DR. FÜZESSY TIBOR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A szerzõdéseket be kell tartani. A kereszténydemokratáknak az a meggyõzõdésük, hogy egészséges és tiszta politikai élet csak ott alakulhat ki, ahol elismerik a politikai morál létjogosultságát, és tiszteletben tartják annak az elveit, ezek között az elvek között talán éppen az egyik legfontosabbat, a szerzõdések betartásának az elvét. A szerzõdéseket nem azért kötik, hogy megszegjék, hanem azért, hogy betartsák még akkor is, ha a körülmények megváltozása folytán valamelyik szerzõdõ fél elveszítené eredeti politikai súlyát, alárendelt helyzetbe kerülne, és talán éppen ebbõl kifolyólag a fölérendelt helyzetbe kerülõ szerzõdõ fél számára a szerzõdés betartása feleslegessé válnék. A Kereszténydemokrata Néppárt betartotta a tavaly szeptemberben kötött háromoldalú megállapodást. Betartja a Magyar Demokrata Fórummal kötött koalíciós szerzõdését, és tiszteletben tartja azt a megállapodást is, amelyet a Magyar Demokrata Fórum a Szabad Demokraták Szövetségével kötött, sõt még az olyan, csekélyebb súlyúnak tûnõ megállapodás betartására is nyomatékot ad, amely szerint a frakcióvezetõk hozzászólásának az idõtartama nem lépheti túl a 15 percet. A szerzõdések betartásának az elve alapján a kereszténydemokrata képviselõk túlnyomó többsége - fõleg az elvek és a fontosabb megállapodások tekintetében - együtt fog szavazni a törvényjavaslat elõterjesztõivel. Ez azonban nem akadályozhatja meg azt, hogy egyes képviselõk, akik kisebbségben vannak a frakción belül, ne tekintsék elsõrendû érdeknek és értéknek a saját értékrendjükben a képviselõi lelkiismereti szabadságot, amely értékelésük szerint a pártfegyelmet is és a koalíciós megállapodásokat is megelõzi. A módosító javaslat rendelkezéseit mi is négy fõ csoportba osztjuk. Az elsõ csoportba azokat az új rendelkezéseket értenénk és sorolnánk, amelyeket az alkotmányerejû törvény fogalmának túlzottan széles körû alkalmazása folytán úgy találják - ez a fogalom és ez a megkötöttség - a kormányzást lehetetlenné teszi, és megakadályozza az ország rugalmas kormányozhatóságát. Bármilyen demokratikus kormány lenne is uralmon, úgy gondoljuk, meg kell adni a lehetõséget számára, hogy biztosítsa elképzelései szerint az ország kormányozhatóságát. Ezen a helyen ezért helyesnek tartjuk a túlzott megkötöttségek következetes kigyomlálgatását, és egyetértünk azzal a négyfokozatú rendszerrel, amely differenciáltan biztosítja az egyes törvények súlyuk szerinti megszavazásának lehetõségét. Ebben a körben a részletes vita során csak olyan, talán nem túl nagy jelentõségû, kisebb módosítási javasolatokat kívánunk megkérdõjelezni, amelyeknek logikáját egyelõre nem tudjuk megérteni. Ilyen kérdés például az, hogy amíg a törvényjavaslat a miniszterek és képviselõk jogállását egy törvényben, mégpedig egyszerû többségû törvényben kívánja szabályozni, a képviselõk jogállásánál viszont megosztja a kérdést, és míg a képviselõk díjazásához egyszerû többséget igényel, addig a képviselõk jogállásának megállapításához a jelenlévõk kétharmadának hozzájárulását tartja szükségesnek. Messzemenõen egyetértünk azzal, hogy a nemzetiségek és kisebbségek képviseletét sürgõsen szabályozni kell. A sürgõsségnek két fokozata van: a sürgõs és a még sürgõsebb. Az alkotmánytervezet ennek a "még sürgõsebb" fokozatnak tesz eleget, amikor a nemzetiségek képviseletét országgyûlési biztosra bízza. Ezzel a szabályozással elsõ lépésként - de hangsúlyozottan csak elsõ lépésként! - egyetértünk. Tudomásunk szerint, a nemzetiségi képviselõkkel folytatott közvetlen tárgyalásaink és levelezéseink nyomán az a kép alakult ki bennünk, hogy ezzel a megoldás elsõ lépcsõzetével õk is egyetértenek. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy a kérdés azonnali továbbgondolkodást és további szabályozást igényel, és véglegesen és megnyugtatóan csakis a helyhatósági és az országgyûlési választások szabályozása keretében oldható meg. Pártunk számára fájó kérdést vet fel, és koalíciós kompromisszumos készségünket nagymértékben próbára teszi a köztársasági elnök kérdése. Az EKA- tárgyalásokon és a háromoldalú tárgyalásokon is mindig következetesen vallottuk, hogy véleményünk szerint a nemzetet egy olyan köztársasági elnök tudná a legnagyobb súllyal reprezentálni és pluralista hatalmi rendszerünk belsõ egyensúlyát a legjobban biztosítani, akinek ereje és súlya nem csupán egy viszonylag ingatag parlamenti egyensúlyon, egy szûk körû megállapodáson, hanem a nép egészének bizalmán alapulna. (Taps a bal szektor szélén.) Ezen túlmenõen a köztársasági elnök választásához pártunkat történelmi hagyományok fûzik. 1945 óta mindig a köztársasági elnök közvetlen választása mellett foglalt állást, és már az 1946. évi I. törvény vitája során is ezt az álláspontot képviselte. Képviselõink nagy többsége mégis a megállapodásnak megfelelõen a törvénytervezet megoldása mellett fog szavazni; a kisebbség lelkiismereti szabadsága elõtt azonban, úgy érzem, fejet kell hajtanunk. Végül a negyedik csoportban azokkal a módosításokkal szeretnék foglalkozni, amelyekkel általánosságban nem tudunk egyetérteni. Olyan módosítások ezek, amelyeknek kapcsolatát nem tudjuk érzékelni sem valamiféle sürgetõ szükségszerûséggel, sem pedig a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között kötött megállapodás lényegével. Úgy érezzük, hogy a tervezett módosítások folytán ez az amúgy is agyontoldozott-foldozott Alkotmányunk csak újabb flastromokkal lenne teleragasztva. Való igaz, hogy vannak ennek az Alkotmánynak olyan részei, amelyek idejétmúltak, kövületeknek minõsíthetõek. De ezeknek a kiiktatása csak tovább fokozná az Alkotmányunknak az elnyûttségét, összefüggéstelenségeit és nem egyszer érthetetlenségét azok számára, akiknek nem volt módjuk és lehetõségük arra, hogy olyan közelrõl figyeljék és kísérjék nyomon az Alkotmány változásait, mint ahogy némelyünknek erre lehetõsége volt. Úgy tûnik, mintha az elõterjesztõk számára csak az lenne vagy legalábbis elsõsorban az lenne fontos, hogy egyes mondatokat, egyes részleteket kiiktassanak. Kevésbé fontos azonban az, hogy mi kerüljön a kiiktatott részek helyére. Úgy tûnik, mintha a beiktatott részleteknek csak az lenne a célja és rendeltetése, hogy a kiemeltek helyén ne tátongjon ûr, ne tátongjon lyuk. Miért kell például feltétlenül megváltoztatni az Alkotmány 12. szakaszának (1) bekezdését, amely szerint "Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeti mozgalmat"? Természetesen mindenki tudja, hogy elmúlt az az idõ, amikor a szövetkezeteket egy magasabb rendû szervezeti, magasabb rendû tulajdonformának tekintettük, és ezért szükségesnek tartottuk mozgalmi úton, mozgalmi eszközökkel való támogatását. Ezt azonban ma már mindenki tudja, és úgy gondolom, senkit nem sértene és nem bántana különösebben az, ha még egy ideig benne maradna az Alkotmányban. Ha azonban azt írjuk a helyébe, amit most akarunk, hogy "az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket", akkor mindenki arra fog gondolni, hogy itt valamiféle anyagi támogatásról van szó - és pontosan ez az, amit semmiképpen nem akarunk. Vagy ha mégis akarjuk, akkor a magántermelõk ugyanilyen jogát miért nem rögzítjük az Alkotmányban? Hasonló pongyolaságok keletkezhetnek több helyen is, aminek oka - úgy gondolom - egy bizonyos felesleges, kellõképpen át nem gondolt újítási törekvés. Még egy veszélye van ezeknek az apró újításoknak. Ezt a veszélyt abban látom, hogy minden ilyen újítás után jólesõ megelégedettséget érezhetünk magunkban, ami arra vezethet bennünket, hogy késõbb fogjunk hozzá az Alkotmány végleges, teljes és átgondolt megfogalmazásához, megalkotásához. Úgy gondolom, hogy ennek a teljesen új, összefüggõ és átgondolt Alkotmánynak a minél elõbbi megfogalmazása és elfogadása elsõrendû érdekünk lenne. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)