OLÁH SÁNDOR (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársak! Hogy az idõzavar ne akadályozzon meg abban, hogy az ebben a szektorban illõ hûségnyilatkozatot megtegyem, rögtön elõljáróban elmondom: az alkotmánymódosítással kapcsolatos törvénytervezettel, mint a kisebbik rosszal, egyetértek. Úgy érzem, hogy a frakcióvezetõk hozzászólása után, mely nagyon sok okos gondolatot tartalmazott, ünnepélyes és komoly volt, megengedhetõ az egyszerûbb képviselõknek, hogy kicsit oldottabb stílusban beszéljenek az elõttünk fekvõ törvénytervezetrõl. Számomra a polgári demokrácia, amely születésnapját május másodikában határozta meg, egy nagyon édes gyermeke mindannyiunknak. Akik itt ülünk - már vajúdását is egyforma aggódással kísértük, és örültünk, hogy ez a parlamenti demokrácia valóság lett, élõ, eleven kis gyermek. Egy-két nap után kezdtünk aggódni, mert a gyermek nem fejlõdött, kicsit sápadt lett, súlyát vesztette, és amikor a tudós, politikus orvosok körüljárták, megállapították, hogy valami új kór, valami kétoldali paktumbetegség támadta meg. Aggódásomra elmondták, hogy azért ezt nem kell tragikusan venni. Ebbõl a betegségbõl könnyen ki lehet lábalni, ebben csak egy a veszélyes, hogy a parlamenti demokrácia egy ciklusban ezt a betegséget többször nem tudja átvészelni. (Derültség.) Most a kezemben van az a kórisme, amit megállapodás néven emlegetünk, és minden képviselõnek kedves szórakozása lehet esténként strigulázni, hogy ebbõl már mi az, amin túl vagyunk. Úgy érzem, hogy ezzel a törvénytervezettel ennek a kórismének jelentõs részén lehetünk túl. Itt a vigasz: csak ki fog lábalni betegségébõl ez a parlamenti demokrácia. Az elhangzott okos hozzászólások alapján szeretnék az elnökválasztás kérdésével röviden foglalkozni. Azt, hogy a rendszer mennyire elnöki - hogy magyar szót használjak - és mennyire parlamenti demokratikus, azt nem az elnökválasztás módja, hanem az elnöknek biztosított hatáskör szabja meg. Az biztos, hogy nagy hatáskörû elnök és nagy hatáskörû Parlament között csak gyenge miniszterelnök képzelhetõ el. Az eddigi módosítások erõs miniszterelnököt akarnak az ország kormányozhatósága érdekében. Emellé az erõs miniszterelnöki pozíció mellé lehetetlen erõs Parlamentet és erõs köztársasági elnököt állítani. Ha meg akarjuk tartani az erõs Parlament tényét és valóságát, kénytelenek vagyunk - és itt van a kisebb rossz elve - megalkudni azzal, hogy a nép által való választásról mondjunk le, amely mindenképpen demokratikusabbnak tûnik. Tehát mondjunk le a közvetlen választásról, és hagyjuk meg parlamenti hatáskörnek. Nekem is az az aggályom, amit Füzessy Tibor képviselõtársam is kifejtett, hogy az Alkotmányba való "belecsipkedés" eleve egy nagyon veszélyes jogalkotói munka. Miért? Mert az Alkotmány az ország legfõbb - elnézést a kifejezésért - szervezeti és mûködési szabályzata, amelyiknek egy meghatározott koncepciót kell képviselni, és rendszerszemlélettel. Itt is érvényes az, hogy az alkotmányos mûködésnek van egy statikus képe, a struktúra, és van egy dinamikus képe, és az a jó Alkotmány, ahol ez a kettõ szerencsésen összehangolt. Ha többször hozzányúlunk ehhez a rendszerhez, és ebbõl kicsípünk módosításra egy-egy kis fejezetet, akkor magát a rendszert borítjuk föl, és az alkotmányozás alapkoncepcióját. Szerencsétlen dolog a politikai fejlõdés átmenetében, hogy nem került sor a totális diktatúra és a parlamenti demokrácia közt egy olyan alkotmányozó nemzetgyûlési formációra. Mondhatjuk azt, hogy ennek a szerepe miránk vár, és hadd mondjuk úgy is, hogy ha most kell - mert úgy érzem, hogy tényleg kell - egy ilyen alkotmánymódosítást megcsinálni, azonnal be kell programozzuk magunkat, hogy azt a bizonyos toldozás-foldozás, flastromragasztás kárait ne sokáig szenvedje el a parlamenti demokrácia. Torgyán doktor említette meg, hogy a Kormány nem tud a Parlament fölé nõni, és ennek a gondolatnak a továbbviteleként én szeretném, viccesen inkább, kis aggályomat kifejezni. Az se lenne jó, ha a házbizottság nõne a Parlament fölé. Mire gondolok itt? Arra, hogy lassan a parlamenti munka alapmeghatározása, házbizottsági döntések szerint, érdemben is befolyásolni fogja a parlamenti demokráciát. Ha lenne egy rémálmom, az körülbelül úgy szólna, hogy a minõsített rangsorolás alapján a hat frakcióvezetõ összebeszél, és állandóan egymás közt nyomogatják a gombokat, és elsõbbségi joguknál fogva a Parlament többi egyszerû tagja nem is jutna szóhoz. De amikor rangsorolásról, korlátozásról, napirendrõl, egyebekrõl van szó, akkor ez a házbizottság - amelyikrõl szintén azt mondom, hogy szükséges rossz - egy kicsit nem tudom, néha nem lépi-e túl azt, hogy a Parlament zavartalan mûködésének a feladata hárul rá, és nem a Parlament zavartalan mûködését fékezi esetleg éppen egy-egy döntésük. Amikor Tölgyessy képviselõtársam megszólalt, hogy elérkezettnek látja az idõt, én az órára néztem, akkor 21 perc 10 másodpercnél tartott, és akkor elkezdte a címerrõl hosszú kifejtését. Én is elérkezettnek érzem az idõt, hogy befejezzem mondandómat. De nem fejezhetem be anélkül, hogy Kónya Imre képviselõtársam mai élményét ne tegyem teljesebbé azzal, hogy én nagy örömmel csatlakozom a FIDESZ vezérszónokának, Fodor Gábornak higgadtan, okosan, elemzõen kifejtett gondolataihoz. És hadd mondjam azt, hogy mindabban, ami az elõzõekben elmondottakban eltérõ az õ véleményétõl, amit itt nem érintettem, a többiekben örömmel azonosulok vele. Köszönöm türelmüket. (Taps.)