DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Bevezetésként Pozsgay Imre felszólalására szeretnék egészen röviden reagálni, Hankó Faragó Miklós társam ezelõtt elhangzott felszólalásához kapcsolódóan. Teljes mértékben egyetértek vele, és azt hiszem, valamennyien egyetértünk, hogy valóban szükség van új és maradandó Alkotmányra. Ez azonban semmiképpen nem jelentheti azt, hogy addig a régi Országgyûlés által meghatározott alkotmányos keretek között kelljen élnünk. Kifogásolta a jelenlegi javaslatnak az elsietettségét; valójában nagyon gyorsan került a Parlament elé ez a javaslat, azonban éppen az általam érintendõ kérdésben egy sokkal sietõsebben meghozott módosítás védelmét is szolgálta ezzel a felszólalásával. Ennek a módosításnak egy részével kívánok foglalkozni. Rendkívül kényes kérdéshez kívánok hozzászólni: a nemzetiségek kérdésének a szabályozásához. Úgy érzem, ebben a kérdésben a megelõzõ Parlament egy eléggé kellemetlen jogi csapdát helyezett a jelenlegi Parlament elé, amelyet valamilyen formában ki kell kerülnünk, és - sajnos - úgy tûnik, hogy a jelenlegi szabályozás is csak egy elemét jelenti ennek a módszernek. A Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapelve a szolidaritás, ezen belül a hátrányos helyzetûek megkülönböztetett támogatása, az úgynevezett pozitív diszkrimináció. Ennek megfelelõen nem tartjuk elégségesnek az állampolgári jogegyenlõség kimondását, hanem rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a nemzetiségekhez tartozók többletjogokat kapjanak a ténylegesen fennálló hátrányos helyzetük enyhítésére és megszüntetésére. A megelõzõ Parlament rendkívül sietõsen, mûködésének utolsó hónapjában, 1990 március elsején az 1990. évi XVI. számú törvénnyel sebtében, elõkészítetlenül megoldást próbált találni a nemzetiségek képviseletének megoldására. Ez nemzetiségenként egy képviselõ behívásával találta megoldhatónak a kérdést. Ellene nemcsak az alkotmányjogászok háborogtak, hanem maguk a nemzetiségi szervezetek is tiltakoztak, és teljesen jogosan követelték a létszámarányos képviseletük biztosítását, valamilyen formában való megoldását. Közben azonban közeledtek a választások. Az idõ nagyon rövid volt. Az adott helyzetben a Szabad Demokraták Szövetsége látta a megoldás tarthatatlanságát, és saját lehetõségeinek keretei között az országos listáján és megyei listáin több nemzetiségi képviselõt szerepeltetett, akik számára az egyéni megmérettetés kockázatától függetlenül így képviselõi mandátumokat mégis csak tudott biztosítani. Hasonlóan más pártok is juttattak nemzetiségi képviselõket a Parlamentbe. Most azonban a megváltozott helyzetben, a választások után nekünk, az új Parlamentnek a feladata, hogy megoldjuk a nemzetiségek valódi képviseletét. Az a lényeg, hogy maguk azok az állampolgárok választhassanak maguk közül képviselõt, akik a nemzetiséghez tartozónak vallják magukat. Ezt nem helyettesítheti az Országgyûlés gyámkodása, hogy a számukra válasszon - a nemzetiségek oldaláról nézve valójában ne válasszon, hanem kijelöljön - képviselõket. A tavaszi alkotmánymódosítás ezért kifejezetten sértõ a nemzetiségekre nézve, ahogy például egyik memorandumukban ezt kifejezetten ki is nyilvánították. Ezért mindenképpen a jelenlegi alkotmánymódosítás szükséges, sürgõs, és a régi szabályozást felejtsük el minél elõbb. A végleges és mindenki számára elfogadható megoldás kidolgozásáig viszont jelenleg az adott helyzethez kell valamilyen formában alkalmazkodni. Ennek pillanatnyilag három formája lehetséges. Kettõ már megvan, a harmadik viszont sürgõsen megoldandó. Rendkívül fontos a nemzetiségi jogok biztosa - mint új jogintézmény bevezetése. Ez mindenképpen egy bizonyos többletjogot jelent - ahogy már korábban a pozitív diszkrimináció keretében erre hivatkoztam -, erre a nemzetiségeknek mindenképpen szüksége van. A nemzetiségi jogok biztosának lényegében abban van újabb lehetõsége, több joga, hogy amíg egy képviselõ csak egy szavazatot jelent a Parlamentben, addig a biztosnak jóval szélesebb jogköre van, ahogy már a tervezet részletezi, de dr. Tölgyessy Péter is például hivatkozott rá beszédében. A másik megoldási mód ideiglenesen, hogy jelenleg is szép számmal kerültek nemzetiségi származású képviselõk az Országgyûlésbe. Mind a plenáris ülésen való aktív részvételükkel, mind pedig a bizottságokban, különösen pedig az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban való tevékenységükkel bizonyos értelemben a nemzetiségek érdekében most is el tudnak járni. Mindenképpen azonban sürgõs a végleges megoldás. A végleges és egy teljes megoldás pillanatnyilag nem odázható el. Mind az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsághoz, mind pedig az alkotmányjogi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottsághoz több beadvány érkezett. Mind a két bizottság foglalkozik a nemzetiségi szervezetek beadványaival. A nemzetiségi jogok biztosáról szóló és az új választási törvény nem születhet meg a nemzetiségek feje fölött, a közremûködésük nélkül, mindenképpen a bevonásukkal, közremûködésükkel kell ezeket megalkotni. Lényeges azonban, hogy az idõ sürget. Nemcsak azért sürget, ahogy már ez felvetõdött, mert a helyhatósági választásokon is már valamilyen megoldást kell találni, hanem azért is, mert a jelenlegi alkotmányos rendszernek egyik nem elhanyagolható és lényeges eleme, hogy a Parlament feloszlatható. Addig, amíg a korábbi Parlamenteknél általában lehetett számolni azzal, hogy a ciklus végéig újabb választásokat nem fognak kitûzni, a jelenlegi alkotmányos szisztémában, rendszerben, elnézést, mindenképpen megvan ennek a lehetõsége. Ha viszont idõ elõtt új választásokat kellene kiírni bármilyen okból, akkor már nem mutogathatnánk a kérdés megoldatlansága miatt felelõsként a régi Országgyûlésre. A Szabad Demokraták Szövetségének vannak különbözõ elképzelései a kérdés megoldására, azonban már az elmúlt héten is a sajtó itt bizonyos szereptévesztésekrõl cikkezett a kormányzati felelõsség tekintetében. Idõközben felállt az új Kormány, ezért kíváncsian várjuk, hogy minél elõbb az új törvényjavaslatát terjessze a Parlament elé mind a nemzetiségi jogok biztosának a jogállásáról, mind pedig a választási rendszer módosításáról, és ezen belül várjuk, hogy a nemzetiségi létszámarányos képviselet megoldását is megfelelõ módon elénk terjessze. Köszönöm szépen. (Taps.)