne. Én nem hiszem. Én itt nem akarok senkit védeni külön-külön, személy szerint, de úgy érzem, egymás lenézésének, kigúnyolásának nem sok helye van ebben a Parlamentben. Ha különbözõképpen is, de valamennyien gondolkodó emberek vagyunk, és komolynak szánjuk azt, amit mondunk. Azért is súlytalannak érzem a szót, mert eddig még - remélem, hamarosan nem így lesz - ebben a mi Parlamentünkben a nagyon lényeges kérdések nem a plénum vitáin dõltek el, hanem frakcióüléseken, koalíciós tárgyalásokon, paktumokban. Amikor nekiültünk vitatkozni, már elõre tudtuk, milyen arányú szavazat lesz ennek a vitának a vége. Én mégis szeretném elmondani azt, amit a magam részérõl igaznak érzek, legalább azért, hogy hallja az, aki hallani kívánja, és legalább lelkiismereti teher legyen rajta, amikor esetleg személyes meggyõzõdése ellenére fogja megnyomi a szavazógombot. Elmondom azért, mert foglalkozásomból adódóan irtózatosan széles ismeretségi körrel rendelkezem, és a mondanivalóm meglehetõsen sok ember véleményére támaszkodik. Engem ebben az alkotmánymódosítási csomagtervben elsõsorban az zavar, hogy néhány nappal ezelõtt mind a Demokrata Fórumnak, mind a Kisgazdapártnak általam nagyon tisztelt szóvivõje meggyõzõ erejû szavakkal kért bennünket: ne hátráltassuk itt hosszas vitákkal a nemzet és az átalakulás számára nélkülözhetetlen törvények megszületését. Ugyanakkor ez az elénk terjesztett módosítási kollekció, amely a számolásom szerint 94 apró, pici módosításból áll, lényegében nem a megkezdõdött átalakulási folyamatot folytatja a társadalomban élõ emberek érdekei és elvárásai szerint, hanem a Kormány pozícióját kívánja elsõdleges lépésként biztosítani. Nekem csak az a bajom ezzel a paktummal, ami ebben az ügyben létrejött, hogy érzésem szerint ma már Magyarországnak sem olyan ellensége, sem olyan állampártja nincs, ami ellen paktumot kellene kötni. Tudniillik a paktum az egy biztosítékrendszer, hogy egy elhatározott dolog feltétlenül úgy történjék meg, ahogy azt szûk körben elhatároztuk. Ez pedig nagyon indokolt akkor, ha élesen szembeállok valakivel, de itt önmagunkkal és a nemzettel állunk szemben, mert végsõ soron az a 33 szocialista képviselõ, akik közül velem együtt jó néhányan alig egy-két hetes tagjai vagy csak a választások után lettek tagjai ennek a frakciónak, tehát nem az állampárt képviseletében vagyunk itt, nem jelentenek akkora veszélyt ebben a Parlamentben, hogy velük szemben paktumot kellene létrehozni. A másik dolog: ez a bonyodalmas, több héten keresztül folyó vita lényegében hátráltatja az önkormányzati törvény, a földtörvény, a vállalkozási törvény, a társadalom belsõ önszabályozási rendszerére vonatkozó törvények megszületését - jelentõs mértékben hátráltatja azt. Azon kívül még egy dolog van, végsõ soron ez az egész csomagterv egy megkezdett folyamatnak a logikus folytatása. Egyszer már kitettem magam a közfelháborodásnak, amikor a társadalmi viták alkotmánymódosításával kapcsolatban felszólaltam. Nem értem, hogy miért nem a gazdaságunkat, társadalmunkat megmozdító lényeges kérdésekkel foglalkozunk elsõsorban, hanem kifejezetten a hatalom pozícióinak a rendezésével. Mirõl van itt szó? A társadalmi viták kizárása - azt mondtuk rá, áldemokratikus. Igen, egy szinten, de amikor a törvény által érintett területek szakembereinek és érdekszövetségeinek a meghallgatásáról van szó, akkor bizony már érdemi kérdést szüntettünk meg, és a néppel szemben védtük meg a szuverenitásunkat. Amikor a miniszterek kinevezését kivettük a Parlament kezébõl - nagyon reális indokok alapján -, a Parlament jogköre bizonyos értelemben beszûkült, és még azt a meghallgatási kis engedményt is alig-alig tudtuk megkapni. Én nem vádolom rosszhiszemûséggel azt a Demokrata Fórumos frakciót, amelyik ilyen védekezõ gesztusokat tesz úgy a nemzettel, mint a Parlament bizonytalan összetételével szemben. De ha nem rosszhiszemû, akkor ezek a védekezõ gesztusok azt mutatják, hogy azt feltételezi, hogy rajta kívül itt mindenki rosszhiszemû - pedig ez nem így van. Elhangzott, hogy ezek a javaslatok azért kerültek elénk, hogy erõs Parlament és Kormány legyen stb. Igen ám, de ha nagyon nagyon sok területen megszüntetjük a kétharmados többséget, akkor erõs Parlament helyett erõs koalíció jön létre, és éppen az ellenzéki szervezeteknek a kezébõl kerül ki az az eszköz, amivel nem ellenkezhet, nem nehezítheti az ország kormányozhatóságát, hanem alkura és kompromisszumra kényszerítheti a Kormányt vagy a koalíciós pártokat olyan kérdésekben, ahol ezt rendkívül lényegesnek tartja. Ráadásul akkor, amikor fokozatosan növeljük a kormányerõknek a parlamenti erejét, fokozatosan leépítjük a nép beleszólási lehetõségeit a konkrét politikai eseményekbe, akkor gondoljuk meg, a matematika tükrében csúnyábban néz ki, mint a szívünkben, egy olyan kormánynak a cselekvési lehetõségét szabadítjuk fel, amelyik, ha kiszámítjuk, hogy a választáson a nemzet 60 százaléka vett részt, a kormányt a nemzet által ideküldött képviselõknek az 54 százaléka részesítette bizalmába, akkor szabad kezet egy olyan Kormány kezébe adunk, amelyik lényegében a választópolgárok 33 százalékának a szavazatát bírja. Tessék kiszámolni! Ezt azért tartom a magam részérõl veszélyesnek, mert a demokráciát a diktatúrától nem az különbözteti meg, hogy az utóbbiban esténként csönget az ÁVO, hanem az, hogy a demokráciában mindenki kompromisszumkényszerben van - a Kormány is -, míg a diktatúrában egy kisebbség vagy egy társadalmi szelep akarata szabadon érvényesülhet. Nagyon szépen kérem, hogy akkor, amikor a részletes vitában pontról pontra értékeljük majd ezeket a kérdéseket, legyen mindenki belátó, bölcs és megfontolt, mert nem hiszem, hogy ez a tendencia elszánt rosszakaratból alakult volna ki. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)