DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyûlés! Hogy Kónya Imre kedves szavát használjam, valahogy bájos furcsaságok jellemzik ezt az alkotmányvitát. Bájos furcsaság számomra tudniillik, hogy az elõterjesztõ indokolása száraz szakszerûségre korlátozódik. Azt követõen pedig a legnagyobb ellenzéki párt szónoka politikai indokokat hoz fel, nem az alkotmánymódosítás kritikájaként, hanem megindoklásaként. Aztán azt hiszem, a bájos furcsaságok közé tartozik az is, hogy az elõterjesztõk - utalnék Kónya Imre szavaira, és az általános indoklásra is - valahogy azt próbálják itt nekünk sugallni, hogy hát ezt az egész alkotmánymódosítást nem kell túl komolyan venni, ez most egy átmeneti jelenség, el kell fogadni, és aztán majd kapunk egy ennél átfogóbb, megalapozottabb Alkotmányt. Szóval, azt hiszem, furcsaság, bájos furcsaság egy ilyen lélegzetû alkotmánymódosítás kapcsán ezeket a jelenségeket így megközelíteni, s ehhez még hozzátehetem azt, hogy ugye mindnyájan szólunk a kormányozhatóság kérdésérõl, és akkor ebben az egész folyamatban a Parlamentnek felelõs magyar kormány elõkelõ idegenként van jelen, pontosabban nincs jelen. Na, hát ezeket tartom én ilyen bájos furcsaságoknak, de hát azt hiszem, ezek csak furcsaságok, és a lényegen nem változtatnak. És a lényeget is meg kell találnunk azért ebben az alkotmánymódosításban, még akkor is, ha szép és bölcs szavak hangzanak el az Alkotmány fontosságáról, jövõt kijelölõ szerepérõl, stabilizáló szerepérõl, és így tovább. Ehhez én egy gondolatot szeretnék hozzátenni. Nevezetesen azt, hogy minden alkotmányozás egyben egy sürített politika is, és akkor is, hogy ha az alkotmánynak és a demokratikus állam alkotmányának, az államok alkotmányainak vannak állandó vonásai, akkor is minden alkotmányozásban igenis felfedezhetõ az adott politikai szituáció, a politikát csinálók adott idõszakban megfogalmazott szándékai. Mit látok én ilyen szándékot ebben a módosításban? Két dolgot tartok lényegesnek. Az egyik az, hogy láthatóan a választásokon legtöbb szavazatot szerzett pártnak erõs hajlama van a végrehajtó hatalom elsõbbségére. És láthatóan nincs affinitása egy cizellált hatalommegosztási rendszerre, mint ami a demokrácia egyik biztosítéka lehet. A másik lényege ennek az alkotmánymódosításnak szerintem az, hogy láthatóan egy kétpárti váltógazdálkodás irányába kívánja elmozdítani a magyar parlamentarizmusnak még csak kezdõ vonásait. Azt hiszem, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye, aztán az a meglehetõsen bonyolult szavazási, javaslati rend, amely a javaslatban megfogalmazódott, és ha mindezt összevetem itt a Parlamentben kialakult erõviszonyokkal, akkor nagyon egyértelmûen és nagyon világosan tükrözi a parlamentarizmusnak egy ilyen kétpárti váltógazdálkodás irányába való alakulását. Kérem szépen, én ezt nem feltétlenül pejoratív értelemben mondom. Ismerünk a világon államokat, ahol mûködik, és demokratikusan mûködik egy ilyen rendszer. De azt hiszem, hogy akkor, amikor ezt az alkotmánymódosítást megítéljük, ezzel egész egyértelmûen és világosan tisztában kell lennünk. Egy kérdésrõl még mindenképpen szólni szeretnék. Ez a köztársasági elnök választása és egyáltalában a köztársasági elnök helye, szerepe az állami rendszerben. Elhangzott olyan megállapítás, hogy a köztársasági elnök közvetlen választása egy versengõ hitelességet teremtene a Parlament és a köztársasági elnök között. Oláh képviselõtársam - úgy hiszem - erre nagyon egyértelmû választ adott, amikor azt mondta, hogy a köztársasági elnök pozícióját elsõsorban az dönti el, hogy milyen hatásköre van a köztársasági elnöknek, és ezt az Alkotmányban meg lehet fogalmazni, nem is szólva arról, ahol kifejezetten erre a legitimációs versengésre építik a rendszereket, attól még ez mûködhet demokratikusan. Ezzel szemben ez az alkotmánymódosítás láthatóan bizonyos erõlködést mutat - ha szabad ezt a kifejezést használnom - a köztársasági elnök pozíciójának bizonyos megerõsítésére. Ez az egész konstrukció - tehát a Kormány létrehozása, a miniszterek kinevezése és bizonyos egyéb hatáskörök - jelzi, hogy a kezdeményezõknek van ilyen szándékuk. Ezzel szemben mi úgy gondoljuk, hogy a parlamenti demokráciától nem lehet idegen egy közvetlen demokratikus forma, hacsak nem a XIX. századi liberális kapitalizmus parlamenti demokráciájában gondolkozunk. Attól idegen, de azt hiszem, hogy itt ma Európában nekünk olyan parlamenti demokráciát kell felépítenünk, amelynek szerves része kell hogy legyen helyi szinten, minden szinten, országos szinten a közvetlen demokrácia is. Azt hiszem, ha biztosítékokat keresünk egyeduralmak ellen meg egyes hatalmi ágak kiemelkedése ellen, és - még egyszer hangsúlyozom - egy cizellált hatalommegosztás rendszerében gondolkozunk, akkor igenis helye kell hogy legyen a demokrácia intézményének, és ebben lehet egyik elem a köztársasági elnök közvetlen választása, amihez természetesen párosulnia kell egy nagyon fontos, végiggondolt hatáskör-megállapításnak is. Végezetül még két nagyon rövid gondolat. Az utóbbi idõben rendkívül sokat emlegetjük a magyar közjogi hagyományokat, bár a magyar történelem elég gazdag ahhoz, hogy nehéz pontosan megállapítani, hogy melyik korban melyik intézmény az, amelyik mint hagyomány egyáltalában szóba jöhet. Ha viszont már az Alkotmánynál tartunk, és a közjogi hagyományokat emlegetjük, akkor gondoljunk azokra a közjogi hagyományokra, amikor a törvényhozás menetében csiszolódott az Alkotmány! Azt hiszem, most megint olyan szituációban vagyunk, hogy a törvényhozás menetében kellene kicsiszolni egy, a következõ idõszakban elfogadandó, teljes körû Alkotmányt. Végezetül egy mellékes gondolat. Többször felvetõdött a tavalyi kerekasztal. Vagyunk itt néhányan, akiknek volt szerencsénk ebben részt venni. Ezzel az alkotmánymódosítással kapcsolatban abban a furcsa helyzetben vagy abban a bájos furcsaságban vagyunk, hogy az alkotmánymódosítás indokaként egyesek ennek a kerekasztalnak a félretételét hangoztatják vagy hozzák fel indokként, mások pedig éppen az Alkotmány javasolt módosításának érveként és indokaként emlegetik a tavalyi kerekasztalt. Ebbõl csak az a tanulság, hogy egy-egy politikai esemény értéke egy más idõszakban sokféleképpen alakulhat. Én ezt a lehetõséget, jogot senkitõl sem tagadnám meg, de azért ezt az "egyszer így értékelem, egyszer úgy értékelem" gondolkozásmódot jó lenne minél szûkebb körre szorítani. (Taps.)